Az
utcánkban az első állomás mindig a következő sarkon lakó Feri bácsi és Riki
nevű kutyája volt. A hatalmas kertbe való bebámulás felért egy „reality és
sociality show”-al. Mindig követtük a szemünkkel merre gereblyézik Feri bácsi,
hogy köszönjünk neki. Mindig kaptunk egy jó szót. Aztán két házzal feljebb
csodaszép virágoskert várt minket. Mindig nyitva volt az alacsony,
cirádás kis kapu. No persze azért, hogy mi leszakíthassunk Mamkónak valami
szépet szeretetünk jeléül. Heves szívveréssel szedtük a virágokat és rohantunk
ki a kiskertből.
Ezt
követően jött a főúttal való megküzdés. Persze nem messze volt egy zebra is, de
valahogy akkor ez felért egy energiaitallal. Tesóimmal egymásra nézve hebrencsül-cinkosan
átrohantunk a túloldalra. A túloldalra megérkezve pedig bambán bámultunk be az áruházba.
Ki tudja miért? J Az áruház mögötti utcában jött a bűvös kert,
ahol a kerítésen keresztül lógtak ki a „körömlakkbogyót termő” bokor ágai.
Megálltunk és tépkedtük le sorban a fehér színű bogyókat. Ha a bogyókat középen
szétnyitottuk és a körmünkre kentük a nedvet, gyönyörű gyöngyházfényű-csillogó
körmöket kaptunk.
Haladtunk tovább. Panzió balra. Irtó izgalmas volt megbámulni
a turistákat a német rendszámú autókkal. A sarkon állva merengtünk, majd amikor
meguntuk, akkor az utca jobb oldalán a hatodik ház kerítése biztosított igazi „flow”
élményt. A kerítés kék-fehér blokkjai odafelé a következő mintázatot adták:
vitorlás-hal-vitorlás-hal-vitorlás-hal-vitorlás-hal. Ezzel többféleképpen
lehetett játszani: sebességet változtatva mindig mást és mást adott. Tehát
csináltuk lassított felvételben.v…i…t......o….r…l….á…..s....h.....a.....l, majd kicsit
gyorsabban v.i.t.o.r.l.á.s.h.a.l., majd őrületes tempóban „vitorláshal”. Ezután
jött a hazardírozás! Ugyanezt megcsinálni úgy, hogy a kerítésen megyünk és
kapaszkodunk. A kerítés gyereklábbal mérve egy magas lépésnyire volt. A
gyorsaságot és az „energiaital hatást” a háziak kutyája biztosította, így nem
mindig tudtunk a végére érni. Ezekkel az izgalmakkal megtűzdelve a 20 perces út
Mamkóhoz a duplájára duzzadt. Hazafelé pedig megismétlődött a katarzis élmény
ugyanitt csak fordított sorrendben: hal-vitorlás-hal-vitorlás-hal-vitorlás……a
koreográfia megint ugyanaz volt. Hangosan nevetve, felszabadultan szaladtunk
haza.
Ezt
az élményemet leírva azon gondolkodtam, hogy a gyerekeimnek vajon mi lehet a
legizgalmasabb élményük gyerekkorukból?
Azt hiszem megyek, és megkérdezem tőlük…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése