Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 17., szombat

Jónak lenni továbbra is!


Ma kora délután történt a Közvágóhídon:


A kisfiammal az 1-es villamoshoz igyekeztünk. Már a Rákóczi híd lábánál voltunk, amikor egy férfira lettem figyelmes, aki kétrét görnyedve "állt" az úttesttől nagyjából másfél méterre. Láthatóan nem volt jól.

Rengetegen elmentek mellette. A legtöbb elhaladónak elsiklott mellette a tekintete, többen ránéztek, majd elkapták a pillantásukat, néhányan pedig hosszabban végigmérték. Először én is továbbmentem: „Valaki majd megpróbál segíteni neki… Miért pont én állnék meg babakocsit tolva...” Úgy három métert haladtam, aztán lelassítottam, megálltam, visszafordultam. Fél percig figyeltem az emberek

2017. április 7., péntek

Erdőfürdő - Ajánló


Japánban már megint előálltak valami újjal. Shinrin-yoku. Ismerős? Nehéz szó szerint fordítani, de nagyjából azt jelenti, hogy „tölts több időt fák körül”. Mondjuk annyira nem új a mozgalom, 1982-ben indult, de hozzánk, csak mostanság jutott el. Erdőfürdő. Ez a nyugati neve.

A felkelő nap országában ez egy egész nemzeti mozgalom, ami állami támogatással jött létre és az állampolgárok egészségét hivatott javítani. Mi kell hozzá? Erdő -  fákkal, aljnövényzettel és állatvilággal. Nem árt egy ösvény és mindenképp szükség van résztevőkre. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ajánlott. Nem terepfutás, tájékozódási verseny, kocogás, vagy túrázás, egyszerűen csak időzés az erdőben. Lazán, kötöttségek nélkül. A lényeg az, hogy hagyjuk, hogy kapcsolatba kerüljünk a fákkal.

Mivel nemzeti kezdeményezés

2017. február 13., hétfő

A szotyi - avagy annak még...!




Napközben felfigyeltem egy furcsa zajra, rendszeres időközönként potyogott valami az ablakpárkányomra.

Tudom, hogy mezei poloska invázió volt (még mindig naponta egy-kettőt kidobok az ablakon a lakásból), de azért reméltem, hogy nem egy bosszúszomjas kamikáze mezei poloska hadsereg ostromolja meglehetősen gyatra célérzékkel a résnyire nyitott ablakomat.
Kinéztem az ablakpárkányra, és elképedve láttam, hogy tele van szotyizva.
Baromira felidegesített, hogy egy akkora paraszt lakik fölöttem, aki arra sem képes - ha már bunkó módjára teleszotyizza az utcát, ahelyett, hogy a kukába dobná -, hogy akkorát köpjön, hogy ne az alatta lakó ablakpárkányára

2017. január 20., péntek

A befagyott tó

Még sosem láttam ilyet azelőtt.
Hétvégén azon morfondíroztunk, hogy hová vigyük el a kutyát kicsit rohangálni ebben a cudar hol -6, hol -10 fokos hidegben. Nem igazán volt kedv a hegyekhez, nem igazán volt a kedv a hideghez. Inkább csak le akartuk tudni, hogy a hétvégi kutyafárasztás meglegyen.
Aztán hirtelen jött az ötlet! Menjünk a Balatonhoz, mintha azt mondták volna a rádióban, hogy a jegesedés szép látvány. A lustaság viszont győzött útközben és rábeszéltük a kutyát, hogy jó lesz neki a Velencei tó is. Tó ez is az is, hideg van itt is ott is, így a jegesedés majd itt, közelebb is biztos megfigyelhető. Így jutottunk el Velencére.

Ilyen a csodát, amit itt tapasztaltunk, én még sosem láttam ezelőtt.

Az egész tó egy elképesztő, összefüggő jégtábla. Tükörsima

2017. január 18., szerda

Baba a jégen


Egyik gyerekkori kedvencem Arthur Ransome: Téli szünidő című könyve, ahol a gyerekek egy befagyott tavon vágnak bele a nagy expedícióba, hogy korcsolyázva és szánkóból átalakított jégvitorlással hódítsák meg az „Északi sarkot”.  A regény annyira magával ragadott, hogy amint a napközi udvara csupa hó és jég lett, kiosztottam az osztálytársak közt a szerepeket. Iglut építettünk és mi magunk is belevágtunk a nagy kalandba.

Négy számmal volt nagyobb a férfi hokikorcsolya, amivel megtanultam siklani a jégen. Előtte is volt egy-két próbálkozásom, de a férjem vett rá erre a sportra igazából. Az öccse koriját vettem föl két zoknival és bokánál jó szorosan rögzítve. Mivel óvatos duhaj vagyok, igen kevés esés árán tanultam meg, hogy érdemes előre dőlni és „rogyasztani”, hogy elkerüljem a nagy hanyatt eséseket, amelyek 176 cm magasságból már nem igazán kellemesek. A legjobban akkor ment a korizás, mikor az éppen aktuális babakocsis gyerekünket toltam a jégen

2016. december 23., péntek

Kedves Jézuska...


Gyermekkoromban szokás volt, és később, persze gyermekeimtől is minden évben időre kértem a „Jézuska levelet” melyet az ablakba kellett helyezni. Általában, ez egy kívánságlistát jelentett, mely híven tükrözte az ebben az időszakban a médián átáramló játékdömping jellegét.  


Ezen felbuzdulva arra gondoltam mi lenne, ha most kéne listát írnom. Vajon, most mi lenne benne? Elkezdtem tehát mese adókat kapcsolgatni, és rémülten jutottam a következtetésre: gyerek legyen a talpán, aki konkrétan tudja, mit szeretne a Jézuskától.

2016. december 14., szerda

Gombócból is rengeteg


Idős bácsi száll fel az első ajtón, egyik kezében kopottas táska, másikkal a kapaszkodót markolja, nehézkesen mozog. A hozzá legközelebb eső ülőhelyen egy húsz év körüli lány ül, észbe kap hamar, de nem áll fel. Megkérdezi a bácsit, hogy le szeretne-e ülni. A bácsi egy pillanatra elgondolkodik, majd belekezd:

„94 éves vagyok kedves, gombócból is rengeteg (nevet). Maradjon csak, nem ülök le, csak két megállót megyek a piacig. Az nem sok, kibírom állva is, olyan nehéz itt a tömegben cserélni, inkább maradjon csak ülve.

Tudja, tojásért megyek a piacra minden héten egyszer, tízet veszek, az pont egy hétig elég nekem. Meg még veszek pár dolgot, kis sajtot, kenyeret, amire futja. Ebédet vagy vacsorát hoznak, de reggelizni is kell azt magam csinálom.

2016. december 12., hétfő

Ajándékok hónapja - Adventi töprengős 3.

Szeretünk kapni, ugye? Adni is persze, de kapni!,  az a legnagyszerűbb dolog a világon! Ilyenkor decemberben erre aztán van alkalom.

Pedig nem kéne erre ilyen sokat várni!
Gondolkodtál valaha azon, kedves olvasó, hogy nap mint nap milyen sokat kapsz? Minden reggel felébredsz, tudsz levegőt venni! Látod a színeket, össze tudod rakni magad körül a világot és többé-kevésbé meg is érted. Van aki ezt nem tudja megtenni. Tovább is léphetünk. Jó esetben valaki mellett ébredsz, aki egy ajándék. Igaz, hozzá szoktál már – de ha friss szemmel, az aznap ébredő szemével nézel rá  –  mondjuk úgy, mintha az ébredésed után ő lenne az az ajándék, amit legelőször kicsomagolsz ezen a szép napon! – na ugye, hogy ugye! Csodás meglepetés! De rácsodálkozhatsz bármire magad körül: az ágyra, hisz nem kell a földön aludnod, a takaróra, ami pont azt a hőmérsékletet tartotta éjszaka, amit annyira kedvelsz, a papucsodra az ágy mellett, ami arról gondoskodik, hogy még a fürdőszobáig se fázzon a picurka lábad. Aztán ott a villanykapcsoló, a mosdó, a tükör, a folyóvíz, az angol WC, a zuhany, a meleg víz, a kellemes illatú zuhanygél… és sorolhatnám. Már fogmosás előtt ajándékok és ajándékok; rengeteg okod van az örömre és a boldogságra.

2016. november 28., hétfő

Adventi töprengős I.



Mit ajándékozzunk?

Kedvesnek lenni menő - írogatjuk már egy ideje itt a Gubancon. Megy a kampány a közmédiában is, hogyasszongyahogy: „Jónak lenni jó!”! Jön a szeretet ünnepe és mindenki szeret mindenkit! Legalábbis igyekszik. Felfigyelünk a bajban lévőkre, figyelünk a szeretteinkre. Felhívjuk azt, aki távol van és megöleljük azt, aki közel. Ajándékozunk és adakozunk. Füstölöghetnék, hogy miért csak most és miért nem egész évben, vagy hálálkodhatnék, hogy legalább most, de tényleg! És igen, mind a két érzés itt motoszkál bennem – szerintem jogosan -, de van valami, ami még ezeknél is jobban foglalkoztat. 
Hogy vajon kedvesek vagyunk-e a világgal, a mi világunkkal?

2016. november 18., péntek

Apek


Tegye fel a kezét, aki szereti, ha a NAV – leánykori nevén Apeh – háza táján kell ügyködnie. Nem sok kezet látok fenn. Tehát, nem vagyok ezzel az érzésemmel egyedül. A korábbi tapasztalataim szerint unalmas, merev és bonyolult. Soha sem jó amit viszek, amit vinni tudok még, azt nem tudják elfogadni. Nem jó a nyomtatvány, nem pontos a kitöltés, túl korán vagy túl későn jövök. Sorba kell állni hosszasan, majd várakozás után, általában dolgom végezetlenül és bosszúsan távozom.

Ez a szuper hold a napokban, nekem valami nagyon jót hozott. Tudtam, hogy ügyintéznem kell és lélekben felkészültem a legrosszabbra. A megelőző héten napokban rengeteg időt töltöttem azzal, hogy végig bogarásztam a netet és amit tudtam mindent elő készítettem. Rátettem egy délelőttömet, felvérteztem magam birkatürelemmel, feltarisznyáltam kétnapi hidegélelmet is, biztos ami biztos alapon, aztán: rohamra!

Majd jött a meglepetés:

2016. november 7., hétfő

Dóri és Dömdödöm




Dóri régimódi lány volt. Fűszernövényeket nevelgetett az ablakpárkányán, legtöbbször szoknyát hordott, mindenféle színes virágokat préselt le, falta a romantikus regényeket és éppen szerelmes volt.
Szerelme tárgya nem tudta ezt, legfeljebb sejtette. Együtt dolgoztak és sokat beszélgettek munkán kívüli dolgokról is. Mivel Dóri nem vette föl a ma divatos lerohanós stílust, ami a lányokra lassan jobban jellemző, mint a fiúkra, nem tudta hogyan mondja el érzelmeit virágnyelven, ha a testbeszéd már nem elég. Kapott bőven cinkos pillantásokat, széles mosolyokat, egy-egy mélyebb elmerülést a másik szemében, de nem volt biztos benne, hogy nem érti-e félre. 

2016. augusztus 24., szerda

Csak a...

Csak  a rövidnadrágot  itthon ne felejtse! - erre ébredt kora hajnalban. Csak ott ne maradjon a fregolin! Már  lefekvéskor is annyira izgatott volt, hogy alig tudott elaludni és most -  tessék! - másfél óra alvás után, itt kakukkol. Borzalmasan fog kinézni  reggel… Nem baj, egy kis smink csodákra képes.  

Nem volt szándékában sminkelni, de majd legfeljebb feldob valami könnyűt és kész.  Már amúgy is megszokta,  hogy smink nélkül nem igen mehet ki az ajtón. A tükörbe már nem is hisz. De a tükörnek sem... Emlékszik,  meg tini korában a tükör volt a legjobb barátja. Rengeteget piszkálta érte az anyja, hogy órákat volt képes a tükör előtt üldögélni.  De hát muszáj volt megismernie az arcát és jól begyakorolni a mozdulatokat, a pontos mimikát. Senki nem rendelkezett a baráti társaságból jobb önismerettel ezen a téren.  Ment is minden, mint a karikacsapás. Akkor és olyan kapcsolatot kezdeményezett amikor, amilyent és  pláne akivel akart. Pontosan tudta,  hogy mikor és mennyire húzza fel a szemöldökét,  mosolyogjon vagy biggyessze az ajkait. És ez bejött. Mindig!

Az évek elszaladtak, a kapcsolatai is.

2016. augusztus 1., hétfő

Az élet show-ja

Egy szürke hétköznapon kisfiamat vittem külön matematika órára. Erősen fújt a szél és csepergett az eső. Az óra után, szokás szerint, az autómban vártam rá a parkolóban.
Jött is a gyermekem, de közölte a szomorú tényt, hogy elfelejtettem az óra díját elküldeni a tanárnőnek. Előkotortam hát az összeget a pénztárcámból, és odaadtam. Kisfiam szaladt a pénzzel vissza a tanárnőhöz. Az autóban velem volt kisebbik gyermekem. Amíg várakoztunk, hirtelen szokatlan jelenetnek lettünk szemtanúi. Egy férfi kiugrott az egyik földszinti lakás ablakából, felvett valamit a földről, majd olyan gyorsan, ahogy kiugrott, vissza is mászott a lakásba. Ezen aztán jót kuncogtunk a gyerekkel: Tiszta őrület! Milyen emberek vannak! Csak úgy ki-be ugrálnak az ablakon.

2016. július 11., hétfő

A néptánc varázsa

A magyar néptánc varázslat. Imádjuk? Utáljuk? Köztes út nincs? Ez jutott eszembe, amikor legutóbb a miskolci majális színpadán gyermekek táncoltak és zengett a népzene. Épp kürtös kalácsért álltam sorban, mikor egy édesanya babakocsit tolt el mellettem s kézen fogva a hét év körüli kisfiát vezette. Hirtelen felkaptam a fejemet arra, amit az édesanya mondott fiúnak: „Jaj de gagyi program! Mindig utáltam a néptáncot!” Szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy miért utálja, és miért mond ilyet a hét éves-forma kisfiának, de nem tettem. Az én viszonyom a néptánchoz egészen más.

Édesapám a miskolci Vasas Néptáncegyüttesben zenélt. Akkoriban élő zenére próbáltak még a néptáncosok, ma

2016. július 4., hétfő

Ott a hegyen

Szeretem a hegyeket. Szeretem a meredek erdők hűs-zajos csendjét, szeretem a rohanó, játékos patakokat, szeretem a nyári havat. Szeretem a sziklákat. Itt csak az számít, hogy ki vagy és mennyire tudod, hogy mire vagy képes. Az számít, hogy légy jelen, éld a pillanatot, figyelj, és hogy ne told túl, senki és semmi kedvéért.
Így van ez, és ezt meg kell tanulni. Én is megtanultam az idő egy igen érdekes bugyrában. 

A Királykőn túráztunk. A tervek szerint egyik nap délelőtt felkapaszkodtunk az erdőn át a menedékházig, s csak másnap akartunk tovább menni a láncos úton a gerincre. Gyönyörű idő volt, június közepe.

2016. június 8., szerda

Trolira fel!

Busz, troli, villamos vagy metró... Melyiket szeressem? Imádok tömegközlekedni. Egyrészt mert zöldebb, mint az "egy ember - egy autó" felállás, másrészt ott mindig van valami izgalmas történés. Ok, legyen a legutóbbi troli-élmény.

Esett az eső. Van ilyen Budapesten. És olyan is van, hogy nincs fedett várakozó kialakítva. S ilyenkor ott áll meg az ember lánya ahol tud. Mert ha járdaszegélyhez közel várakozik türelmetlenül, akkor alulról fröccsentik rá a vizet az autókerekek, ha óvatosan a kerítés mellé húzódik, akkor a kert fáiról csurog a nyakába az extra áldás – lehet választani. Végre megjött az 52-es troli. Szinte vágni lehetett a párát az utastérben. Biztosan ezért voltak képtelenek az utasok tájékozódni. Hiába volt kiírva mindenhová, hogy felszállás az első ajtónál, a másik kettő meg szinte kiabált, hogy leszállni itt; a felszálláshoz mindenki a hátsó ajtókhoz sorakozik, míg az első ajtónál tömött sorban türelmetlenkedtek a leszállni vágyók. Feljutottam. Dohogtam tovább. Minden és mindenki csöpögött. Csodák csodája

2016. május 9., hétfő

Mókus őrs és egyéb vidámságok

A fekete fehér fotó hirtelen ugrott elém a világhálón böngészve. Gyerekkori barátnőm, szomszédom és távoli rokonom egy személyben, Ági osztotta meg. A HÁZUNK!!!  Váratlan látványa emlékek özönét zúdította rám. A 4 emeletes épület közvetlenül a főutca mellett, a maga 3 lépcsőházával, üzleteivel és a sok gyerekkel a lehetőségek tárháza volt.

A fotón még látszik a macskakő, ami az úttestet borította. Mire iskolába mentem, ezt fölszedték és leaszfaltozták, de a kép láttán beugrott az az érzés, ahogy babakocsiban ülve tolnak át rajta, és úgy zötyögök, hogy az felér egy agyrázkódással.

A házbéli gyerekek 2 csoportra tagolódtak, kor szerint. A nagyobbak, köztük a bátyám is, a Mókus őrshöz tartoztak, (saját maguk találták ezt a fantáziadús nevet) és a kedvenc padjukon üldögélve beszélték meg a legújabb zene és farmer divatot

2016. március 28., hétfő

Nyulat húsvétra

Az lenne jó, ha karácsony fehér lenne, a húsvét meg napos-virágos; esetleg fehérnyuszis. Hát, ez nem mindig jön össze. Nem is olyan messze például 20 cm hó esett a minap. Csak úgy, húsvétra, mert karácsonykor nem tetszett ;). 

Nem is erről, hanem a híres nyulakról akartam itt szólni. Nyulak, akik jól jönnek, ha nem lehet kimozdulni, de nem várják el tőlünk, hogy élethosszig gondozzuk őket. Mese nyulak, rajzfilm nyuszik, jópofák; húsvétra.

Elsőnek itt van mindjárt gyermekkorom esti meséinek magyar szereplője a Kockásfülű nyúl. Zöld volt és repült, rózsaszín kockás fülekkel és rombusz alakú rózsaszín nózival, ismeritek? Abszurd kinézete ellenére, én nagyon szerettem. Jó volt látni a bátorságát, az önzetlen segítőkészségét és nagyon imponált a nagy kockás füle, amivel még repülni is tudott. Annyira jól sikerült kis mese volt ez, hogy

2016. március 21., hétfő

A költészet és én

Szeretem a verseket.  Olvasom őket, és el szoktam töprengeni azon, hogy milyen sok minden belefér néhány sorba. Tűnődni szoktam azon is, hogy milyen sok "munka" így megírni néhány rímelő sort, hogy mi, akik olvassuk, magunkénak és gyakran igazán az adott pillanatnak - élethelyzetnek szólónak érezzük ezeket. 
Szeretem a verseket. Szeretem a kortárs írókat is. Tetszik, ha mernek és akarnak, de mégis nehéz elhinnem, hogy olyan nagyok élhetnek közünk ma, mint mondjuk Vörösmarty, Petőfi vagy Ady (pedig biztosan vannak, csak valahogy ez a kortárs szemüveg torzít - remélem...). 
Szeretem a verseket. Szeretem, ha hangossá válnak. Szeretem hallgatni és nagyon-nagyon szeretem mondani. Ilyenkor mindig magával ragad a ritmus, a dallam és olyan szép, ahogy játszani lehet a hangsúllyal színezve, kiemelve vagy akár meg is változtatva a mondanivalót. 

Szeretem a verseket! Ti is szeretitek?

Ma van a költészet világnapja. Ismét elgondolkodtam azon, hogy

2016. március 2., szerda

Szülni - háboríthatatlanul?! 2. rész (1)

Több mint 9 évvel ezelőtt teljesedett be a vágyam, kislányom, Bella Gréta világra jövetelével. Másodjára is anya lettem. Pont úgy, ahogy szerettem volna. Két gyerek, az idősebbik a fiú és köztük két és fél év. Minden kerek lett, minden a helyére került… legalábbis egy időre. 

De az ő története is izgalmas volt. A bátyjára hat évet vártunk. Nagyon bíztam benne, hogy másodjára könnyebben megy a teherbe esés. Bátyus elmúlt másfél éves, amikor végre megengedhettünk magunknak egy repülős nyaralást, Tunéziába utaztunk a tüneményes kiskrapekkal. Az ottaniak szinte megzabálták. Úgy gondoltam, majd az út során biztos sikerül a kistesó, kis nyugi, kikapcsolódás majd segít. Mint utóbb kiderült, visszafelé már valóban négyen repültünk, mert ott megfogant valaki.