Az iskola élete

Nem tegnap volt, mégis élénken emlékszem rá!

Nekem személy szerint sokat jelentettek az iskolaévek, néha úgy érzem, mintha az iskola élne bennem tovább. Nagyon meghatározó volt szinte minden mozzanata, s bár az egésznek a tanulásról és az átadott tudásról kellett volna szólnia, nem hiszem, hogy a logaritmus, a hidrogén kötés vagy a monozigóták szaporodási módja az, amit a mindennapi életben hasznosítok. Inkább néhány tanárnak a hangját, a hangsúlyos mondatát, a tantárgya iránt mutatott szenvedélyét hordozom magamban.

Kattintásra az egyetemi diploma

Tíz évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy idáig „fajul” ez az internet dolog. Amikor az első Google keresések alkalmával, elérhetetlennek tűnő információk birtokába jutottam másodpercek alatt, akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy ez az őrület nem csak azonnali infók szerzésére lesz jó a jövőben. 

Ma már a lehetőségek tárháza az interneten határtalan. A szó szoros- és tágabb értelmében is. Határtalan, mert bármelyik országból rendelhetünk magunknak terméket, vagy bármelyik országba vásárolhatunk magunknak repülőjegyet, szállást. De ami még ennél is durvább, hiszen az online szállás foglalás talán már mindenkinek hétköznapi dolognak mondható, de az online egyetem, az kérem még új dolognak számít (nekem legalábbis). Online nyelvtanfolyamot, tanácsadást, meditációt, rajz-tanfolyamot, informatikai képzést, és most már teljes körű online egyetemi kurzusokat találhatunk az interneten. 

Trolira fel!

Busz, troli, villamos vagy metró... Melyiket szeressem? Imádok tömegközlekedni. Egyrészt mert zöldebb, mint az "egy ember - egy autó" felállás, másrészt ott mindig van valami izgalmas történés. Ok, legyen a legutóbbi troli-élmény.

Esett az eső. Van ilyen Budapesten. És olyan is van, hogy nincs fedett várakozó kialakítva. S ilyenkor ott áll meg az ember lánya ahol tud. Mert ha járdaszegélyhez közel várakozik türelmetlenül, akkor alulról fröccsentik rá a vizet az autókerekek, ha óvatosan a kerítés mellé húzódik, akkor a kert fáiról csurog a nyakába az extra áldás – lehet választani. Végre megjött az 52-es troli. Szinte vágni lehetett a párát az utastérben. Biztosan ezért voltak képtelenek az utasok tájékozódni. Hiába volt kiírva mindenhová, hogy felszállás az első ajtónál, a másik kettő meg szinte kiabált, hogy leszállni itt; a felszálláshoz mindenki a hátsó ajtókhoz sorakozik, míg az első ajtónál tömött sorban türelmetlenkedtek a leszállni vágyók. Feljutottam. Dohogtam tovább. Minden és mindenki csöpögött. Csodák csodája

Tanulom

Ma olyan szép nap van, egyike azoknak, amikor táncolni van kedvem. Mert hiszem, vallom és úgy is élem az életemet, hogy csak a napos oldalon érdemes! Minek foglalkozzunk a negatív dolgokkal, ha változtatni nem lehet rajta. Inkább figyeljünk arra, amin lehet és változtassunk, ha kell. Igen bölcs. Magam is bólogatok, amikor felmondom a napi mantrámat. Tényleg így élek! Kapom jobbról, kapom balról, hogy milyen nyugodt, kiegyensúlyozott, harmonikus a kép, amit nyújtok. Igen, így érdemes

De ha így van, akkor miért ver le a lábamról hetekre egy kis influenza, hiába a gyógytea, a joga, a gyömbér, citrom és bármilyen más varázslat. Bizony van úgy, hogy szorul a torkom, nem hallok, köhögök.

Pedig életem napfényes, a párom, gyermekem egy csoda. Táncolhatnék is.

A porcelánboltos

Mi már csak így hívjuk. Amúgy az unokatesómról van szó; nagyon csinos, jó képességű, legalábbis ami a matematikát illeti. Ma már az egyetemen kutatótanár. Jó kis karrier, de a porcelánboltos státuszát máig sem adta fel. Azt hiszem nem tudta feladni.

Már gyereknek is kissé furcsa volt. Valahogy mindig rátapintott arra, hogy kinek mi a legérzékenyebb pontja és kímélet nélkül mondta ki hangosan azt, amit magunknak sem mertünk volna soha beismerni. „Gyerekszáj” mondták a felnőttek, és zavartan mosolyogtak. Belül persze, a legnegédesebb mosoly mögött is éktelen harag tombolt, s amint alkalom adódott az adós visszafizetett neki – ő persze nem értette. Sose szerette senki. Gyűlöltük, ahogy kimondta a puszta valót. És ő nem vette észre. Tényleg nem értette, hogy miért fordul el tőle mindenki, miért lesznek a gyerekek - felnőttek indokolatlanul ingerültek egy-egy megnyilvánulása után és miért bántják őt. Soha nem értette meg és nem is szerette őt senki annyira, hogy leüljön vele szemtől-szembe és elmagyarázza, hogy mi történik. Így nőtt fel, kirekesztve, magányosan, az igazság bajnokaként. Csupán csak a könyveit szerette, a tudományosakat, mert azok, amikben a puszta tényeken túl másról is szó esett érthetetlenek voltak a számára.

Bőröndből élek

Az otthon ott van, ahol megállunk… Dehogy van ott, igazából ebben a történet foszlányban nincsen otthon.

Részlet az életem 35-dik életévének első fejezetéből, ha naplót vezettem volna, valahogy így néztek volna ki a bejegyzések:

2013.02.04 az angol projekt megfeneklett, sürgősen oda kell utaznom, segíteni a helyi vezetőnek kitalálni, hogy üzleti vagy IT oldalról mivel lehet áthidalni a nehézséget, mielőtt a baj még nagyobb lesz…

2013.02.05 londoni út jóváhagyása megérkezett, holnap indulok, este be kell pakolnom az átalakító konnektort, hogy a laptopomat használni tudjam, 3 napi business cucc + egy kényelmes utazós,  valami vízhatlan cipő, esernyő na meg persze kabát a ködös, párás, esős idő ellen…

Belégzés, kilégzés...

Belégzés, benntartás, kilégzés, kinntartás….

… - a tudatos légzés négy fázisa. Engem érdekel, hogy hogyan jelennek meg az életben ezek a fázisok, mert érzem, hogy ugyanilyen a ritmus.

Az elmúlt pár évben belégzés-hangsúlyos életet éltem, vagyis begyűjtöttem. Sok mindent gyűjtöttem a korábban összerakott tudáshoz, tapasztalathoz; például egy egészen másfajta én-tudást. Először jártam egy jóga csoportba, ahol rengeteg újat tanultam, ez volt a gyerekek előtti 2 év. Aztán elköltöztünk Rómába, ami felért egy (egyébként tudatos) elvonulással. Akkor elkezdtem megélni, azt, amit addig csak tanultam, és tapasztalatokat szereztem, arról, hogy működik mindez az életben. 

Nem karosszék

Nagyon sok jót kaptam az utóbbi időben. Sok mindenkitől. De van, akitől még annál is többet. Emberileg. Ha valaki fontos számunkra, akitől olyan sok jót kapunk, már csak egy érzés van a köszöneten túl: a hála.

A hála leegyszerűsítve az én értelmezésemben az élet jósá­gá­ban való hit­ben, és annak elis­me­ré­sé­ben rej­lik. A hála nem karosszék. Mivel a lelkiismeretemre van bízva, ezért SOHA SEM dőlhetek hátra. Míg a köszönöm szó kimondásánál egyből pontot teszek a dolgok végére, a hála szó kimondásakor nem tehetem meg ugyanezt. Ha hátradőlök, akkor befejezettnek tekintek valamit, így nem tudok kifelé figyelni, hiszen túl kényelmesen ülök és saját magammal vagyok elfoglalva. Ha nem teszem ezt, akkor egyértelműen folyamatos készenlétben vagyok, azaz az érzékszerveimre hagyatkozom.

Nagyon nagy gáz van!!!

Tegnap este együtt a család. Ülünk a nappaliban szeretetben, csendesen beszélgettünk az éppen aktuális megoldandókról. 

Egyszer csak jön a legkisebb, hogy őneki még van egy kis matek házija, segítsek. Fejem tízszeresére dagadt hirtelen: miért este jut eszébe, amikor százszor megkérdeztem a délután folyamán, van-e házija. "Nem volt".

Nyelek egyet-kettőt-hármat, majd mondom „Ok, nézzük”. Oszthatóság, halmazok. Látom, gyerkőc azt sem tudja, hanyas a kabátja. Még bele sem melegedünk igazán, amikor kitör a balhé. Zokog, hogy ő a legbutább az osztályban, mert nem tudja a szorzótáblát, és osztótáblát… és hogy azt mondta neki a tanító néni, nem mehet harmadikba (!!!), ha az utolsó szorzó-osztótábla felmérője - ami pár nappal az iskola befejezése előtt lesz -, nem úgy sikerül, ahogy az szerinte elvárható.

Pafff.

Út a gyermekvállalásig

A napokban inspiráló beszélgetést folytattunk női körben a szülésről. Felmerült a mesterséges megtermékenyítés. Innen jutottunk el egy olyan biológiai megközelítéshez, hogy talán az a génállomány, amivel az adott pár, vagy nő rendelkezik, a továbbiakban nem örökítődhetne tovább - természetes szelekció részeként kiválasztódna a rendszerből  - e módszer nélkül, és lehet, hogy ez (nem az egyén szintjén nyilván) az emberiség szintjén így lenne jobb.

Nem értek egyet. 

Szerintem a mesterséges megtermékenyítés lehetősége ugyanúgy ott van a pakliban a mai nő életében, mint a fogamzásgátló, az internet, vagy a mobiltelefon... Úgy értem, hogy benne van a pakliban, mint húzható kártya, mint egy választható lehetőség.

A víz nem játék!

Nyugtalan éjszakám volt, valami nagyon rossz ízűt álmodtam. 

Többször felriadtam; egyszer még a konyhába is kimentem, engedtem a csapból egy pohár vizet és kortyoltam belőle, hátha ez segít. De nem segített. Reggel a fürdőszoba tükörből kialvatlan, karikás szemű énem nézett vissza rám, amíg a zuhanyrózsából teljes erővel ömlött a víz. Hadd ömöljön, hadd melegedjen, hadd párologjon - mondtam magamnak a tükörben - a gőz jót tesz a bőrömnek. Aztán csak álltam a zuhany alatt, engedtem végig csurogni a testemen a kellemes meleget, azt hittem, le tudom mosni magamról az álmot. Nem sikerült. Teát főztem, összedobtam a gyerek uzsiját, de annyira szórakozott voltam, hogy kétszer vagy háromszor is megmostam az almáját. Még akkor is az éjszakai álmomon járt az eszem, amikor indulás előtt elmosogattam, s fényes csillogóra öblítettem az edényeket.

Kopogtató emlékek

Te drága, te édes tudatlanság, könyörgöm, ne tűnj el az életemből! S Ti, elnyomott, mélyen sebző emlékek, maradjatok így, szunnyadjatok tovább! Ti pedig, eltemetett, hasogató érzések, a föld mélyéről elő nem szabad jönnötök! A változás, amely bolygat titeket, megcsal. Ígér, feltámaszt, megvilágosít, majd itt hagy velem. Ti sem akarhatjátok, hiszen mihez kezdhetnénk egymással? Régen sem ment. És én mit kezdhetnék az általatok megidézett gyermeki önmagammal? Mit mondhatnék neki, ha két tűz között vagyok? Nem véletlen temettem el veletek együtt, s nem véletlen törtem ki. Mert kitörtem! Ugye ki?

Névtelenül veszélytelenebbnek, kevésbé szörnyűnek tűnt. Néha már annyira halványnak, hogy talán igaznak sem volt mondható. Semmiségnek. Arctalannak. Hangtalannak.

Mostanában nevén nevezik. Arcot, hangot adtak neki. Mindenhonnan folyik, szól, ordít,

Gyerekkel a tél

Nekünk nincs szerencsénk – vagy igenis, nagyon szerencsések vagyunk: a gyermek születés napja Mikulás és Karácsony közé esik, s ezzel az egy évre eső gyerek-ünnepek nagyobbik részét letudjuk egy hónap alatt. Így nagyon zsizsegősre sikerül a decemberünk, aztán jön a január- február, amit már sokkal nehezebb kibírni úgy, hogy a Fejlődésben-lévőt korlátozzák a természeti viszonyok. Ha az időjárás kegyes, akkor jöhetnek a kinti tevékenységek, ilyenkor a végére mindig kiderül hogy elesett, nekiment, lefröcskölte, átázott, felcsúszott, elszakadt, vagy ne adj Isten megfázott. A helyzetet pedig kezelni kell. A benti üzemmód még ennél is szülőt és gyereket próbálóbb: neki túl halk, nekem túl hangos; neki túl alacsony, nekem túl magas; neki túl kicsi a hely, nekem túl sok helyet foglal el. Adott ugye a tér és nehéz úgy felosztani, hogy mindenkinek a megfelelő módon álljon rendelkezésére. A játékok pedig ott állnak glédában: a faépítő kockától a legóig, a kifestős könyvtől az írásgyakorlóig, matchbox és dömper, gyurma és vízfesték, csak győzzük a elrámolást a nap végén. Valahogy mégis kevés. Több kellene, más és másképp.

Íme néhány ötlet, amit be szoktam vetni, amikor már nagyon kell az újítás:

Változunk? Változzunk!

Lassan indul az idei nyár. Nem olyan régen volt, hogy a nyári ruháim előkerültek a dobozból és próbálgatom őket. Van néhány örök darab, igazán nőies szoknya, amit évek óta dédelgetek. Minden évben újra és újra előkerülnek, de hordani őket, az valahogy nem megy. Ezek a darabok elég furán viselkednek: egyik évben alig jönnek rám, másik évben azért nem tudom felvenni, mert nagyok.
Vajon mi lehet az oka? - teszem fel a költői kérdést magamnak. - Változom? Változunk?

Hol kicsi, hol nagy. Néha szoros, néha lötyög. Van, hogy feszül, máskor fodrot vet. Valahogy így haladunk végig az egész életünkön is. Egy kezemen meg tudom számolni azokat az alkalmakat, amikor pont jó. Mert bizony, az a kevesebb.
Nézzük csak! Gyerekként olyan kicsik vagyunk mindenhez, „neked ez még magas gyermekem”, mondják a mindenható fölnőttek. és milyen meglepő, amikor előkerül a „nagy vagy már te ahhoz, hogy ilyet csinálj” szlogen.

A szolgáltató is ember...

...avagy a vásárlók is lehet(né)nek udvariasak

Egyik ismerősöm épp szakdolgozatot ír. Történetesen az adott intézmény rektoránál. Tegnap volt a leadási határidő, de még egy sort sem vetett papírra. Felesége javasolta neki, hogy feltétlenül írjon a rektornak, és tájékoztassa a dolgok állásáról. A válasz a következő volt: „Majd írok nekik holnap, talán, ha lesz kedvem. Ők vannak értem, és nem én őértük!”. Nos, igen, ha az anyagi oldalt nézzük, talán így van, de azért vannak itt egyéb szempontok is.

Az ünnep illata

Azt mondják, az illatemlékek maradnak meg legtovább, legélénkebben az emlékezetünkben. Magam is tapasztalom, hogy egy ismerős illat pillanatok alatt fel tud idézni bennem érzéseket, helyzeteket és egy varázsütésre ott találom magam gyerekkorom rég elfeledett történeteinek kellős közepén.

Nekem az ünnepeknek is megvan a maga saját illata. A húsvétnak is.

Változnak az idők és gyanítom, a húsvét sem lesz már olyan, mint régen, amikor már hajnalban vártam a szomszéd fiút, Pistit, aki mindig legelőször csengetett, mert nálunk kezdte a locsoló-hadjáratot. Amikor gondosan sorravettem, kikre is számíthatok, hány hímestojásra lesz szükség, hogy egy locsoló se távozzon üres kézzel. Amikor még számoltam, hogy hányan locsoltak meg, nehogy elhervadjak, és amikor még eldicsekedtünk az osztályban másnap, hogy bezzeg nálunk hányan jártak.

Kérem, köszönöm

Nem kell horoszkópot olvasnom, vagy időjárásjelentést, hogy tudjam, milyen frontok és energiák vonulnak ma át felettünk. Elég, ha reggel autóba ülök és két sarok múlva már tudni fogom.

Vallom, hogy az ember jelleme meglátszik a vezetési stílusán. És rájöttem, hogy az aktuális idegállapota és hangulata is:)

Ez természetesen rám is igaz. Néha ráérős vagyok, kicsit lassú is talán, és nem zavar, ha mások is azok. Máskor bosszant, hogy „tötymörögnek” előttem és nem haladok, merthogy pörgős napom van és haladni szeretnék. Néha kész őrület van az utakon...

Emlékeztető!

Magamtól magamnak.

Kedves Én!

Hibázol.

Hibáztál akkor, amikor feladtad egy részed a szerelemért. Hibáztál, amikor felismerted, hogy baj van, de nem tettél semmit. Hibáztál, amikor nem álltál ki magadért. Hibáztál, hogy hagytad, hogy újra leromboljanak.

Te erős vagy.

Erős ahhoz, hogy beismerd: nem tudsz egyedül létezni és foggal-körömmel ragaszkodsz azokhoz a dolgokhoz, amik úgy érzed, hogy támaszt nyújtanak. 

A fogyatékkal élők másik oldalán

Nehéz téma, nem az enyém, vagyis nem látványosan az enyém, de mostanában úton útfélen belebotlok. Hogyan tud egy anya több gyereket nevelni, egyetemi tanulmányait végezni és élsportolni egyszerre? Jó kérdés. Főleg akkor, ha anya a csörgőlabdába nyújt számottevőt és a tan- és mesekönyveit Braille írással nyomták. Hogyan lehet valaki egy időben egy boldog gyerek apukája, szerető férj, egy neves multinacionális cég egyik legjobb szakembere és házi versenyeinek rockandroll bajnoka. Főként, ha kerekes székkel ropja?

Nem tudom.

Hogyan írjunk blogot?

Na, ennek a kérdésnek a megválaszolására biztosan nem én vagyok az illetékes, soha nem merném magam annak kikiáltani, aki a válaszok válaszát megadja, hiszen inkább olvasom a blogokat, mint írom.

Ahogy olvasgatom őket, azért látom a különbséget. Látom a különbséget az olvasottságban, a hozzászólási kedvben és érzem én magam is legbelül, hogy van amit jó-izgalmas-érdekes olvasni és van, amit be se fejezek, mert…, mert nem! Persze egy receptet hipp-hopp összeüt az ember – mindig könnyebb "megasszondani", mint csinálni:D – végy egy jó kis témát, ami az olvasó közönségedet leginkább izgatja, írd meg minél olvasmányosabbra és oszd meg a szociális médiában. Aztán hátra lehet dőlni és várni a kedvelést és a hozzászólást.

Vagy nem ilyen egyszerű? De igen, csak néhány alapvető szabályt be kell tartani (ha lehet)! Így ha írásra adom a fejem muszáj összeszednem a tapasztaltakat, ha magamnak is - emlékeztetőül.