Oldalak

2016. január 6., szerda

Az első hó mindig egy csoda.

Van, amikor csak várjuk és várjuk, hogy a fehér csillagok megérkezzenek az égből és betakarják az ősz által dísztelenné csupaszított világot. Várjuk, hogy végre kiszabadítsanak a hideg meztelenség sötétjéből, felöltöztessenek és beburkoljanak, ha átmenetileg is, de egy világosabb tónussal ajándékozzanak meg minket. 

És amikor észrevesszük az első pelyheket, mi is - amúgy komoly fölnőttek - gyerekké válunk. Rohannánk játszani, örülni, táncolni a billegő-pörgő hó pihékkel. Gyermeki rácsodálkozással figyeljük, ahogy a világ fokozatosan kifehéredik. Reménykedünk, hogy nem hagyja abba egyhamar, reméljük, hogy megmarad és egy ideig érintetlen lesz minden. Átmenetileg elhisszük,
hogy ezek a csodakristályok meg is tisztítanak mindent. Elfedik a port, a sarat, az ott hagyott szemetet és a lecsupaszodott ágakat. Valahogy mintha a zajok is elülnének a havazás elindulásával. Olyan békés csend lesz. Megszelídülnek a körvonalak, a hegyes sarkak és élek lekerekednek, a kontúrok valahogy plasztikusabbá válnak. Mintha az egész világ védettebbé és ugyanakkor kedvesebbé válna. Ugye? A sötét kevésbé ijesztő, a hideg sem olyan dermesztő, a léptek puha-halkan koppannak. Olyan, mintha biztonságosabb lenne a világunk. És persze ott van a játékos oldala is. Ha már megugrottuk a kritikus mennyiséget, a hó hagyja magát gyúrni és lehet vele játszva ártalmatlanul dobálózni és lehet benne hó-angyalt formázni; a hó jó síelésre, bordozásra, szánkózásra: suhanásra és még annyi mindenre.

Aztán jön a másnap, amikor megjön az első hó hidege; és csikorog a fagyban, és csúszik… és el kell takarítani a ház elől, az útról, az autóról... és a súlyával letöri az ágakat, benyomja a tetőt, utat torlaszol el. Aztán elmúlik a hideg is és a gyönyörű havunk latyakká válik és porral-sárral kavarodva mindenre ráfröccsen, mindent alattomosan eláztat, bepiszkít és ismét takarítani kell, mert ha belepi a kosz, már nem is olyan szép. Már játszásra se jó, csodára sem érdemes, eltolható. Jöhet bármilyen hóhányó – neki adjuk, hadd vigye… Még fizetünk is érte.


Így bánunk a csodával?



lejegyezte, ebarátnőm
a kép szabad forrásból

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése