Kettőezer-nyolcvannégy (5. rész)

"Hatodik év. Kakukk kód. Biztosítja a gyermekszülést. Azok a férfiak aktiválják, akik hosszabb távon tervezik az együttmaradást a nővel. Célszerű ilyen férfit keresni."

Néhány hónap elteltével találkozásaik sűrűbbé váltak. Alíz szeméből lassan eltűnt a félelem, a nyugalom csendes szigetére érkezett az, aki mélyen belenézett. Nem volt többé ráutalva más férfiakra, Gáborral pedig egyre fesztelenebb, egyre kellemesebb lett az együtt töltött idő. Egy késő esti vacsora készítéséből adódott, hogy elaludt nála. Másnap a férfi simogatására ébredt. Nem nyitotta ki szemeit, csak lágyan elmosolyodott. Gábor az első pillanattól vágyott a nőre, de félt, ha közeledni próbál, talán Alíz kényszerből fog engedni neki. Ebben a világban ez természetes volt, de hol voltak ők már ettől a világtól.
Törvényen kívüliek lettek, titkos szövetségben, illegalitásban a szívükben rejtőztek el a hatalom elől. És Alíz annyira szép volt azon a reggelen. Arcának minden apró vonása az érintésbe simult. A férfi megszegte a ki nem mondott fogadalmukat, megcsókolta a nőt.

- Sajnálom - suttogta, de Alíz belekapaszkodott és magához húzta...

"Hetedik év. Főnix kód. Az ujjászületés kódja. A nő felszabadulásának jelképe. Talán most úgy érzik vágynak rá, de ennek a kódnak valójában semmi értelme. Hiszen miért szeretne egy nő függetlenedni attól a férfitól, akivel végre együtt kívánja tölteni vele az életét. A főnix kód veszélyes, mert azt hiteti el a nővel, hogy egyenlő a férfiakkal, pedig valójában soha nem lesz az."

Alíz többé nem ment haza. Esténként szorosan Gábor karjaiba simult és arra gondolt, ezt az érzést a legtöbb nő élete során soha nem élheti át. Lehet stabilitás, mint a kikötőben, lehet szélcsend, de a szeretet nyugalma egészen más.

- Szeretnék valamit kérni - suttogta egy este a férfi fülébe. Hangja egyszerre volt gyermekien könyörgő és elszántan nőies.

- Mond drágám...

- Szeretném, ha aktiválnád a főnix kódot.

Gábor már régóta félt ettől a pillanattól. Próbálta sóhaját elnyelni, de Alíz annyira közel simult hozzá, hogy érezte a férfi nyugtalanságának apró rezdülését.

- Tudod, hogy lényegtelen. Bármikor bármit kérhetsz.

- De éppen ez az, hogy kérnem kell.

- Nekem is kérnem kell a vacsorát.

- Az azért nem olyan. Nem vagy kiszolgáltatva. Egyedül is meg tudod oldani.

- De az nem olyan finom. Senki más nem tud úgy főzni, tudod... - szinte lehelte a szavakat a fülébe, mélyen a hajába bújt, ölelésével próbálta elmondani neki, mennyire szereti, talán így majd nem említi többé...

- Kérlek - szinte már sírt a nő hangja. - Nekem akkor is fontos lenne. Kérlek, értsd meg, nekem ez nagyon-nagyon fontos. Szeretlek. Veled szeretnék maradni, de kérlek, hadd legyek szabad.

- Én megígérem neked, hogy ha bármikor úgy döntenél, hogy nem szeretnél tovább élni velem, akkor is fel fogom tölteni a karkötődet minden hónapban, ugyanúgy, mint azelőtt. Rendben?

Alíz kibújt Gábor karjaiból, értetlenül nézett rá. Valami hűvös derengés futott át az arcán, a fény szűnni látszott szemeiben. Szóra nyitotta volna ajkait, de aztán újra összezárta, félt kimondani a szavakat. Félt a választól, a biztonság, a szeretet ölelte át és most ott, velem szemben mintha egy idegen ült volna. Nem tudta, mit gondoljon, mit érezzen. Szemeit lezárta, hangtalanul könnyek csordultak alá, a félelem szikrája újra lángra kapott. Szeretett volna ott helyben semmivé válni, el akart szaladni, de mozdulni is képtelen volt. A férfi kinyújtotta érte karjait, gyengéden magához húzta, egészen közel hajolt a fülébe, és amennyire kifejezően csak képes volt rá, suttogta:

- Sajnálom. Hidd el, sajnálom.

Alíz a szavaktól csak még dühösebb lett, nem értette, miért hazudik neki. Kitépte magát, felpattant és ahogyan a neveldében soha nem látta sem a tanároktól, sem más gyermekektől, kiabálni kezdett:

- De miért nem? Mondd el, miért nem?

- Gondolkozz Alíz, gondolkozz! - nyúlt a keze után a férfi - Miben különbözik a főnix a többi madártól?

- Hogy érted azt, hogy miben különbözik? Miben kellene különböznie?

- Láttál már pillangót, kolibrit, papagájt, hattyút. sirályt, kakukkot?

- Igen. Igen láttam. De miért nem a kérdésemre válaszolsz? Miért próbálod elterelni? Hogy jön ez most ide?

- És főnixet Alíz, láttál már főnixet?

- Hogy láttam-e már főnixet? - motyogta a nő maga elé. - Hogy láttam-e már főnixet?

A kódosító után nyúlt. Még soha nem látta belülről. Remegő kézzel nyitotta ki. Az érvényesítőket kezdte számolni: egy, kettő, három, négy, öt, hat...

Vége.

lejegyezte egy kedves vendégünk, Görög Judit