Az orrunknál fogva

Nem is olyan régen egy illat múzeumban voltunk. Izgalmas kalandozás az érzékek birodalmában. Mert, bár szagokról-illatokról szólt, a látvány sem volt elhanyagolható – az is a mítosz része, de erről majd később.

Kezdjük csak az elején. A szaglás, egyike az öt érzékelési módnak, alapvetően egy eszköz a világ megismerésére, a tájékozódásra; azaz információ felvételére. Na, és ki tekint manapság így rá? Abban biztosak vagyunk a szagokkal kapcsolatosan, hogy mi az, amit nem akarunk, a büdös ösztönös és azonnali reakciót vált ki mindenkiből, de az információk komplexitását közel sem bontjuk ki olyan részletesen mint egy hang-, látvány- akár tapintás-élmény esetében. Egyszerűen a megszökünk-megszokunk alternatívák valamelyikét választva elszelelünk a számunkra büdös közeléből vagy mire észrevennénk, hipp-hopp, hozzá szokunk és már nem is érezzük azt. Amit pedig nem érzékelünk, az számunkra nincs – ilyen a mi struccpolitikánk! A kellemes illatok nem minden esetben váltanak ki ehhez hasonló heves viszonyulást – bár elismerem, éhes embernek a friss meleg kenyér illata olyan nyálelválasztást és olyan képzelet sorozatot indít el, hogy ihaj-csuhaj, de ezt is pont ugyanúgy meg lehet szokni, mint bármi mást. Kérdezzétek meg a pékinasokat!

Vajon miért van az, hogy a szag-illat élményeinkre nem úgy tekintünk mint információ forrásra? Miért nem használjuk úgy mint a látványból, hangból vagy test-érzékelésből származó jelzőrendszert? Részben azért, mert nem figyelünk és nem tanulunk rá a szagélmények értelmezésére. Míg, ha tapintás-nyomás érzékelés, látvány- és hangélményről beszélünk, azok árnyalatainak számtalan jelentése van számunkra, és tanuljuk élethosszig, addig az orrunk, az csak úgy van. Kinek-kinek amilyen jutott vagy amilyenre a plasztikai sebész átszabta. Sok ember szinte soha nem figyel arra, hogy éppen mi az amibe „beleüti az orrát” - és itt most nem (csak) a mondat átvitt értelmére gondolok. S így ember legyen a talpán, aki a szagok és illatok miriádjában pontos különbséget tud tenni az árnyalatok között és értelmezni is tudja azokat. A jelenség egyik magyarázata tehát az, hogy nem figyelünk rá, bár ha megtennénk, nagyon sokat tudnánk javítani a szag-illat felismerő képességünkön. A magyarázat másik része az, hogy a szaglás központja az idegrendszer szintjén sem a „tudatos-agyunk” közelében található. Így lehetséges, hogy bizonyos szag-illat ingerekre tudattalanul reagálunk. Szinte ösztönösen közelítünk: „Olyan vonzó, de nem tudom megmondani, hogy miért!” - vagy távolodunk, szinte menekülünk előle: "Én ezt nem bírom elviselni". Igen, reagálunk, de nem tudatosan. Pedig milyen sok fontos információ lebeg körülöttünk. Szinte mindennek van szaga, és ez a szag az állapotra jellemző, tehát arról szól, hogy az a növény, állat, ember vagy tárgy milyen állapotban van. Abban segít nekünk, hogy hogyan viszonyuljunk hozzá: közeledjünk vagy kerüljük el. Mondjuk az élelmiszerek kapcsán látványos a példa: ha az orrunkra hallgatunk, nagy valószínűséggel el tudjuk kerülni a gyomorrontást. 

Az emberi szagok-illatok esetében sem más a helyzet, még ebben az agyon maszkolt világban is világosan kiszaglik, ha valaki fél, vagy dühös. Vannak kultúrák, ahol az emberek meglehetősen közelről beszélnek egymással, s itt kifejezetten része a kommunikációnak a másik „testszaga”. A mi nyugati kultúránk más. Itt egész iparág épült arra, hogy ezeket a testszagokat levakarjuk magunkról,  - ha lehet 24 vagy akár 48 órára - s egy másik, hogy, ha mégis megmaradna valami elfedjük azt. Történik mindez annak érdekében, hogy valaki mások lehessünk, mint akik vagyunk, legalábbis a szagunkat-illatunkat tekintve. És itt jön a korábban említett mítosz. A parfüm biznisz. Biztosan sokan hallottatok róla, hogy az igazi üzlet a nagy divatházaknál nem maga az elegáns kollekció, hanem a kiegészítők, elsősorban a parfüm értékesítése. Mert a divatház a ruházathoz képest - amiből gyakran tenger munkával, azaz nagyon sok pénzért, egyetlen vagy nagyon kevés darab készül el - egészen "potom" pénzből és pénzért juttatja hozzá a vásárlók tömegét, a reklámokon belénk sulykolt életérzéshez. Nagy tételben. Mindenkinek. Ugyanazt!

De nem leszek igazságtalan, én magam is szeretem a rafináltan megkomponált illatokat, a hozzá kreált üvegcséket és a köréjük körített mítoszt. Imádom szagolgatni, felfigyelek, ha valaki markáns illatnyomot hagy maga után és jó érzés, amikor elhiszem, hogy én is belebújtam az általam az alkalomhoz választott illatfelhőbe. Mert az illat öltöztet. Ja, és azzal vigasztalom magam, hogy az illat a bőröm jellegzetességétől igazán egyedivé, csak az enyémmé szelídül. 

Megvettek. Az orromnál fogva….

lejegyezte: ebarátnőm

a képen Lanvin "MySin" parfüm reklám az 1920-as évekből