Szülni háborítatlanul?! (1. rész)

12 éve történt. Hat év küzdelem, megannyi viszontagság után született meg a kisfiam.

Hat év kitartás az alternatív módszerek mellett, bio-bébi program egy csodálatos orvossal, aki az embert egész embernek és nem „csak” egy testnek – vagy uram bocsá’ egy női szaporító szervnek tekinti. Hat év csalódás hónapra-hónapra. A negyedik évben csoda történt. Már kimondtuk, hogy petevezeték-átfúvás legyen, amit SOHA nem akartam. De a test bölcs, először azért halasztottuk el, mert aznap reggelre náthás lettem. A következő kitűzött időpont előtt pedig csodák csodájára megfogant első gyermekem. Nem kellett műtőasztalra feküdni. Sajnos az öröm nem tartott sokáig. A 9. héten az ultrahangon kiderült,
hogy a baba meghalt, nincs szívhangja. Azonnal kivették. Azt hiszem, sokkot kaptam. Hogy lehet ilyen kegyetlen az élet, miért kell nekem mindig mindenért ennyit küzdeni. Ja, a név kötelez! Gabriella vagyok, Isten harcosa. Négy év után ilyen csodálatos módon megfogan és egyszercsak, húsvét pénteken, április 13-án elmegy???

Azóta sok víz lefolyt a Tiszán és sokminden megváltozott, de akkor, a férjem, gyermekeim apja mindenben mellettem állt, minden vizsgálaton ott volt, pedig 150 km-re jártunk el és ott ült az ágyam mellett. De „csak” egy férfi. A legnagyobb erőt nem ő, hanem egy bennfekvő várandós cigányasszony adta. Ma is előttem van az arca. Meglátott az ágyamban, patakzó könnyekkel a csillagokat bámulva és keresve benne elvesztett gyermekem. Fogott egy széket, az ágyam mellé húzta és csak beszélt, beszélt hozzám. Egyszerűen mondta a nagy igazságokat és nagyon megértő volt. Ott ült sokáig, pedig hozzá se szóltam. Örök hálám neki!

Veszteség, gyász, vigasztaló-megmentő gondolatok. Hiszen most már tuti, képes vagyok, csak úgy, ahogy a jóisten megteremtett teherbe esni. Most már biztos könnyen megy!!!

Egy frászt. Nem estem rögtön teherbe, fél év múlva sem. Egy év múlva sem, másfél év múlva sem. Szegény dokim, már nem tudott mit mondani, próbáljuk a gyógyszert – bár tudta, utálom. Kis adag peteérlelő hormonnal kezdtük. Száz nőből egy – kettőnél okoz gondot. Ki másnál, mint nálam? Óriási puffadt a hasam, mintha terhes lennék. Ultrahang, na, örülhetünk, kb. 100 petesejt ért meg egyszerre! Közölték, életveszélyben vagyok, kórházba kell feküdnöm. Mert ha ezek egyszerre elrepednek, folyadékháztartás felborul és elpatkolhatok. Öt nap kórház, persze terhes kismamák között. Klassz volt. De szépen rendbejöttem. Testileg. Na, innentől nem mentem orvoshoz. Elmentem bulizni a csajokkal, és próbáltam nem foglalkozni ezzel az egésszel. Május volt, amikor újra szembesülni kezdtem a problémával, hogy még mindig nincs gyermekem. Közben pszichoterápiára jártam. Utolsó esély mi más lehetne? Káli intézet. Ültem Szegeden a bejárat előtti padon és próbáltam elfogadni, hogy be kell ide lépnem. Kitűztem a napot a jövő hétre. Az én vicces testem persze megint bölcselkedett. (Tényleg vicces volt. Peteéréskor éppen gyulladásom volt, de nem akartam elszalasztani az esélyt, meg a páromat se megfertőzni. Kreativitásom határtalan! Gumióvszer, aminek a végét levágtam. Ennyi a recept. Bejött!)  A kitűzött napra a terhességi teszt pozitív lett! Megint megúsztam! Nagy öröm, boldogság. Egy napig. Onnan rettegés. Minden nap, minden percében. Mi lesz, ha ő is elmegy? Persze, végig vérezgettem és hasi görcseim voltak az első három hónapban. Miden wc-re menetel szorongás. Fekvés, veszélyeztetett terhesség, táppénz. Ez szuper, mert így nonstop lehet aggódni. Ki kellett találni valamit, így nem lehet csinálni. Hímzek neki egy takarót! Az oroszlánkirály mesefiguráival, kilenc kockányi hímzés jelenti a kilenc hónapot. Minden hónapban kivarrtam egyet. Kész lett. Kihordtam a kisfiamat. Már a harmadik hónapban megálmodtam, hogy fiú. És persze végre készülhettem a szép, háborítatlan szülésre. Hat éve erről olvasgattam, tudtam, én otthonszülést akarok! Orvost, fehér köpenyt, kórházat látni sem akarok. Szuper volt az egy hetes felkészítő tanfolyam. Eljött apuka is, hiszen velem lesz végig. És elhívtam édesanyámat is. Meg akartam őt ajándékozni azzal, hogy lássa világra jönni az unokáját.

2014-január-09 péntek, 38. terhességi hét!!! Már tutira nem lesz koraszülött! Mert persze a vége is izgalmas volt. Akkor is bevéreztem és már a félidőtől nonstop keményedett. Ötpercenként tökéletes kockaformát öltött a hasam és kőkemény volt. Nem akartam gyógyszert, a befekvés a kórházba pedig a kizárt kategóriába tartozott. Az én kedves szülészdoktornőm, jó minőségű, drága konyakot javasolt. Nagy összehúzódásnál igyak egy kortyot. Ez bevált. Ellazít. Persze nem úgy, mint a bulikban. Egy korty. Kihúztam a 38. hétig. Összepakolva várta sok otthonszüléses cucc az indulást, hiszen 150km-rel arrébb volt erre alkalmas lakás. Este 8 óra, bepakolás a mosogatógépbe. Basszus, bepisiltem??? Megint? Még mindig? …. Leesik a tantusz. Azt hiszem, ez magzatvíz. Telefon Áginak, akinél szülni fogok. Most mi legyen? Mondta, 150km-ről nem tud segíteni. Induljunk. Tél, hó, hideg este. Apa nem ideges, de azért nyomja a gázt. Az út csúszik, mama hátul izgul. Az első nagy fékezéssel megjött az első fájás is. Tök jó autóban vajúdni! A sofőr és az utas hátul beszélnek egyfolytában. Na persze, fogalmad sincs miről, elmerülsz a fájásokban, mindjárt letéped a fejed feletti fogódzót. Alattad törülköző, mégse vizezd össze az ülést. Néztem az órát. Teljesen rendszertelenül borítottak el a fájdalom hullámai. Mire felértünk, csillagokat láttam tőlük. Amikor épp nem fájt, az első szülés rettegő pánikja öntött el. Mi lesz most? Tényleg jó döntés volt az otthonszülés? Annyian bántottak érte és fenyegettek. De tudtam, a párom magabiztosan kitart és anyukám is elfogadta. És biztos kezekben leszek Ágival és a dulámmal, aki ráadásul pszichiáter egyébként. Odaértünk, apuka óriási megkönnyebbült sóhajjal közölte ezt velem, mintha ennyi lett volna az egész. A hőstettet, hogy a babát és engem egyben odaszállított - végrehajtotta. Innentől már nem az ő dolga. Hát ez így is van, amit az egyre növekvő fájdalmak között egyre jobban nehezményeztem, hogy a pasiknak ebből az egészből miért csak az élvezet jut, a szülést miért nem adományozta nekik a jóisten. Én akkor gondolkodás nélkül átadtam volna.

hamarosan itt a folytatás...

lejegyezte kedves vendégünk, Kádár Gabriella