Ahogy a kert

Bámulatos növényvilág! Megírtuk! Olvastad? Ámultál-bámultál rajta?

És most mi a következő lépés? Mert itt a tavasz! Beindul az élet ezerrel. Látom. Itt bent, az ablakban, az orchidea szárán új hajtás lengedez, kint a parton kihajtott a fűz, gyönyörű sárgára váltotta az elegánsan hajbókoló ágait, és látom, hogy a kertben megmoccant a tobzódás.

De nem csak a hóvirág dugta ki kecses harangocskáját, jön a tarack is. Hogy beszéljem meg vele, hogy nem kéne? Micsoda diszkriminatív eljárás ez? Pedig fontos lenne. Nekem. Mert nem akarom, hogy ő jöjjön.  A kerítés mentén hullámzó ágyás szélén nem véletlenül van ott a fából készült elválasztó! Egyesek az egyik oldalra, kettesek a másik oldalra, és szörnyű így leírni, de van olyan, akinek/aminek a kerítésen kívül a helye.

Fény, árnyék…? Inkább fény!

Nehéz kérdés ez egy fényképésznek, hogy mi a fontosabb, főleg, ha hagyományos fehér-fekete képekben álmodja vagy láttatja a világot… Ez jut eszembe, amikor legutóbb egy igen érdekes cikket találtam egy újságban Ata Kandóról. S ahogy a honlapját nézem, világos lesz minden, hiszen ő „fénnyel rajzol”, nagy-nagy jósággal és szeretettel!

Kaland és megmérettetés, felbecsülhetetlen értékű életmű és ennek koronájaként boldog békés évek. Az idei a 103-ik!

Tudjátok, kiről írok?

Hallottatok már Ata Kandó, fényképészről!

Miért éppen a Skót felföld?

Ezen a nyáron régi álmom teljesült, és végre eltölthettem 10 egész napot a Skót Felföldön. Az időjárás kegyes volt hozzánk, és csak egyszer áztunk el az esőben, valahogy az összes többi alkalommal éppen buszon, kocsiban vagy vonaton ültünk. Skóciát, és azon belül a felföldet egyetlen szóval tudom jellemezni: meseország.

Hogy miért utazz a Skót Felföldre?

A túlfogyasztás napjára

Most olvasom, hogy alig néhány nap és ismét a jövőnket kezdjük el felélni. Pedig a világ igen kis százaléka az, aki megengedheti magának a túlfogyasztást, na de ez a kis százalék olyan dühödt erővel fogyaszt, hogy ijesztő nézni. Igen, tudjuk, hogy a fosszilis-üzemanyag készleteink végesek – sokan ráhajtottak, hogy még idejében, szépen megtollasodjanak belőle. (És sikerült is nekik. Mi balgák, pedig békésen bééégettünk.) Igen, tudjuk, hogy a fás területek regenerálódása nem hipp-hopp történet, és hogy marhából nehezen lesz oxigén. És igen, azt is tudjuk, hogy mindennek ára van, hogy olvad, sorvad és romlik az élőkörnyezetünk.

Életem legjobb söre

Kezdjük az elején: nem szeretem a sört. Megiszom, ha úgy adódik, de ez az ízvilág nem az enyém. És mégis… Megesett velem, hogy világra-szólt egy pohár sör. Elmesélem.

Elindultunk egy egész hetes nyári kirándulásra. Bátran, sokan, örömmel. A nagyobb társaságból verbuválódott egy 17 fős természetbolond csapat, akiket eléggé laza, de az alkalmi kapcsolatnál mégis szorosabb, mondhatni „természet-baráti” szálak kötöttek össze. Egy állomáson találkoztunk és fejenként harminc kilós hátizsákokkal elindultunk a nyaralós túrára. Leginkább gyalog és persze hegynek fel. Vad természet, patakban fürdés, sátrazás, konzerv kaja és újra vad természet. Ez volt a terv. Egy olyan hihetetlen területet szándékoztunk bebarangolni, ahol csoda csodát ér. És

Elképesztő - ajánló

Nyár van. Meleg van! Ki akar a falak között üldögélni? Még egy hideg sörrel is szívesebben ki megyünk a szabadba. Egy nagyvárosban pedig adottak a falak és ezekből kell kihozni a legjobbat. Többek között ez a vágyunk is teljesül, ha korunk vívmányait a romkocsmákat választjuk esti szórakozásunk színhelyéül. Nekem bejön, sőt némelyik igazán ötletes, különleges és lényegesen több mint egy kocsma, igazi kulturális pezsgőtabletta, retinaszaggató színpompa.

Olvastam nemrég, hogy a Loneley Planet szerkesztői a világ ötven legelképesztőbb kocsmája közé válogatták be a mi Szimplánkat, ami Budapest

Menjünk a hegynek

Kirándulni Erdély szívéből csakis hegynek fel lehet. Hogy melyik hegyet választod, kedves kalandozni vágyó, az már ízlés kérdése. 

Választhatod a vadregényeset, a zord fenyvesekkel. Mondjuk a Hargitát, ahol a talaj tűlevél takarójáig soha nem süt le a nap. A tisztásokon viszont vidít a pisztrángos patakcsobogás, a madárfütty s a mókus-szöszmöt, bokor alatt pedig rókagomba, erdei-eper, málna, szeder vagy az áfonya csalogat, épp aminek itt a szezonja.

Vagy választhatod a szelíd bükköst, a csíki Somlyók gyönyörű, szálegyenes, szürke csíkos erdeit, ahol májvirág, berki szellőrózsa, gyöngyike és madársóska színesíti az avart. Ide inkább ősszel kanyarodj és akkor szemkápráztató lesz a szín-szinfónia, amiben az őzek rőt bundáját alig fogod észrevenni.

Ha tengerszemre vágysz, elmehetsz a Retyezátig, de ha egzotikus tőzeglápot is szeretnél mellé

BKV hajó - ajánló

Európa számos városban jártam, és amelyikben van folyó, ott a turisták vízre vonzása alap és általában sokféle lehetőség kínálkozik a vízi városnézésre. Sok helyen a helyi tömegközlekedés részeként is indulnak járatok, menetrendszerűen. Budapesten is hopon-hopoff járatok tucatjai tülekednek a turisták és helyiek kegyeiért, na de néhány éve a BKV is beszállt a „harcba” és menetrendszerű hajójáratot indított. 

Az elején akkora volt az érdeklődés, hogy nem lehetett feljutni a hajókra, óriási sorok kígyóztak, mert ez BKV jegy áráért (lássuk be az Európai, de még a hazai árakhoz képest is nevetségesen alacsony ár egy hajóútért) vagy a BKV bérlettel ingyenesen, egy teljes kört lehetett tenni a Dunán, ami tökéletes városnézésre, kikapcsolódásra vagy

Figyelem, csak egy kis figyelem

Futottatok már ma? – Ja, ezt már kérdeztem, pardon. De egy jó kis gyaloglás azért csak volt? Ha ma nem jött össze – mert van ilyen -, akkor holnap biztosan… Ugye? Én mondom, kár kihagyni. Máremlítettem, hogy én szoktam. Szeretem. Az a bizonyos napi 10000 lépés… és közben az élmény! Mert a helyszíneket imádom variálni, mindenik más, mindenik ad valami egészen sajátosat.

A legutóbbi hozott jót és rosszat is. Melyikkel rukkoljak elő elébb? Erdőben jártam. Igazi varázserdőben tele sziklákkal, varázsfákkal, figurázó tuskókkal és tündevirágokkal. Gyönyörű, életteli és a mienk - persze, nem személyes tulajdon -, de a Mátra az enyém is!

A fa nem luxus

Nézem ezt a gyönyörű építészeti remekművet: üveg, acél és nyersfa. Gyönyörű. Lenyűgöz ahogy beilleszkedik a tájba, pedig teljesen más. Szinte környezet idegen. Olyan, mintha egy felhő ereszkedett volna a parkba, vagy mintha paradox módon egy hajó dagadó vitorláit látnám a fák hullámzó zöldje felett.

A világ egyik legnagyobb luxuscikk csoportja, a LVMH (ilyen házak tartoznak ide, mint a Louis Vuitton, a Möet és a Henessy – és ők csak a névadók) létrehozott egy művészeti alapot két évtizeddel ezelőtt, s ennek az alapítványának az újonnan épült szentélye ez a csoda. A Fondation Louis Vuitton - a köz-, a művészet-, a kultúra szolgálatára. A tervező Frank Gehry* – a "dekonstrukcionizmus apostola", bár ezzel a jelzővel ő maga soha nem értett egyet - nem kezdő

Domb ház

Új őrület, irányzat hódit az építőiparban és építkezők körében. Zöld házakat, domb házakat, öko házakat építenek maguknak a tehetősek. Vagy ez nem csak pénzkérdés?

Nekem is volt egy álmom, igazából eredetileg nem is az enyém, hanem az akkori páromé volt, amit én is magaménak éreztem. Az volt az álmunk, hogy ha egyszer sok pénzünk lesz, építünk magunknak egy földházat. Olyan házikót álmodtunk, amely egy domboldalba épül, a fény felülről áramlik be az üvegtetőn, illetve arról az oldalról, amelyik nem a domboldalba ékelődik. Az egész házat a földbe süllyesztve képzeltük el, nyáron kihasználva a föld hűvösségét, télen pedig a melegét. Álmodoztunk még napelemekről és szélmalmokról, amik alternatív energiával látnak el minket, kímélve a környezetet. 

Szabadság

Mindig ez a várakozás. Egész életünkben csak várakozunk. Hol türelmesen, hol türelmetlenül. Egy biztos: minden ember egész évben a nyarat várja a legjobban, hogy eltölthesse jól megérdemelt pihenését, a szabadságát.

Várjuk a júniust, mert mindjárt vége van a sulinak. Gyermekként vágyunk az elvárások nélküli, játékokkal teli szabadidőre.  Emlékszem gyerekkoromban azokra a hosszú hetekre, amikor testvéreimmel a közeli erdőben bicikliztünk, süvített a szél a fülünk mellett a sebességtől. Szabadnak éreztük magunkat, megszűnt az idő, csak a játék és az új bicikli útvonalak felfedezése volt a fejünkben, ami elképesztő nagy fantáziát, szinte megélt meseszerű élményeket hozott. A kis domb, amire feltekerni egy váltó nélküli Tacskó biciklivel nem kis kihívás volt.

Vihar - anno és most

Emlékszem, gyermekkoromban valahogy másabbak voltak a természeti jelenségek mint most. Igaz, kisgyermekként félelmetesebbnek találtam a rossz időt, de nem azért amiért most. A most vihara erőszakosabb, durvább és többször megmutatta már, hogy ölni is képes. Gyermekkoromban csak féltem az erejétől. A most vihara értette meg, azt amit akkor csak jelzett. Jelezte, hogy nem lesz jó vége annak, ha nem figyelünk a természetre, ha a természetet sajátunknak tekintjük, kizsigereljük, és nem adunk, kizárólag elveszünk.

Kislány koromban a mennydörgésre a „mennyben görgetik a hordókat”, a villámlásra pedig az ”ördög veri a feleségét” volt az indok. Akkoriban nem görgetett ilyen sok és nehéz hordót odafent senki, és hát az ördög sem volt ilyen durva a feleségével. Persze én is hallottam, olvastam az „utolsó órában vagyunk” figyelmeztetést, de nem hittem, és nem tulajdonítottam a változásnak nagy jelentőséget. Talán a most viharai megmutatják, mire képes valójában a természet. Bár kis porszemek vagyunk, de ez a temérdek porszem az évtizedek alatt rombolt és ártott. A saját házam táján körülnézve biztos, hogy én is hozzájárultam a romboláshoz miniatűr méretben anélkül, hogy tudtam volna mit teszek. Csak egyre jobban, kényelmesebben szerettem volna élni, a következményekkel pedig nem törődtem, nem vettem figyelembe. Nem csak a viharok nagysága, milyensége, de a tél hiánya, a tavasz rövidsége, és ha belegondolunk, csak egyszerűen a négy évszak hónapjainak az eltolódása is figyelmeztetés. 

Elég

Mindenki egyre idegesebb lesz. Körbe-körbe rohangálunk. Ez van, mióta naponta megszúrnak minket. Fájdalmas érzés. Milyen jó volt a régi helyen! Sokan voltunk ugyan, de enni bőségesen adtak, és nem vittek el senkit, hogy aztán olyan furcsa állapotban hozzák vissza.

Szürke ránk támadott, meg is harapott minket, erre kiemelték és most két üvegfalon keresztül néz ránk. Már amikor néz. Mert többnyire rohangál ő is. Körbe-körbe. Egyedül. Észrevettem, hogy időnként a saját lábába mar bele.

Már egyikőnk sem rohangál. Lelassultunk. Enni már régóta nincs kedvem. Olyan érzésem van, mintha valami növekedne bennem, ami rossz és egyre rosszabb lesz, megeszi a testem belülről. Néha nagyon rosszul vagyok, és csak fekszem, aztán jobb lesz picit. A szurkálásokat nem hagyják abba...

A kék ötven árnyalata

Ma reggel valahogy másképp ébredtem. 

Szokás szerint, az óra csilingelése előtt pár perccel kilibbentem Morpheus karjaiból, de még mielőtt a szememet kinyitottam volna, valami belső mocorgást - valami bizsergést éreztem. Nem tudtam elkapni, hogy mi is ez..., egy álom vége talán, vagy…; nem tudtam pontosan megfogalmazni, de valahogy ez a reggel más volt, mint a korábbi 69. 

Nem ugrottam ki az ágyból, mint máskor, csak feküdtem és vártam, hogy megértsem mi is történik. Nem jutottam el a felismerésig, mert az ébresztő otrombán belerondított a megismerési meditációmba. Aztán jöttek szépen sorban a férj, a gyerekek, a kutya, a cicák, a höri, és sor végén én magam – a szokásos reggeli rutin – nem maradt időm a befelé figyelésre, pörögni kellett, sodort a hétköznap reggel. 

Köhögés? – Soha jobbkor!

Mi szinte soha nem vagyunk betegek, hál Istennek!

Vagy mégis? Ha jobban belegondolok, csak-csak előfordul, főként télen, tavasszal, ősszel és ha szerencsésebb évünk van a nyári náthát sem hagyjuk ki. Ha van még kellemetlen, betegséget kísérő tünet, ami nem csak a betegségben szenvedőt, hanem a környezete életét is igazán meg tudja keseríteni, az a köhögés. Nem elég, hogy a szenvedő beteg teljesen kikészül bele – a torka, hörgői, tüdeje, rekesz- és borda-közti izmai, a környezete sem tud nyugodni tőle.

Hangos és a legváratlanabb időben riaszt mindenkit, aki hallótávolságon belül van. Ilyenkor előbb sajnáljuk a szenvedőt – ő is magát :) – aztán a fáradtság mindenkit kikészít és jönnek a jobbnál jobb tanácsok: kapj be egy kanál cukrot, vagy igyál hársfavirág teát, végső esetben fogd a párnádat- paplanodat és húzz ki a nappaliba a kanapéra aludni.

Mikulástól a kék bolygóig

Ho-ho-ho-hóóó!!!! – kiabálja a Mikulás az amerikai rajzfilmekben.

Hó!!! Hó??? Mikor lesz már hó? – sóhajtozom minden évben december elejétől kezdve. De a hó csak nem jön. Kisgyerekként vidáman énekeltük a Hull a pelyhest, és bizony ritkán volt olyan év, hogy a Mikulásnak szégyenszemre sárban, esőben kellett megérkeznie. Vagy esetleg tavaszi napsütésben. Többnyire november végén leesett a hó, és az masszívan megmaradt tavaszig, időnként friss rétegekkel gazdagodva. Milyen jó is volt a téli szünetekben szánkózni, hógolyózni, a sok mozgástól és a csípős levegőtől kipirulva hazamenni. A mai gyerekek már csak a filmekben látnak fehér karácsonyt, mert olyan, hogy szentestére hó legyen, már évek óta nem volt hazánkban. Vagy csak a hegyekben.

Ökológiai lábnyom

Dühös vagyok. Tehetetlennek érzem magam. Minden alkalommal, amikor a tengereken úszó szemétszigetekről, a megevett szeméttől elpusztult állatokról, az olajfoltoktól röpképtelenné váló és haláltusát vívó madarakról készült fotókat látok, összeszorul a szívem. Amiről nem tudok, az nem fáj, de erről nem tudok nem tudomást venni, bármilyen távolinak is tűnnek a tájak, ahol a képek készültek. Az Interneten, a tévében, mindenütt szembesülök a világ sebeivel és fájdalmával.

A természet teszi a dolgát és hősiesen küzd, de meddig bírja, mik lesznek a következmények? Mikor azt olvastam, hogy a tengerekben egyes egysejtűek elkezdtek műanyagot „enni”, felfalják az óceánok fenekén landoló flakonokat, mert attól jobban fluoreszkálnak és így könnyebben csalják magukhoz a halakat, akikkel szimbiózisban élnek, elsírtam magam.

Mi a szép az őszben?

Számomra semmi. Soha nem értettem, hogy lehet ez az évszak bárkinek is a kedvence. A nap korán lemegy, reggel és este hideg van, napközben talán meleg, most akkor hogy öltözzek? A szabadtéri kocsmák zárva, vagy pléddel kell takarózni, ami ugye korántsem az az élmény, mint amit a forró nyári éjszakák nyújtanak. A kocsira feltetettem a téli gumit, majd jönnek a 18 fokok, benne a téli ablakmosó, de még mindig a rovarok ragadnak a szélvédőre. A muskátlikat már egyszer behoztam, most újra kivittem, a napszemüvegeket hol elrakom, hol előveszem. A múltkori túrán csak délután 2-kor derült ki, hogy hol is vagyunk voltaképpen, addig olyan sűrű köd borított mindent, hogy csak az orrunkig láttunk, és akarva-akaratlanul is rég látott horrorfilmek jeleneteit idéztük fel.

Nők a művészetben és a világban - Kate McDowell

Kate McDowell – képzőművész

Kézzel készített porcelán szobrai a környezet hatásait mutatják meg a mai iparosodott társadalmunkban. Az eredményül kapott művek egy része szórakoztató, de egyben felkavaró. Különös  módon, a szemlélődőben feszültséget keltve mutat rá a természeti világ, az ember és állat megmagyarázhatatlan összefonódására. Az anatómiai formák, állatfajok és ember alkotta különös tárgyak megmagyarázhatatlan elegye meghökkent és elgondolkodtat egyszerre.

Honlapján így nyilatkozik alkotásairól:

"Az általam készített darabok a környezeti hatásokra, az éghajlatváltozásra, a mérgező környezetszennyezésre és a génmanipulált növényekre reflektálnak.