A Regéci várról való első emlékem, hogy a
szüleimmel kiszállunk az autóból, és nekiindulunk megmászni a hegyet. Hosszasan
menetelünk egy szántóföldön keresztül, és a hegy a várral együtt egyre
távolibbnak tűnik…
Azóta sem másztam meg Regéc felől. Helyette Mogyoróskát ajánlom, sokkal szebb az út; kényelmes tempóban, végig az erdőben lehet haladni. Szerencsére ezt a várat is elkezdték újraépíteni, és el is készültek a rondellával, sőt, a falakat is építik már az alaprajznak megfelelően. Kedvenc helyem a várban az a hatalmas szikla, amire oly sokszor felmásztunk, kihasaltunk, és úgy gyönyörködtünk a tájban (most már persze korlát van rajta).

Zrínyi Ilona is élt a Regéci várban egy
időben.
Álljon itt egy kis ízelítő az ő várrend-tartásából 1678-ból,