Azt mondta, ismer egy
jó forrócsokis helyet a Liszt Ferenc téren; „… ott a legjobb a forrócsoki -
sűrű, édes, olyan… nagyon-nagyon csokis… Érdemes odáig elsétálni.” Ez volt a harmadik randink, csillogó szemekkel
és letörölhetetlen mosollyal az arcunkon indultunk a csokinkért. Nem volt ugyan
szükségünk további boldogság-hormon adagra, de azt alig vártuk, hogy
kóstolgassuk egymást, és tovább ismerkedjünk. Igazság szerint már az első találkozáskor,
mikor a Mechwart téren beült az autómba, már akkor tudtam, hogy Ő az! Itt van!
Megvan! Végre! Érdemes volt várni.
A csoki tényleg jó volt, bár szerinte volt ez
jobb is. Ezt a megjegyzését úgy fordítottam le magamnak, hogy ez a fiú a
legjobbat akarja nekem adni. Jó kezdet.



.jpg)
