Halogatás

Ha-lo-ga-tás? Micsoda szó!

Halasztjuk a dolgokat. 
Halasztjuk? Talán már temetjük is? Na jó, nem, csak... odázzuk. Ez persze a mai világunkban teljesen idejétmúlt, avítt és negatív. És ez nem csak most van így.  Kerek 170 évvel ezelőtt Petőfi is kigúnyolta azt a bizonyos Pató Pál urat és mottóját: „Ej, ráérünk arra még!”

Napjainkban mit is sugall ez a felgyorsult világ? Lépj a tettek mezejére, légy energikus, sőt proaktív! De biztos, hogy minden esetben jó ez? Hol marad a megfontoltság, átgondoltság, higgadt cselekedet? Nem biztos, hogy a hűbelebalázs módjára intézett dolgaink meghozzák a megfelelő eredményt. 

Persze nem jó átesni a ló túlsó oldalára sem, mikor megoldatlan ügyeink a fejünkre nőnek. Mikor azzal az érzéssel fekszünk este, hogy még ma sem cselekedtük meg, jártunk a végére, léptünk előrébb. Nem egyszer tapasztaltam viszont, hogy sok esetben jó picit kivárni. Sokszor a dolgok egy idő után megoldódnak így vagy úgy, a mi aktív közreműködésünk nélkül is. 

Akkor most jó a halogatás vagy sem? 

Talán az aranyközépút a legcélravezetőbb itt is, mint oly sok minden másban. Szelektáljunk, hogy mi fontos és sürgős és mi nem. Ha pedig már azt érezzük, hogy a lelkiismeretünk-, a kényelmi zónánk- vagy egyenesen az egészségünk rovására megy a halogatás miatti stressz, feltétlenül cselekedjünk!

És hogy miért is írtam le mindezt? Szünet volt a Selyemgubanc szerkesztésében, gondoltam lazítok. És tettem ezt nagy buzgalommal, igaz passzívan. Egyik kolléganőm viszont a lelkemre beszélt, hogy minden nap kellene írnom picit, hogy ne essek ki a gyakorlatból. Ennek örömére kitaláltam egy játékot. Kértem, mondjon egy szót, bármi legyen is az, én pedig leírom, ami épp eszembe jut róla. 

Hát ezt kaptam: halogatás. Vajon miért??? 

Mindenesetre kimozdított a holtpontról. 

  Lejegyezte: Vica