A csend

Csend! Erről a szóról nekem mindig a téli erdő jut az eszembe. 

Konkrét színes-szagos-hangos képem is van róla. Vastag hótakaró a földön és a fák ágain is, finom kis téli napsugár az ezüsterdő fölött. Hideg illat. Madárpissz se hallik. Az egyetlen zajt - ha a szemlélődő megállt és fülel - a napsütés súlyától meglágyult, elnehezült hótakaró okozza, ahogy lecsusszan a fák ágáról és belehuppan az alant elterülő érintetlen csillámtakaróba. 

Más zaj nincs.

Olyan érdekes, hogy a csendet csak valami másnak a hiányaként tudjuk megfogalmazni. Volt már olyan, hogy felkiáltottál vagy felsóhajtottál, milyen jó csend van! Pedig nem volt! Egyrészt nagyon ritkán van teljes csend, másrészt nem történt semmi újszerű, csak nem volt ott valami, ami korábban betöltötte a hang-teret. Ha nincs ott a város zaja, az autóké, a forgalomé, az csend. Ha kikapcsolhatod a médiát, a kép-, hang- s lássuk be, lassan az írott hivatalos és „hivatlan” azaz szociális médiát is, az is csend. Ha abba marad körülötted a hétköznapi zsongás – nincsenek a megszokott munkahelyi és/vagy otthoni zajok, az csend. Ha nem kellesz állandóan személyesen, telefonon vagy valamelyik képes vagy írott beszélgetős vonalon, az is csend.

Nagyon nehéz kikapcsolni. Nehéz oda engedni magunkhoz a csendet. Egyrészt, mert akkor mi lesz azokkal, akiknek mi vagyunk a háttérzaj - az élet? Másrészt mi lesz velünk, ha már nem kellünk állandóan? Pedig néha kéne, vagy inkább kell! Kell és jót tesz minden érintettnek. Jót tesz annak, akinek hiányozni fogunk; mert van, ami csak akkor válik értékessé, ha megtapasztalják, hogy az nem adottság, hanem ajándék; és jót tesz nekünk is, mert olyan mintha a csendben kinyújtóztathatnánk egy kicsit a folyamatosan guggoló-rajtban várakozó énünket. Utána, de csak közvetlenül utána, kicsit minden megváltozik. Valahogy lelassul, kifényesedik illatosabbá válik a világunk. De tényleg csak egy kis időre. Aztán idővel visszaáll az élet a normális zajos rendjére. És ismét álmodni fogunk a csendről és félünk tőle mindaddig, míg így vagy úgy meg nem érkezik, s már nem csak alkalmi vendégként, hanem tartósan, beköltözősen. 


... és akkor majd azt kell kitalálnunk, hogy hogyan barátkozzunk meg vele.

lejegyezte: ebaratnőm