Innsbrucki meglepetés

Idén rendhagyó módon eldöntöttük, hogy a karácsonyt nem itthon, hanem külföldön töltjük. Lábainkat a nyakunkba szedtük, és 25-én elindultunk Ausztriába. Pikkpakk, röpke 6 órás út után megérkeztünk. A félig-meddig megtervezett ottlétünkben, még egy innsbrucki meglepetés program is szerepelt a palettán. A meglepetés program hátulütői első kihallásból: vegyek fel inget, mert fontos???? Reggel 7 órakor kell kelni, hogy 11-ig biztosan odaérjünk. „Karácsonyi szünetben korán kelni? Hát ez még sokba fog kerülni a családomnak!” - gondoltam. Reggel 7-kor álmosan, kocsányon lógó szemekkel kavargatom a kávémat, és mereven nézek előre. A családom hihetetlen energikusan kel és lelkesen terítenek a reggelihez. Csak pislogok. Na nem! Még a reggel első fél órájában vagyok. Ilyen kótyagos állapotban kifejezetten alkalmatlan vagyok mindenféle közösségi érintkezéshez. Csendben reggelizünk, öltözködünk. Előveszem a szép ingemet – barátságtalanul nézek rá. Miért kell Nekem ebbe öltöznöm ma, miért nem jó egy lazább felső? Morgok, de felveszem. A gyerekeim is ingben vannak, így kezdek elfogadóbbá válni. Belenézek a tükörbe. Hátha segít az árkokon az alapozó. Kenem, belenézek a tükörbe újra. Mindegy. Reménytelen. A gyerekek hirtelen felöltöznek, hogy ők előre mennek az autóhoz. Oké, vettem. Menjenek. Összepakolom magam és még mindig morgok, hogy a nem tudom milyen program miatt 2,5 órányi utazás vár rám. Ez egy dolog, de onnan vissza is kell jönni. Kimegyünk, mínusz van. Persze megint morgok.

2,5 órányi utazás után megérkezünk Innsbruckba. Természetesen megállapítom, hogy elég ronda város így első blickre. Hát miért is tetszene….miatta keltem korán, miatta kellett felöltöznöm szépen.  Keressük az állítólagos találkozóhelyet, amiről fogalmam sincs, hogy micsoda. Bazi hideg van. Lefagy a fejem. Morgok, hogy miért nem mondták, hozzak sapkát, kesztyűt…..ráadásul kinti találkozópont van a Fő téren? Na gondoltam, ebben az irdatlan hidegben a kinti városnézés fakírprogramnak minősül nálam. Minek tettem ki magam? Dacosan kimentem a gyerekekkel a napra. A várakozás közben egyszer csak felismertem két ismerős arcot, akik elbaktattak mellettem. Itt találkozott nálam a nemhiszemel-abaromiraelegemvanahidegből-atyavilághogykerülnekide-acsaládomtud-e-erről? - gondolat. Utánuk rohantam. Hamisíthatatlanul ott álltak előttem a barátaink Svájcból. Az értetlen vigyorgásomat követően csak öleltem, öleltem őket. Habár fogalmam sem volt arról, hogyan kerültek ide. Ez volt a meglepetés programom J. Egy közösen eltöltött nap a barátainkkal? Hát nem! Nem és nem! Ennél jóval több! Családom önzetlen tagjai összecsomagolták 3 napi ruhámat a kis bőröndbe (a gyerekek ezért mentek le előbb az autóhoz), és közölték, hogy 3 napot tölthetek Svájcban a barátainkkal. Így átültem az autójukba, és máris szeltük a kilométereket Zürich felé. Hitetlenkedve, ámulva pislogtam a meglepetésemen.

Hát mit is mondjak? Mi a nagyobb ajándék az ember életében? Hogy ilyen családja van, vagy az, hogy ilyen csodás barátaink vannak? Azt hiszem mindkettő. Szerencsés ember vagyok. Minden szempontból. Köszönöm!

Képen az Innsbrucki karácsony: 

lejegyezte creaholic