Dugófigyelő

Autómat megjavították. Megint vezetek. Dolgozom. Autóval szelem keresztbe-kasul a várost, a közlekedés aktív részese vagyok.  Ha akarom, ha nem feltúrták a várost. Ha akarom, ha nem, sokan ugyanolyan kényelmesek, mint én. Hihetetlen, de a forgalmi dugó szinte összes változatát átéltem egy hét leforgása alatt.

A dugóban ülve, első reakcióm: kissé ideges vagyok. Nem érek oda időben, ahol egyébként várnak. Második gondolatom: mivel nem tehetek róla, ezért nem idegeskedéssel, hanem értelmes dologgal fogom eltölteni az időt. Harmadik gondolatom: mi a franc lesz az az értelmes dolog? Negyedik gondolatom: egyre több verzió van már a fejemben. Ötödik gondolatom: megszületett az elementáris, korszakalkotó ötletem: az autóvezetők viselkedését fogom nézni… persze páholyból:)

Álom, álom, édes…

Reggel ébredve még jönnek a képek, színek, illatok, hangulat. Próbálom megragadni, de elillannak. Oly kevés, mi megmarad. Ha szerencsém van, emlékszem még rá, sőt a történethalmaz egésszé áll.

Lágyan ringott csónakunk a kék vízen. A térkép szerint falvak nőttek a tóban hirtelen. Ezen sem lepődtünk meg, evezve nekivágtunk, hátrahagyva a megszokott világunk.

Citromsárga lett a pók, mi kifutott a dobozból. Ölni akart a kígyó, de jól fejbe kólintható.  Még szerencse, hogy kéznél volt a babakád. Nem is sejted milyen hasznos, ha támad az óriás boád.

Egy homokdombon próbáltam fölmászni.

Az orrunknál fogva

Nem is olyan régen egy illat múzeumban voltunk. Izgalmas kalandozás az érzékek birodalmában. Mert, bár szagokról-illatokról szólt, a látvány sem volt elhanyagolható – az is a mítosz része, de erről majd később.

Kezdjük csak az elején. A szaglás, egyike az öt érzékelési módnak, alapvetően egy eszköz a világ megismerésére, a tájékozódásra; azaz információ felvételére. Na, és ki tekint manapság így rá? Abban biztosak vagyunk a szagokkal kapcsolatosan, hogy mi az, amit nem akarunk, a büdös ösztönös és azonnali reakciót vált ki mindenkiből, de az információk komplexitását közel sem bontjuk ki olyan részletesen mint egy hang-, látvány- akár tapintás-élmény esetében. Egyszerűen a megszökünk-megszokunk alternatívák valamelyikét választva elszelelünk a számunkra büdös közeléből vagy mire észrevennénk, hipp-hopp, hozzá szokunk és már nem is érezzük azt. Amit pedig nem érzékelünk, az számunkra nincs – ilyen a mi struccpolitikánk! A kellemes illatok nem minden esetben váltanak ki ehhez hasonló heves viszonyulást – bár elismerem, éhes embernek a friss meleg kenyér illata olyan nyálelválasztást és olyan képzelet sorozatot indít el, hogy ihaj-csuhaj, de ezt is pont ugyanúgy meg lehet szokni, mint bármi mást. Kérdezzétek meg a pékinasokat!

Hagyomány

A nagyszülők háza olyan, mint egy időutazás, mint ahol megállt az idő, és a múlt emlékeire hiába rakódik porréteg, sosem fedi be őket igazán és mindent át lehetne élni újra, egy kicsit idősebben.. Ugyanazok a kis díszek kerülnek elő, amiket még mi csináltunk gyerekként, a fotók azokról, akiknek arcát már csak innen ismerjük, és a világban szétszóródott rokonoktól kapott képeslapok. 

Ez karácsonykor igazabb, mint valaha. Szenteste előtt pár nappal – általában huszadikán - mézeskalácstészta vár begyúrva ennek az időtlen lakásnak a konyhájában. Régen a többi unokával együtt sütöttünk, de mára már csak én maradtam, barátnőmmel karöltve, aki a hosszú ismeretséget tekintve, már a család részét képezi. 

A nagymama teával fogad minket,

Csináld magad karácsonyfa díszek

A tömeggyártás helyett vagy mellett olykor szeretem saját készítésű díszekkel ékesíteni a fenyőt. Kis kézügyességgel, türelemmel és némi kreativitással mesés, egyedi díszek készülhetnek, amik aztán jó érzéssel töltik el az embert az ünnepek alatt minden alkalommal, amikor ránéz a „művére”, a feldíszített karácsonyfára. Kézügyességgel nem szolgálhatok a fenyő díszek otthoni elkészítéséhez, de néhány ötlettel igen. 

Szárított gyümölcsök: szeletelt narancsot, citromot, csillag gyümölcsöt, almát megszárítunk (3-4 mm karikákat vágunk a gyümölcsből, majd sütőben 70-80 C 3-4 órán át szárítjuk) majd selyemzsinórból vagy kender zsinórból akasztót készítünk és fellógatjuk a fenyőre.

Nők a művészetben és a világban - Kate McDowell

Kate McDowell – képzőművész

Kézzel készített porcelán szobrai a környezet hatásait mutatják meg a mai iparosodott társadalmunkban. Az eredményül kapott művek egy része szórakoztató, de egyben felkavaró. Különös  módon, a szemlélődőben feszültséget keltve mutat rá a természeti világ, az ember és állat megmagyarázhatatlan összefonódására. Az anatómiai formák, állatfajok és ember alkotta különös tárgyak megmagyarázhatatlan elegye meghökkent és elgondolkodtat egyszerre.

Honlapján így nyilatkozik alkotásairól:

"Az általam készített darabok a környezeti hatásokra, az éghajlatváltozásra, a mérgező környezetszennyezésre és a génmanipulált növényekre reflektálnak.

Dió

A diófa, melyet "unokáinknak ültetünk", tavasztól őszig szemet és szívet melengető  látvány. Bár a mi diófánk zsenge kora ellenére már termő, de unoka még sehol... 
Ám ez a fa minden évszakban nyújt valami újat: Tavasszal hajtásaival, nyáron lombkoronája hűsítő csábításával, ősszel finom gyümölcsével, télen pedig a kihelyezett madár etető hívogató eledelére odakucorodó tollasok seregével gyönyörködtet. Ezen túl a dió ezer arcát mutatja nekünk: jelen van a népi gyógyászatban, ismerjük jótékony hatásait szervezetünkre s így méltó helye van a konyhai remekművek összetevőjeként.

Emelem kalapom

Olyan vagyok mint Gombóc Artúr. Szeretem a színes kalapot, a vidám kalapot, a fekete kalapot, az elegáns kalapot, a szalmakalapot, a kis kalapot, a nagy karimájú kalapot, az extravagáns kalapot és még sorolhatnám... Igaz, nem túl gyakran hordok, de alkalom adtán nagyon jól érzem magam benne. Olyan sikkes, légies, nőies és szerintem egyedi dolog. A kalap öltöztet, kiemel, megkoronázza az embert szó szerint is, és nem utolsó sorban, megvéd a jégesőtől és a napszúrástól.

Amikor olyan városokban járok, ahol még találni régi, cégéres kalapkészítő mestereket, mindig megállok a kirakat előtt és gyönyörködöm. Egy-egy darab igazi remekmű. A karimák változatossága, a díszítések sokszínűsége, az anyagok és színek kavalkádja, lenyűgöző. Annyi fantázia, egyediség és gondolat van egy kalapban. A kalapos mesterség éppoly irigylésre méltó számomra, mint a gyertyakészítés vagy a kimonófestés.

Kékfestő

Hagyomány, évszázados technikák, apáról-fiúra, anyáról-lányra szálló ősi mesterségek. Mennyire fontos ez a mai rohanó, "multikulti" világban? Valószínűleg nem járok messze az igazságtól ha azt mondom, sajnos hanyagoljuk és nem emeljük méltó piedesztálra a régi idők értékeit. Pedig kis hazánkban van belőlük rengeteg.

Szerintem ilyen a kékfestő is. A matyóval ellentétben, melyről korábban írtam már itt a Selyemgubancon, a kékfestő hírét nem repíti szárnyain a divat. Sajnos nem jelenik meg világsztárok ruhatárában és nemzetközi neves eseményeken. Pedig szerintem megérdemelné.

Honnan is ered a kékfestő? 

Jégkocka csodák

Itt a perzselő, barnító, vízpartra kergető nyár. Cáfolhatatlanul megérkezett és tikkasztó hőségével néhányan már-már soknak is érezzük. Hiszen úgy vagyunk ezzel a forró nyári időszakkal, hogy a havas, hideg, sötét estéken epekedve várjuk, de mikor végre ruhát bomlasztva, vizet pocsolyává majd repedező földdé szárítva megérkezik, akkor panasz hagyja el a szánkat és túlzásnak érezzük a perzselő meleget.  Amikor pedig a hőmérő 36 C fok fölé kúszik, szinte elviselhetetlenné válik a nyomasztó, vibráló hőség. Ilyenkor aztán elkezdünk gondolkodni, mivel lehetne enyhíteni a tikkasztó forróságot?

Meghökkentő művészet napjainkból

Nem olyan régen egy internetes híroldalt böngészve akadt meg a szemem egy jelenleg alkotó „szobrász” művein. Felbuzdulva a látottakon úgy gondoltam, talán mást is megfognak az alkotások.

Li Hongbo - Pekingi művész

Li Hongbo lenyűgöző, rugalmas, papír szobrokat készít. A technika befolyásolja a varázsát, ragasztott, rétegelt papírt alkalmaz. A nézőket egy lenyűgöző felfedezésre invitálja, melynek során megtapasztalhatják a papír és a szobrászat forradalmian új találkozását. 

Nyakkendő kötési technikák, nem csak férfiaknak

Vajon miért utálják a férfiak a nyakkendőt és ki találta ki, hogy hordaniuk kell, ha egyszer ők maguk ennyire nem szeretik? Sajnos a válaszokat nem tudom, de azt igen, hogy 10 öltönyös, nyakkendős kollégámból 9 utálta, és alig várta, hogy munka után a hátsó ülésre dobhassa. Olyan is volt, aki a fiókjában tartotta, és csak akkor vette fel, fintorgások közepette, mikor ügyfélhez indult tárgyalni. 

Hölgyeim és Uraim, tisztelettel kérdezem, tudnak Önök nyakkendőt kötni? Én azt gondolom magamról, hogy tudok. De, ha sokáig nincs rám szükség, néha azt sem tudom, hogy kezdjek hozzá. Nekifutok lelkesen, majd bosszankodva nézem a gubancot amit létrehoztam. Aztán újra és újra összegubancolódik de néhány próbálkozás után általában sikerül valamit alkotni, azaz megkötni a nyakkendőt. Olyan ez mint a biciklizés, végleg nem lehet kitörölni, de azért jó ha edzésben van az ember.

Matyó és a világhírnév

Tudtátok-e, hogy Matyóföld tájegység az Alföld északi részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye határán terül el? És azt, hogy Matyónak Mezőkövesd lakosságát nevezzük? “A korábbi kutatások és elsősorban az itt élők vélekedése alapján Tard és Szentistván települések lakóit is matyónak mondták, bár viseletükben, hímzésükben mindhárom eltér egymástól. A matyónak nevezett települések közül mindig Mezőkövesd mezővárosa volt a vezető közösség, innen diktálták a divatot. A matyó hímzés 2012 decemberében felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.” (Forrás: Wikipedia)

Én nem tudtam mindezt, fogalmam sem volt róla, hogy Mezőkövesd diktálta a divatot anno. Utána olvastam kicsit, mert érdekelt, hogy mi van a Matyó hímzés elterjedése mögött? Kíváncsi voltam honnan indult útjára és járt be ilyen nagy utat? Mert azt joggal mondhatjuk, hogy a Matyó világhírnévre tett szert az utóbbi években, és szerintem ez nagyszerű. Személy szerint büszke vagyok rá és örülök a népszerűségnek, remélem sokan vagyunk így ezzel.

Cipőmánia

Az egyik rovatunknak a „színek, formák, hangulatok” címet adtuk. Azt hiszem, a képen látható cipő ízig-vérig szín, forma és hangulat. Új szerzemény. Lehet szeretni, nem szeretni, de egy dolgot biztosan nem lehet vele megtenni. Csak úgy elmenni mellette. Zöld, de nagyon, a talpa pink, lyukas az orra, és a sarka, az is egy külön történet...

Love or hate? Mindenki döntse el. Nekem szerelem volt első látásra. Aztán elbizonytalanodtam. Nem túlzás ez egy kicsit? Már-már a közönségesség határát súrolja. Bevállalós dolog egy ilyen cipőt felvenni. Kell hozzá némi magabiztosság, hogy álljuk a tekinteteket. Aztán meg a beszólásokat:) De ha ezt bírjuk, akkor nincs gond. Akkor egy ilyen cipő biztosan feldobja a napunkat. Az enyémet biztosan. 
Nem tudtam otthagyni a boltban, mert ez is egy olyan darab, mit sajnáltam volna, ha nem veszek meg, ha már egyszer megláttam és megszerettem.