Mi a szép az őszben?

Számomra semmi. Soha nem értettem, hogy lehet ez az évszak bárkinek is a kedvence. A nap korán lemegy, reggel és este hideg van, napközben talán meleg, most akkor hogy öltözzek? A szabadtéri kocsmák zárva, vagy pléddel kell takarózni, ami ugye korántsem az az élmény, mint amit a forró nyári éjszakák nyújtanak. A kocsira feltetettem a téli gumit, majd jönnek a 18 fokok, benne a téli ablakmosó, de még mindig a rovarok ragadnak a szélvédőre. A muskátlikat már egyszer behoztam, most újra kivittem, a napszemüvegeket hol elrakom, hol előveszem. A múltkori túrán csak délután 2-kor derült ki, hogy hol is vagyunk voltaképpen, addig olyan sűrű köd borított mindent, hogy csak az orrunkig láttunk, és akarva-akaratlanul is rég látott horrorfilmek jeleneteit idéztük fel.

Feladat, nem egyszerű, de nem reménytelen…

Divat, mindennek van divatja, a társkeresésnek is. Divatos, divatkövető és ugyanakkor örök; csak az tudja aki benne van, hogy ez milyen igényes műfaj.

A kutatások azt mutatják, hogy a magányosak zöme nő. Közös sors, mondhatnánk, és íme egy gyöngyszem, ami egy férfi, és nem is akármilyen férfi, szempontjaira világít rá eme „sors” kihívásaira (részlet):

„48 éves 196 cm magas, jóképű, diplomás férfi vagyok. Tudom honnan jöttem és miért vagyok itt (a Földön). Elfogadom önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Szeretem magam. Élvezem az életem. Kifejezetten magas EQ és IQ jellemez. Nem várok a leendő társamtól semmit, csak azt, hogy Ő is kerek egész legyen! A felszínesség, az üres szépség nem érdekel. Az izgalmas, humoros, változatos, vonzó nő igen!

Emlékeztető!

Magamtól magamnak.

Kedves Én!

Hibázol.

Hibáztál akkor, amikor feladtad egy részed a szerelemért. Hibáztál, amikor felismerted, hogy baj van, de nem tettél semmit. Hibáztál, amikor nem álltál ki magadért. Hibáztál, hogy hagytad, hogy újra leromboljanak.

Te erős vagy.

Erős ahhoz, hogy beismerd: nem tudsz egyedül létezni és foggal-körömmel ragaszkodsz azokhoz a dolgokhoz, amik úgy érzed, hogy támaszt nyújtanak. 

Izzadó szinglik

Nemrégiben kezembe került egy színvonalas női magazin egyik száma, amelyben – természetesen a legfontosabb, szigorúan tudományos cikkek elolvasása után – egyszer csak észrevettem egy hirdetést.  Az egyik nagy kozmetikai márka izzadás gátló dezodort reklámoz. Egy fotót is láthatunk egy szép arcú, ám nem túl vidám fiatal nőről (kissé ráncolja a szemöldökét, még a kép is fekete-fehér), és mellette egy hosszú „önvallomást” arról, hogy milyen nehézségei voltak eddig az izzadás miatt, és milyen optimista most, hogy az új stift segítségével már más lesz számára az idei nyár.

Beköszöntő

Szia!

Mintha mi már találkoztunk volna valahol… Neked nincs ilyen érzésed? Jöttünkben-mentünkben, kutyafuttában.

Bölcsibe menet és oviból jövet. Szédült izgalomban randira igyekezve vagy éppen onnan hazafelé tartva. Náthásan a patikában vagy az orvostól kifelé. Mosóporos dobozt, kihízott ruhák csomagját, zöldséges szatyrot cipelve. A defektes kocsi mellett állva az esőben, vagy ragyogó reggelen kiránduláshoz öltözve. Arckrémet válogatva a drogériában, hátha valamelyik végre tényleg használ. Amikor elszúrták a hajfestésedet vagy amikor annyira jó lett hogy hitted, hogy mindenkit elkápráztat. Amikor hirtelen minden megváltozott. Ünneplés közben.

Mindig.