Vidéken
nőttem fel, egy falusias jellegű városban, ahol ha nem is ismert mindenki
mindenkit, azért nem lehetett úgy végig menni az utcán, hogy ne találkozzon az
ember legalább egy, de inkább több ismerőssel. Az egyetemet egy nagyvárosban
végeztem, majd az élet úgy hozta, hogy dolgozó nőként már a fővárosban
debütáltam. Első perctől kezdve imádtam. Magával ragadott a nyüzsgés, a belváros
hangulata, a kávézók, teázók, városi parkok világa. A végtelen program lehetőség
pedig a szabadságot jelentette számomra.
Biztos
voltam benne, hogy soha nem fogok újra vidéken élni. Nem értettem, hogy a
szüleimhez hasonlóan, miért bajlódik valaki saját kerttel, zöldségek
termesztésével, amikor a piacon mindent megkap az ember lánya, ha akarja akár
még tisztítva, pucolva, felszeletelve is.