Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elmúlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elmúlás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 3., hétfő

Lakásba is minimál!

Itt a tavasz! Na jó, lehet, hogy ez már nyár – már megint nem figyeltünk arra a tavaszi csütörtök délutánra – nem is tudom. Bent a lakásban még kissé hűvöskés van, tartják a falak a vacogtató tél emlékét. Én már fejben és gondolatokban kinn járok, napfény, virágillat, megújulás.
És igen! Tavaszi nagytakarítás.
Begyült a lakásba nem csak a téli szöszmösz, hanem ez az egész kuckósodó hangulat. A „jobb bent mint kint”, a „teázgatva olvasgassunk és bentről bámuljuk a kinti csodát” érzés. Ki kell hessinteni! Hiszen most vár minket a kint, és ehhez fel kell frissíteni a bent lévőt! – Mennyire igaz ez az életünkre is, gondoljunk csak bele. De hát tudjuk: mint fent úgy lent, mint bent úgy kint. –
Vissza az eredeti gondolathoz: nagytakarítás.
Igen. Első napirendi pont a rámolás!

2017. március 3., péntek

Újjászületéskor


Ezt csak úgy írtam, mert jöttek a szavak, papírra kellett hát vetnem őket. Mert kivetette belőlem a világom (bármi légyen is az), mely körbevesz.

De talán nem csak nekem szólnak. Kinek, mit mondanak... Mindenkinek mást. Önmagát, esetleg valaki, valami mást. Ezért úgy gondoltam, megosztom veled. Ne olvasd, ha nem szereted az ilyet! Ha mégis, hát tedd jó szívvel, kérlek!





Tudod, vannak azok a pillanatok (napok, hetek, hónapok, évek), melyek az újjászületésre sarkallnak. És nem, ez nem mindig olyan szelíd, szép és fényes, ahogy első pillanatban hangzik.
Kemény
- és sokszor elkeseredett munka van benne. Mert bár a cél lehet vonzó is: a megújult létezés (értsd hát: fiatalos külső, belső, meg világkép, meg lehetőségek, meg miegymás), de amíg oda eljut ember fia, lánya, hát az komoly, erőt próbáló. Van, hogy erőd meghaladó is egyben.

2017. január 25., szerda

Tizenéves hősök


A mai tizenévesek? Ugyan! Kezelhetetlenek, felszínesek, lusták, csak a neten lógnak, nincsenek valós kapcsolataik – mondogatják sokan a szokásos sztereotípiákat. Mi, akik nap, mint nap hosszabb időt töltünk velük, - vagy, mert van tini a családban vagy, mert a munkánk hoz össze velük, - tudjuk, hogy ha nehezen kezelhetőek is, de igazi egyéniségek. Sőt, most hatványozottan azok, hisz a gyermekkor burkát feszegetik magukról lefelé, próbálgatják szárnyaikat és keresik az utat, hogy merre is induljanak. Ez persze nem egy jól átgondolt tudatos folyamat. De még kívülről is izgalmas megtapasztalni, ahogy a másban oly flegma kamasz váratlanul érdeklődést mutat valami iránt, sőt lelkesedni kezd. Azt, hogy vannak barátai, akik mellett kitart tűzön-vízen át. Azt, hogy kivillantja az arany szívét olyankor, amikor nem is gondolnánk, és azt, hogy még mindig kisgyermekes bájjal tud levenni minket a lábunkról.

Beszakadt egy család alatt a jég a Balatonon másfél hete. A hét éves kislány nem, de a szülők a jeges vízbe kerültek. Több ember is tartózkodott a parton, de csak álltak és tehetetlenül nézték, hogy mi történik. Csupán két tizenhat év körüli fiú cselekedett.

2017. január 23., hétfő

Nincsenek könnyek


... és nincsenek szavak. Ilyenkor csak áll az ember ledöbbenve. Lefagyva, meredten bámul maga elé, nézi a szeme előtt összefutó sorokat és hálát ad. Hálát ad azért, hogy sem az ő, sem az ő szerettei, sem az ő szeretteinek a szerettei nem érintettek ebben a katasztrófában.

Aztán belemarkol a szívében a fájdalom. Nem, közel sem az, amit azok érezhetnek, akik nem voltak ilyen szerencsések és akiket közvetlenül vagy közvetve érint a katasztrófa, de ott van az értelmetlen halál felett érzett gyász. Szinte felfoghatatlan a fiatal életek ígéretének elveszítése. És lehet keresni az okokat, vagy a hibást, de értelmetlen. Meghatottan olvasgatjuk ilyenkor a neten a segítő kezet nyújtók bejegyzéseit. Lám-lám mégiscsak vannak jóérzésű emberek. És igenis összefognak a magyarok a bajban, határok nélkül. De ezzel maga a gyász nem enyhül.

2016. október 31., hétfő

Viola

Ha arra érkeztem haza az iskolából, hogy egy ismerős szatyor az előszobafalat támasztja és mindenféle földi jó - gyümölcs, sütemény, csokoládé - kandikál ki belőle, már tudtam, hogy ő van itt. Viola. Csalogatóan fel is csengett kedves kacagása a konyha vagy a nagyszoba felől, csakhogy tudjam, merre induljak, hogy megölelhessem.

Viola a nagynéném volt, bár kora szerint a nagyanyám lehetett volna. Testvérei közül az öt lányból csak ő kapott virágnevet. Ez nem lehetett véletlen. Gyönyörű volt, mint egy virágszál, a fiúk versenyeztek a kegyeiért. Mikor eladósorba került, gyakran zengett föl szerenád a kis ház kerítése előtt. Táncolni járt, ott ismerkedett meg későbbi férjével. Nagyon szép pár voltak, szép nagycsaládot alapítottak. Imádta a gyerekeket, és ez az érzés – saját tapasztalatból tudom - kölcsönös volt. Ha jártában, keltében gyerekekkel találkozott, mindig volt hozzájuk egy-egy kedves szava. Magam is tanúja voltam, mikor egy mosdatlan kis purdéra csodálkozott rá a piacon és azt mondta neki: -„Eszem azt a gyönyörű szemedet! De hazavinnélek, te kis fekete rigó!” Bizony jól is járt volna az a kiskölök, akit így „elrabol”. Szeretettel ölelő karokban, kényeztetésben, általa készített finom falatokban soha nem volt hiány az otthonában. Anyukám jóval fiatalabb volt nála, pici kislány volt, mikor nővére férjhez ment és elhagyta a családi fészket, de mindig fordulhatott jó tanácsért vagy vigasztaló szóért hozzá.

2016. szeptember 21., szerda

Elmúlás

Kezdhetném az ősszel, de ez olyan unalmas, nem? Tudjuk, látjuk, megéljük. Van, aki szereti és van, aki elfogadja - leginkább, mert nem tud jobbat. De aki szereti, az is nehezen viseli szerintem ezt a borongós, hirtelen jött hűvöst, mely mintha le akarna rángatni bennünket az álmok világából: nem kedveseim, nincs örök nyár, de még olyan sincs, ami hét évig tartana, csak a mesébe – vagy a sorozatokban (hi-hi-hi).

Szóval itt vagyunk, hogy elmúlás. Szomorú, lehangoló és megfellebbezhetetlen. S ha mindez nem lenne elég, az álompárnak is annyi! De tényleg! Nektek nem ők voltak a non plus ultra? A szuper nő és a hiper pasi? Jolie és Pitt azaz Angelina és Brad... kiről másról beszélnék? Mondjuk, már a Jeniferrel való szétválást is zokon vettem. – Helyes volt az a nő, neem? – De megbocsátottam. Van az az Angelina, akiért dobni lehet Jenifert. És aztán

2016. szeptember 16., péntek

Filmajánló: Az ember, akit Ove-nak hívtak

Kedves-vicces-bús történet egy nyugdíj előtt álló, de éppen a munkahelyéről elbocsájtott, kissé vagyis inkább nagyon mogorva, zsörtölődő, szokásainak élő férfiről, akinek az életét alaposan megváltozatják új szomszédai, egy macska, és az, hogy valahogy sosem sikerül meghalnia, bármennyire szeretné is. 

Kedvenc mondatom a filmből: „Hogy lehet négy nullás autóval járni? Az 5. nulla meg ott ül a kormánynál!”


Kinek ajánlom?

2016. augusztus 31., szerda

Bölcsibe-oviba-suliba

Még tart a nyár. A beharangozott hidegfront is csak néhány órácskára lebegtette meg a "leget", és csupán egy kissé felhőcskés reggelre futotta az erejéből.

Még tart a nyár. De már lassan nem lesz kinek. Kiürülnek a strandok, a parkok, a játszóterek. Elcsendesedik az állatkert, a fogaskerekű és a kisvasút. Fura lesz majd a csendes, gyerekzsivajtalan nyárutó.

Mert még tart a nyár! És csak pontosítás végett, igenis lesz zsivaj - hajaj! -, csak nem ott ahol eddig! Életre kelnek a bölcsődék, az óvodák és megelevenednek az iskolák. Már túl van minden bölcsi-ovi-isi az előkészületi munkákon: intézmény kicsinosítva, padló felsuvicolva, a sportpálya legereblyézve, játékok, székecskék, asztalok csillogó-villogóra törülgetve.

Bizony, a tanszer lista kihirdetve, a menza beélesítve, a tábla-kréta beszerezve.
Pedig még tart a nyár! Persze a szülők újfent padlón: a beszerzendő abszolválva - a családi kassza a nullán s az idegek is pattanóra húzva; egyetlen vigaszuk, hogy a kölköket majd jól lefoglalják az elkövetkező kilenc-tíz hónapra mások...

S bár még tart a nyár, kölök fronton is minden pöpec: ünneplő kikészítve, cipőcske kiglancolva, benti cucc a kistatyóban, a háti indulásra készen a sarokban; a kötelező házi-olvasmány elolvasva, olvasó napló is készen, egy kis írás - egy kis matek - s már csengethetnek is be! Jó lesz újra a pajtásokkal!

Mert még azért kicsit tart a nyár. Jöhet az udvart szédítő szaladgálás és a fülrepesztő zsivajgás. S aztán, ahogy egyre beljebb surranunk az őszbe, elcsitul kicsit a nyári hév és egyre több lesz a figyelmes tekintet. Majd hipp-hopp itt a tél is, az ünnepek, az öröm, amelyet jó megosztani, mert ettől csak egyre több lesz belőle. És jön a remény is, hogy fehér lesz majd a karácsony és nem múlik el síszünet hó nélkül. Aztán majd nagyon várjuk a tavaszt, ami amilyen sebesen jön, olyan gyorsan el is röppen; és újra itt a nyár.

Elszalad ez az év is, s mi okosabban, szebben, jobban élvezzük majd a következő nyarat!


lejegyezte: ebarátnőm

2016. június 13., hétfő

Margit

Időnként kisegítek egy szociális otthonban, önkéntesként.
A doktornő szülni megy, egyre kevesebbet tud bent lenni, az ápolók száma már rég a kritikus szint alatt van, jól jön bárki, aki egy kicsit is segít. Jó szóval, néha tettel is.

Így ismertem meg Margitot, aki 69 éves, és a doktornő elmondása szerint teljesen demens - elsőre én is ezt láttam, három hónapja, amióta behozták, egész nap ült, háttal az ajtónak, és az ablakot bámulta, de nem kifelé nézett, hanem a keretet figyelte. Akkor sem állt föl, amikor nagyon kellett volna, ezért az ápolók időnként lefürdették és tisztába tették.

Egyik este, mivel egyre kevésbé szeretek tévét nézni, meg felesleges dolgokkal időt tölteni az interneten, írni meg fáradt voltam, gondoltam, beülök hozzá,

2016. június 1., szerda

Szakítópróba

Egy kapcsolat elején tele vagyunk vágyakkal, álmokkal, tervekkel. Megragad bennünket a másik színes egyénisége, elragadó mosolya, vidámsága, tettrekészsége, vonzó tervei. Elindulunk egy közös úton és telnek - múlnak az évek.

Aztán a színes egyéniség a mindennapokban már nem is tűnik olyan színesnek, inkább csak szürkének és helyenként bosszantónak. 
Az elragadó mosoly sokszor fagy az arcára az eleinte kisebb civakodások során, később a vidámságot már csak másoknak tartogatja. 
A lendület alábbhagy, a halogatások egyre gyakoribbak, a most-ot a majd váltja fel. 
A tettrekészségbe valami fáradság vegyül, a tettek és megoldások helyett kifogások milliárdjai záporoznak, és a hárítás felüti fejét. 
A vonzó tervek csak tervek maradnak, már kevésbé vonzóak, megfakulnak, vagy soha nem valósulnak meg.

Ismerős valamelyik? Esetleg mindegyik?

2016. május 18., szerda

Ha hív a hegy



Gyanútlanul kezdtem lapozgatni a magazint, a második oldal után már nem tudtam letenni, nagyjából a tizediknél pedig ébredezni kezdett bennem egy réges régi szenvedély emléke. Pedig évek óta nem gondoltam rá, már nem haragszom ugyan, de nem több, mint egy távoli idegen, nehéz elhinni, hogy valaha közünk volt egymáshoz. És most mégis úgy érzem, hogy dolgunk van még egymással, nekem és a Hegyeknek. Újra érzem a vágyat, hogy elinduljak fel a hegyekbe, mint régen, amikor még ez volt az életem. Amikor még ezerszer többet ért egy jó bakancs a legmenőbb tűsarkúnál, amikor egész héten terveztünk, számoltunk, böngésztük a térképet, hogy aztán hétvégén fogjuk a hátizsákunkat és elinduljunk meghódítani valamelyik hegységet. Amikor egész napos talpalás után a hegyen töltöttük az éjjelt, és a kelő nappal indultunk tovább. Legjobban a hajnalokat imádtam, a köd mögül előbújó csúcsok látványát, amik ránk  vártak.

Aztán pontosan tíz évvel ezelőtt egy pillanat alatt ért véget mindez.