Kaláka

Ha nekem szükségem van segítségre, rögtön a barátaim jutnak eszembe. Megkeresem őket, elmondom mi van, és kérek. Kérem, hogy segítsenek. És tudom, hogy aki tud, az gondolkodás nélkül ugrik. Segít. Persze, ez kölcsönös. Egyáltalán nem lep meg, ha segítséget kérnek tőlem. Ott vagyok, teszem amit tudok – szívesen, örömmel. Megyek, keresem a megoldást, intézem és adok, ha tudok.

Sokan vannak, akik nem így működnek. Ezek azok az emberek, akik, ha valamire szükségük van, vagy megoldják maguk, vagy megveszik. Nem keresgélnek alternatív megoldásokat. Nem számítanak arra, hogy a barátaik, ismerőseik megbízhatóbban és kedvezőbben vagy esetleg majdani viszontszívességért cserében akár ingyér is beszállnak a buliba. Gyakran, ha az ilyen személytől kérnek, akkor persze odaáll, de valahogy magától nem nagyon jut eszébe, hogy szívességet tegyen…

Mi lehet az oka? A különböző kulturális háttér?

Ahonnan én jövök a kaláka teljesen természetes. A barátok, ismerősök – ha mutatkozik a szükség és jön a kérés  –  összeadják amijük van, számíthatnak egymásra. Mindenki beleteszi a legjavát és örömmel vannak ott az emberek egymásért. És a viszonzást is tudják. Nem remélik, nem várják, egyszerűen tudják. Tudják, hogy a tettük nem marad viszonzás nélkül. De nem ezért teszik. A közös öröm az, ami ilyenkor összehozza az embereket. Azért vannak ott.  A közösség, az együttlét, az együtt alkotás, az egymásért tevés öröme.

Ez éltető!

Korunk társadalma nem engedi ezt meg. Itt mindennek ára van és nem számítható át semmi természetben, csakis a pénz a fizető eszköz és csakis szervezett gazdasági keretek között.

Én azt látom, hogy ezzel a „piacgazdasági” megközelítéssel elvész egy rakat dolog. Elvész a szívesség és a kérés öröme. Oda lesz a bizalom, a hit a másikban. Elvész az együtt létrehozott, az egymásért kijárt megoldások öröme.  És a hála…

Lehet, hogy ez jobban megfelel a napjaink trendjének, de nekem nagyon hiányozna.

Én továbbra is inkább kérek, és együtt örülök és megköszönöm és hálás vagyok. És adok örömmel, feltétel nélkül – vagy  majdnem – és nem csak az ünnepekre!

 Lejegyezte: ebarátnőm

kép: pixabay.com