Egyet mondok kettő lesz
belőle. Tartja a közmondás. Azonban néha megesik, hogy több is lesz belőle. Amikor életünk egyik fontos eseményén
kimondjuk a boldogító igen-t, azt gondoljuk, hogy kettőnk élete kezdődik el. A
boldogság és a vágyak kereszttüzében nem gondolunk bele, hogy gyakorlatilag az
első perctől kezdve nem vagyunk egyedül. Minimum tízen vagyunk. Nem ketten, hanem
tízen!
Ahogy telnek-múlnak az
évek, egyre több mindent veszek észre magamon. Feltűnik, mintha láttam már
volna ezeket valahol: …a mozdulat ahogyan megkötöm a cipőfűzőm, a tekintet
amivel simogatom a környezetemet.
Formálódom, kupálódom. Észreveszem mozdulataimban
a nagymamámat, tekintetemben az édesanyámat, kreativitásomban az édesapámat. Mondják,
személyiségem hasonló a dédnagyanyáméhoz.