Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: motiváció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: motiváció. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 25., szerda

Sportkarrier, de milyen!



Már általános iskolában jól látszott, hogy "nagy" sportkarrier áll előttem. Amilyen sportszakkör csak elérhető volt, én mindegyikben részt vettem.
Először a kosarazást próbáltam ki, mert nagyon érdekelt. Igaz, kicsit sem vagyok kosaras alkat, mindig is a tornasor hátsó végen kalimpáltam. Messze nem lehetett zsiráfnak csúfolni, de gondoltam nem minden a termet és fürgeséggel, kitartással kompenzálom mélynövésemet. Néhány év után azonban be kellett látnom, hogy ebben a sportágban hobby szintnél többre nem vihetem.

2015. szeptember 21., hétfő

Választhatsz!

Törődj bele! Ezt kaptad!

Vagy ne...

Reggel 9-kor két jól szituált hölgy friss frizurával, vadiúj kiskosztümben, decens dekoltázzsal, de meglehetősen lelombozott kedvvel, fénytelen tekintettel betér az étterembe.
Helyet foglalnak, majd kérnek két duplát. Nem kávét, barackot.
Szótlanul felhajtják. Egymás után.
Alig telik el néhány perc, nyílni kezdenek. Mint a virágok. Felélénkülnek, beszélgetés indul. Szemük fénnyel, csillogással telik meg.
De a csevegésük tele van panasszal.

2015. szeptember 11., péntek

Csillaghullás


Már jó előre behűtöttem a bort, a kedvenc rozénkat persze, kiválasztottam a legjobb helyet a kertben, az öreg cseresznyefa alatt és izgatottan vártam az estét, amikorra csodálatos csillaghullást jósoltak. Engem is meglepett ez a lelkesedés, soha sem vonzott különösebben ez a jelenség, de ez most más volt. Romantikát vártam tőle, azt, hogy ez az este más lesz, mint a többi. Mert lássuk be, két pici gyerek mellett különleges, romantikus estékben mostanában nemigen volt részünk. Szorgalmas  tanulóhoz méltón előre elgondolkoztam, mit is kívánok majd, mert ugye a hulló csillagtól szokás kívánni valamit, és nem akartam, hogy felkészületlenül érjen a feladat. Elgondolkoztam és nem jutott eszembe az égvilágon semmi, csak a sablonos "legyen egészséges mindenki". Egy pillanatra felderültem: hohó, nincs semmi kívánságom, azaz mindenem meg van, amit csak szeretnék, nem hiányzik semmi, boldog vagyok! De az érzéseim valahogy mást sugalltak...
Aztán az este egy kicsit máshogy alakult, mint terveztem.

2015. június 26., péntek

Az elrugaszkodott vágyak receptje


Éreztél-e már olyat valaha, hogy az, ami megszületett a fejedben, az nagyon messze elrugaszkodott a valóságtól, de mégis vágyat érzel, hogy megvalósítsd? Bennem több mint 10 éve született meg a gondolat. Hírt akarok adni a környezetemnek sajátos módon. Nem akárhogyan. Olyan lenyomatot akarok hagyni, ami percek alatt eltüntethető, de ugyanakkor maga a belső: Igen! Megcsináltam! érzés is megmarad. Hogy mi is ez? Most még maradjon titok. No lássuk, de mi is kell hozzá? Először is végy egy adag kreativitást, majd egy jó nagy adag önbizalmat. Szedd össze a hozzávalókat. De mindenből csak annyit, amennyi szükséges. Öltözz „játszósruhába”! Szedj ki a garázsból egy hosszabbítót. Végy egy nagy adag elhatározást (előítéletek nélkül), és kezdj neki! Elrugaszkodás indul!
Szükséges hozzávalók: egy legalább 80 négyzetméternyi lenyírásra váró fű, ami minimum 10 centi hosszúságú. Továbbá szükséges, és a legfontosabb egyben: egy darab fűnyíró.

2015. június 24., szerda

Nem karosszék



Nagyon sok jót kaptam az utóbbi időben. Sok mindenkitől. De van, akitől még annál is többet. Emberileg. Ha valaki fontos számunkra, akitől olyan sok jót kapunk, már csak egy érzés van a köszöneten túl: a hála.


A hála leegyszerűsítve az én értelmezésemben az élet jósá­gá­ban való hit­ben, és annak elis­me­ré­sé­ben rej­lik. A hála nem karosszék. Mivel a lelkiismeretemre van bízva, ezért SOHA SEM dőlhetek hátra. Míg a köszönöm szó kimondásánál egyből pontot teszek a dolgok végére, a hála szó kimondásakor nem tehetem meg ugyanezt. Ha hátradőlök, akkor befejezettnek tekintek valamit, így nem tudok kifelé figyelni, hiszen túl kényelmesen ülök és saját magammal vagyok elfoglalva. Ha nem teszem ezt, akkor egyértelműen folyamatos készenlétben vagyok, azaz az érzékszerveimre hagyatkozom.

2015. június 19., péntek

Az oldal, ahol többen állnak


4 évvel ezelőtt még nem hittem abban, hogy létezik olyan iskola, amely gyermekként kezeli a gyerekeket, olyan, ami nem teljesítménykényszerbe hajtja őket. Illetve tudtam, hogy vannak az alternatív iskolák, de… Létezik-e egyáltalán olyan rés, ami a versenyistálló és az alternatív megoldás között van?
Elsőszülött gyerekem 3 éven keresztül járt egy olyan iskolába, ahol a teljesítménykényszer mellett rendszeres volt a nyilvános megszégyenítés. Ehhez a megszégyenítéshez aztán lelki sérülés társult, s ettől kezdve folyamatosan valami betegség ütötte fel a fejét.  A gyerekünk egy idő után begubózott.  Rengeteget tépelődtünk, hol lehet a hiba. Rá kellett jönnünk, hogy az iskolában nem volt helyén az értékrend. Sem tudásban, sem emberileg. Még a felismerés után is sokat harcoltunk önmagunkkal. Egyrészt a saját kudarcunk szülőként, hogy „rossz” iskolát választottunk, rossz döntést hoztunk. Másrészt pedig a legfontosabb; nem mindegy, hogy hosszú távon a gyerek mit él meg és milyen mintát visz magával. Rájöttünk, hogy a gyereket EL KELL VINNÜNK ebből az iskolából. Bármi áron.

2015. május 27., szerda

Live your life!


Ez a kép kint volt az irodai íróasztalom fölött motivációként. Teltek a hónapok és a kép nem motivált, sőt elkezdett nyomasztani. Reggelente, a laptopom „bebútolását” várva nem tudtam nem ránézni és egyre erősebben kerített hatalmába az érzés, hogy valami hiányzik. Nyomasztott a minden reggel rám törő gondolat, hogy egyedül én vagyok a felelős, hogy azt az életet élem-e, amit szeretnék. Az utolsó döfést az adta meg, amikor egy, a cégtől távozó kolléga búcsúzásként rámutatott a képre és azt mondta, ez a te életed. Olvasta volna a gondolataimat, hogy némiképpen irigylem, még akkor is, ha nem önszántából távozik? Irigylem, mert ez egy lehetőség arra, hogy valami újba kezdjen? Nem tudom, de levettem a képet és a fölöslegessé vált iratokkal együtt a megsemmisítőbe dobtam.

Hónapok, sőt évek teltek el azóta és eljött a pillanat, hogy felvállaljam a felelősséget. Soha nem gondoltam, hogy ilyet teszek. Hogy elcserélem a biztosat a bizonytalanra, de megtettem. Tizenhat év után elhagytam a jól fizető, nagyvállalati munkámat, ahol akár még komoly vezetői karrier is várt volna rám, hogy kitaláljam, mit is szeretnék még az élettől.