Év – forduló

Elvarázsolt napok ezek… Vége a karácsonynak, de még ha dolgozunk is pár napot, olyan félgőzzel tesszük, hisz jönnek az újabb ünnepek. Szilveszter – a szinte előírásszerű örömködéssel, és a -remélhetőleg boldog - új év. 

Ilyenkor a sok tennivaló és ünnepi előkészület mellett az ember lánya átgondolja az elmúlt évét. Leltárt készít: mi minden történt, mit tettem jól vagy rosszul. A következő gondolat: mit tennék másként, már előlegezi is az újabb képzeletbeli leltárt: mit teszek majd a következő évben. 

Mit szeretnék karácsonyra?

Mit szeretnék karácsonyra?

Havat, havat, HAVAT!

Lepje el a földet, ne lássuk a sarat!

Fenyőfa illatot, magyal ágat,

Kielégülő nyugalom vágyat.

Sülő kalács leheletét,

tenyered lágy igézetét.

Nyugalmat, békét,

Játékot, zenét.

Halászlevet, gubát,

Kockás plédet, puhát.

Megható filmeket,

Szívbéli könyveket.

És főleg Titeket,

Kik mindig itt vagytok,

De kevés idő híján – olykor -

Hanyagolok.

Lejegyezte: Vica

... gyermekekről...

Hogy már három óvodás lányom van. 

És ősz. 

Megint. Másmilyen ősz, nem fanyar, hazavágyós, a kolozsvári gesztenyefák alá, vagy a Házsongárdhoz, hogy ott vajon mennyi ember jár-kel még, csakúgy nélkülem is, mint amikor közöttük voltam. Más ősz. Mit nekem már a gesztenyefa és a tó a parkban, mikor hetykén mennek reggel a gyerekek, sziaanya, intenek az ajtóból, néha puszit is dobnak, jönnek ölelésre, de azt is csak úgy sietve-maszatolva, mert már várják a többiek, menni kell, már ők nagylányok, szaladnak, becsukódik az ajtó utánuk, és én ott vagyok az üres házban.

Figyelem, csak egy kis figyelem

Futottatok már ma? – Ja, ezt már kérdeztem, pardon. De egy jó kis gyaloglás azért csak volt? Ha ma nem jött össze – mert van ilyen -, akkor holnap biztosan… Ugye? Én mondom, kár kihagyni. Máremlítettem, hogy én szoktam. Szeretem. Az a bizonyos napi 10000 lépés… és közben az élmény! Mert a helyszíneket imádom variálni, mindenik más, mindenik ad valami egészen sajátosat.

A legutóbbi hozott jót és rosszat is. Melyikkel rukkoljak elő elébb? Erdőben jártam. Igazi varázserdőben tele sziklákkal, varázsfákkal, figurázó tuskókkal és tündevirágokkal. Gyönyörű, életteli és a mienk - persze, nem személyes tulajdon -, de a Mátra az enyém is!

Titkaim

Nemrég olvastam itt a Gubancbon: az egyik szerkesztő felülvizsgálta, mit is lehetne kezdeni a titkaival. Végül úgy döntött: egy Privát kiállításban megmutatná őket. Ez mekkora ötlet!!! Teljesen magával ragadott az írás. Karinthy sorait juttatta eszembe: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” Fantasztikus. Nem is értem, ez nekem miért nem jutott eddig eszembe?!

Milyen izgalmas lenne látni a kiállítást - azaz a titkaimat - megszemlélők arcán a reakciókat:

az elnéző mosolyt (milyen esendő is az ember!)

az eltöprengést (mi minden történik másokkal!)

a megkönnyebbülést (lám-lám: nem csak az én lelkiismeretemet terheli ilyesmi!)

a zavart (ez teljesen távol áll tőlem!)

a rácsodálkozást (ez akár az én titkom is lehetne!)

a megdöbbenést (na, ne, de tényleg, ez már sok!).

Privát kiállítás

Titkok. Az én titkaim. Hozzám tartoznak. Viszem őket magammal mindenhová, ...és őrizgetem. Nem vagyok igazán jó gazda: van, hogy el veszítek közülük néhányat – hiába, felejtek! – ...és van, hogy ki is kottyantok egyet kettőt. De az is előfordul, hogy némelyikük csak begurul valami fénytelen sarokba és egy ideig nem kerül a látókörömbe. Aztán jön egy hang, egy dal, egy illat, egy hangulat és itt van ismét, itt. Finoman lök rajtam egyet, …de hogy mit kezdek vele, az igazán csak az én dolgom. Ráér, megvárja. S így van ezzel a többi is.  

Gondoltam már rá, hogy tényleg kezdeni kéne velük valamit. Nem hiszem, hogy csak úgy „l'art pour l'art” lennének még mindig meg. Valami itt tartja őket – persze leginkább én magam! –; és én, aki a gazdájuk vagyok, hiszek a funkcionalitásban. Jók kell hogy legyenek valamire. Gondoltam rá, hogy elajándékozom őket – de hát akkor már nem is lennének titkok.  Meg azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy jónéhányuknak réges-régen lejárt a szavatossága.

Királyság!

Vége van a "nagy ünnepi hajtásnak"! Le lehet szedni a karácsonyfát, lassan elfogy a töltött káposzta a kocsonya és a bejgli is. A passzos ajándékok használatba kerülnek, a többit már vissza is vittük a boltba (ha elég gondos volt az ajándékozó.) Vége a „és nektek is a legjobbakat” folyamnak, ami ment boldognak-boldogtalannak. Lecseng, a „legyen minden szép és jó, legyen minden békés és hófehér”. Visszazökkenünk a szürke hétköznapokba. Jöhet a „kinek van igaza”, „ki tud nagyobbat mondani”, a „hova illene besorolódnunk” és a „kiket kellene most már végre kiutálni és honnan”. Vagy egyszerűen csak…

Hó

Az első hó mindig egy csoda.

Van, amikor csak várjuk és várjuk, hogy a fehér csillagok megérkezzenek az égből és betakarják az ősz által dísztelenné csupaszított világot. Várjuk, hogy végre kiszabadítsanak a hideg meztelenség sötétjéből, felöltöztessenek és beburkoljanak, ha átmenetileg is, de egy világosabb tónussal ajándékozzanak meg minket. 

És amikor észrevesszük az első pelyheket, mi is - amúgy komoly fölnőttek - gyerekké válunk. Rohannánk játszani, örülni, táncolni a billegő-pörgő hó pihékkel. Gyermeki rácsodálkozással figyeljük, ahogy a világ fokozatosan kifehéredik. Reménykedünk, hogy nem hagyja abba egyhamar, reméljük, hogy megmarad és egy ideig érintetlen lesz minden. Átmenetileg elhisszük,

Az igazi

Már lassan egy éve tart.
Tavaly októberben kezdtem el keresni az igazit. Eleinte csak  kacérkodtam a gondolattal, hogy mennyire jó lenne, ha megtalálnám és elkezdtem nyitott szemmel járni a városban. Láttam nagyot, kicsit, komfort nélkülit, aranyosat, lerobbantat és még sorolhatnám. Összegyűjtöttem a szempontokat is, hogy minek kell megfelelni az Álomlakásnak. Bejártam a kiszemelt kerületek szimpatikus részeit, és felvettem a kapcsolatot jó néhány ingatlan közvetítővel, mindenkinek elmondtam, hogy mit szeretnék, másfél szoba, világos, belvárosi lakást (kerület részek megjelölésével). Nem földszint, nem körfolyosós. De az igazit még mindig nem találtam meg.

Aztán a nyári szabi után erőteljesebben folytattam. Munka után minden nap, sőt hétvégén is, végig böngészem az összes hirdetést az ingatlanos portálokon. Hetente 5-6 lakást néztem meg átlagosan múlt hónapban, de ha fél évre visszanézek, akkor már a százat is megugrottam.

Csillaghullás

Már jó előre behűtöttem a bort, a kedvenc rozénkat persze, kiválasztottam a legjobb helyet a kertben, az öreg cseresznyefa alatt és izgatottan vártam az estét, amikorra csodálatos csillaghullást jósoltak. Engem is meglepett ez a lelkesedés, soha sem vonzott különösebben ez a jelenség, de ez most más volt. Romantikát vártam tőle, azt, hogy ez az este más lesz, mint a többi. Mert lássuk be, két pici gyerek mellett különleges, romantikus estékben mostanában nemigen volt részünk. Szorgalmas  tanulóhoz méltón előre elgondolkoztam, mit is kívánok majd, mert ugye a hulló csillagtól szokás kívánni valamit, és nem akartam, hogy felkészületlenül érjen a feladat. Elgondolkoztam és nem jutott eszembe az égvilágon semmi, csak a sablonos "legyen egészséges mindenki". Egy pillanatra felderültem: hohó, nincs semmi kívánságom, azaz mindenem meg van, amit csak szeretnék, nem hiányzik semmi, boldog vagyok! De az érzéseim valahogy mást sugalltak...

Aztán az este egy kicsit máshogy alakult, mint terveztem.