Vajon milyen mértékben vehetjük a kezünkbe az életünk, testünk irányítását? Meddig mehetünk el a sorsunk befolyásolásában, a betegségeink megelőzésében, az öregedés kontrollálásában, a hozzánk közel állók megvédésében?
Több téma jut eszembe erről a kérdésről. Éveken át hosszasan tanulmányoztam (sőt, még most is foglalkozom ezzel) a hegymászók életét, baleseteit, győzelmeit, kudarcait. Sok mindent nem értettem, például azt, hogy ha egy hegyen egyszer már meghalt mellettük egy társuk, vagy nem a társuk, hanem akár egy idegen, mi veheti rá őket arra, hogy újra ott másszanak? Én biztos nem mennék még egyszer egy olyan útvonalra, ahol elvesztettem egy barátomat, ismerősömet, túratársamat – gondoltam sokáig. Nemrég meghalt mellettem valaki (nem hegymászás közben), és én azon kaptam magam, hogy sok olyan helyre elmentem újra (és még hátravan néhány), ahol együtt jártunk. Akkor mi a különbség? Semmi. A hegymászóknak azok az útvonalak a természetesek, ahol ők járnak. Nekem azok, ahol én járok.
Angelina Jolie néhány éve
levetette a melleit,
mert szerette volna megelőzni a mellrákot, amiben az édesanyja meghalt. Nagymamája és nagynénje is rákban haltak meg. Akkor ezt azzal indokolta, hogy találtak nála egy olyan gént, aminek létezése megnövelte az esélyeit a mellrákra 87%-ra, továbbá a petefészekrák esélyét 50%-ra. Most eltávolíttatta a petefészkeit valamint a petevezetékeit. Ezzel elkezdődött nála a korai menopausa, és a jövőben már nem lehetnek gyerekei (még nincs 40 éves). De vajon hol van a határ? Ha minden veszélyesnek tűnő jelre valamit kivágatunk a testünkből, azzal mennyi mindent tudunk elkerülni? És mennyi mindent nem? Ha egyszer kiderül, hogy van olyan gén a testében, amivel az agyrák esélye eléri az akárhány százalékot, akkor az lesz a következő kidobandó szerv?
mert szerette volna megelőzni a mellrákot, amiben az édesanyja meghalt. Nagymamája és nagynénje is rákban haltak meg. Akkor ezt azzal indokolta, hogy találtak nála egy olyan gént, aminek létezése megnövelte az esélyeit a mellrákra 87%-ra, továbbá a petefészekrák esélyét 50%-ra. Most eltávolíttatta a petefészkeit valamint a petevezetékeit. Ezzel elkezdődött nála a korai menopausa, és a jövőben már nem lehetnek gyerekei (még nincs 40 éves). De vajon hol van a határ? Ha minden veszélyesnek tűnő jelre valamit kivágatunk a testünkből, azzal mennyi mindent tudunk elkerülni? És mennyi mindent nem? Ha egyszer kiderül, hogy van olyan gén a testében, amivel az agyrák esélye eléri az akárhány százalékot, akkor az lesz a következő kidobandó szerv?
Egyik ismerősöm azt mondja, azon
gondolkodik, hogy hogyan tudná a lányai jövés-menéseit a világban követni.
Talán GPS lehetne náluk, vagy valami nyomkövető a telefonjukban, és akkor apuka,
ha már nem bírja kivárni, amíg hazaérnek a buliból, megnézhetné, hogy éppen hol
vannak. De megoldás-e az elektronikus póráz minden helyzetre? Meg tudjuk-e így
védeni a gyerekeinket minden rossz embertől, minden rossz döntéstől?
Évekkel ezelőtt, amikor rendszeresen
jártam lovagolni, beszereztem az alap biztonsági felszereléseket. Aztán
észrevettem, hogy vannak olyan lovasok, akinek van gerincvédőjük. Megkérdeztem
az edzőt, hogy szerinte érdemes-e venni egyet, és biztos, hogy megvéd-e? Azt
válaszolta – sosem felejtem el – hogy olyan eszköz nincs, ami mindentől
megvédene. A gerincvédő védheti a gerincet, de mi védi a lábamat vagy a
karomat?
Egy nagyon kedves ismerősöm pár
hónapja azt találta mondani nekem, hogy nincs kontroll. Értetlenül bámultam rá
a kapu előtt az utcára lépve: tessék?? hogyan??
És egyszer csak megértettem. Az
élet veszélyes. Élni veszélyes. Nem kontrollálhatunk mindent. Nem érthetünk
mindent. Van, amikor az események tőlünk függetlenül történnek, és mi csak
távoli megfigyelők lehetünk. Nincs kontroll, nincsenek mindig válaszok.
lejegyezte: Szemfény
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése