Nagyon sok jót kaptam az utóbbi
időben. Sok mindenkitől. De van, akitől még annál is többet. Emberileg. Ha
valaki fontos számunkra, akitől olyan sok jót kapunk, már csak egy érzés van a
köszöneten túl: a hála.
A hála leegyszerűsítve az én értelmezésemben az
élet jóságában való hitben, és annak elismerésében rejlik. A hála nem
karosszék. Mivel a lelkiismeretemre van bízva, ezért SOHA SEM dőlhetek hátra.
Míg a köszönöm szó kimondásánál egyből pontot teszek a dolgok végére, a hála
szó kimondásakor nem tehetem meg ugyanezt. Ha hátradőlök, akkor befejezettnek
tekintek valamit, így nem tudok kifelé figyelni, hiszen túl kényelmesen ülök és
saját magammal vagyok elfoglalva. Ha nem teszem ezt, akkor egyértelműen folyamatos
készenlétben vagyok, azaz az érzékszerveimre hagyatkozom.
Az utóbbi időben hátradőltem. Régóta éreztem,
hogy nagyon jó dolgokat kapok. Jól éreztem magam ennek fényében. Majdnem olyan
érzés, mint amikor kifekszem napozni a strandon. Élvezem, engedem a jó
érzéseket beáramolni, csak magamra figyelek. A legfontosabbat azonban egy ideje
elfelejtettem: a barátságot, tiszteletet, bizalmat és alázatot amit kaptam,
szavakba önteni.
A JAZZ-ről szóló írásomnál szólalt meg először az
a bizonyos belső hang. Nem tartottam fairnek egy belső döntésemet. Rájöttem,
hogy elég hosszan hátradőltem. Egyáltalán nem figyeltem. Amikor ezt
felismertem, kifejezetten rosszul éreztem magam. Hogy lehettem ennyire önző?
Csak ez lebegett előttem. Valamit tennem kell azért, hogy a saját gyengeségem
hatásait kijavítsam. Önzőségemet most így tudom előnnyé kovácsolni: jogom van
számon tartani a hála érzését, hiszen tartozom vele valakinek.
A hálámat most ebben a formában és ilyen módon
szeretném kifejezni valaki felé.
Ha úgy értelmezem a hálát, hogy nagyra becsülöm a
másikat, ezzel elismerem a másik emberi és intellektuális értékeit, akkor azt
hiszem, nagyon hálás vagyok valakinek már egy ideje. Valakinek, aki értékeli a
cinkosságot, aki meglátja az élet apró, de annál értékesebb örömeit sokszor a
bosszúságok között is. Akinek az őszinteség és az egyenesség természetes. Aki
állandó tükröt tart akkor is, ha az fáj.
Valakinek, akinek a pozitív életszemléletemet, a
világhoz való hozzáállásomat, az előítélet-mentességemet, döntéshelyzetben való
nyugodtságomat, a mindig lehető legjobb megoldására való törekvésemet, mások
mosolyra késztetésének képességét, a csakis Rád figyelek kommunikációt, a
„nincsenek problémák, csak megoldásra váró feladatok” szemléletmódomat
köszönhetem. Valakinek, aki önzetlenül, készségesen, saját idejét feláldozva,
önmagát háttérbe szorítva is mindig támogat. Aki elfogad olyannak, amilyen
vagyok.
Egy kifejezést tudok mondani és ígérni neki:
igyekszem még jobban megbecsülni!
lejegyezte: creaholic
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése