Jött is a gyermekem, de közölte a szomorú tényt, hogy elfelejtettem az óra díját elküldeni a tanárnőnek. Előkotortam hát az összeget a pénztárcámból, és odaadtam. Kisfiam szaladt a pénzzel vissza a tanárnőhöz. Az autóban velem volt kisebbik gyermekem. Amíg várakoztunk, hirtelen szokatlan jelenetnek lettünk szemtanúi. Egy férfi kiugrott az egyik földszinti lakás ablakából, felvett valamit a földről, majd olyan gyorsan, ahogy kiugrott, vissza is mászott a lakásba. Ezen aztán jót kuncogtunk a gyerekkel: Tiszta őrület! Milyen emberek vannak! Csak úgy ki-be ugrálnak az ablakon.
Nem sokkal később visszajött a nagyobbik és leteremtett, hogy egy ezressel kevesebbet adtam az óradíjra. Pedig én emlékeztem, hogy jól számoltam ki. A fiam állította, hogy márpedig kevesebb volt nála. Na jó, nem vitatkoztunk, odaadtam és a gyermekem ismét felnyargalt a tanárnőhöz, vitte a hiányzó ezrest, majd hazamentünk.
Otthon nem ment ki a fejemből a pénzes dolog, hisz pontosan emlékeztem, hogy a megfelelő összeget adtam oda első alkalommal is. A fürdőkádban ülve hirtelen összeállt a kép, amúgy sherlockholmesosan: Fúj a szél. Ember kiugrik az ablakon. Felvesz valamit a földről. Mit? Hát egy ezrest, te szerencsétlen! A mi ezresünket. Az én drága-bamba gyerekem kezéből észrevétlenül kifújta a pénzt a szél, hát azt! - Okos!
A következő alkalommal, a parkolóban várakozva, figyelmem önkéntelenül is arra a bizonyos ablakra terelődött. Ütött-kopott könyöklő, ósdi függöny, az ablakon végigfutó repedés beragasztva, gyereksírás…
Ekkor megnyugodtam. A pénzem jó helyen van. Az az édesapa akkor az ablakból észrevette, hogy egy ezrest fúj az utcán a szél és kiugrott érte!
Váratlan szerencse!
Fogadja sok szeretettel!
lejegyezte egy kedves vendégünk, Papp Tünde
a kép CC. Köszönjük!
a kép CC. Köszönjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése