Boeing, Boeing – színdarab ajánló

Az idei színházi évadban a Thália színház lett a kedvencünk. Azért a Thália, mert vicces, vidám, lendületes, fordulatos, látványos darabokat játszanak és szerintem nagyon jól csinálják, amit csinálnak.

Mostanában a komoly, gondolkodásra ösztönző, szívfacsaró darabok helyett inkább a kikapcsolódást nyújtó, laza, vicces színházi élményekre vagyunk fogékonyak. A hétköznapok darálója után valami olyan kell, ami az agyat az űrbe lövi és ellazít, kikapcsol, feltölt. A Tháliában a mi igényeinkhez tökéletesen passzoló, zseni előadások vannak.

Ajánlom mindenki figyelmébe, aki

Nők a kertben (is)

Különleges kiállításon voltam.

Egy szabadtéri festmény kiállításon.

Na jó, nem igazi festmények csak reprodukciók voltak kiállítva. És nem is a teljes festmények reprodukciói, csak egyes részletek, az arcok voltak hatalmasra felnagyítva.

Döbbenet volt.

A környezet eleve lenyűgöző: egy kastély parkja: ősfák, gondozott gyep, szerényen kontúrozó, diszkrét virágágyások, téglafal, kőkerítés... Igazi reneszánsz hangulat és a képek! Hatalmas 5 x 7 méternyi vagy annál is nagyobb, félig áttetsző vásznak, azokon ismerős női arcok.

A fa nem luxus

Nézem ezt a gyönyörű építészeti remekművet: üveg, acél és nyersfa. Gyönyörű. Lenyűgöz ahogy beilleszkedik a tájba, pedig teljesen más. Szinte környezet idegen. Olyan, mintha egy felhő ereszkedett volna a parkba, vagy mintha paradox módon egy hajó dagadó vitorláit látnám a fák hullámzó zöldje felett.

A világ egyik legnagyobb luxuscikk csoportja, a LVMH (ilyen házak tartoznak ide, mint a Louis Vuitton, a Möet és a Henessy – és ők csak a névadók) létrehozott egy művészeti alapot két évtizeddel ezelőtt, s ennek az alapítványának az újonnan épült szentélye ez a csoda. A Fondation Louis Vuitton - a köz-, a művészet-, a kultúra szolgálatára. A tervező Frank Gehry* – a "dekonstrukcionizmus apostola", bár ezzel a jelzővel ő maga soha nem értett egyet - nem kezdő

Elcsúfított életek

Először pár éve egy magazinban találkoztam a jelenséggel és teljesen lesokkolt. Savmarta hegekkel elcsúfított asszonyok, lányok fotói sorakoztak oldalakon keresztül, színesen, élénken, megdöbbentően. Sokszor csak a csillogó szempár utalt arra, hogy a most teljesen eltorzult massza valamikor egy nő arca volt. Némelyik képen anya és kislánya együtt szerepelt, mindkettejük fején színes selyemkendővel és mindkettejük arcán ugyanannak a gyalázatnak a nyomaival.

Becsuktam az újságot, nem bírtam nézni a képeket. Őrületes düh kerített hatalmába. Ismét az a tehetetlen düh, ami az emberi butasággal szemben támad bennem és amit nem bírok elviselni. Az a düh, amikor ordítanék, mert nem értem és nem is akarom elfogadni ami történik.

A Mester és Margarita és az illuminált fickó

Kiderült, hogy a lányomnak kötelező olvasmány lesz idén a Mester és Margarita. Jómagam nemrégiben olvastam a könyvet, hisz az én időmben ez még igen távol állt a kötelezőségtől. Láttam a belőle készült, a regényt hűen követő orosz sorozatot is. Véletlenül szúrtam ki, hogy a Vígszínház műsorán szerepel a darab. Nosza, vettem 5 jegyet a karzatra, a teljes családnak és a lányom egy osztálytársnőjének, hátha nagyobb kedvvel látnak majd neki a regénynek. 

Nehezen találtunk parkolót, épp csak, hogy beestünk a nézőtérre 7 előtt. A karzaton nem ültek sokan. Elfoglaltuk a helyünket és a nagy sietség után megpihenve próbáltunk ráhangolódni a ránk váró előadásra. Ekkor jelent meg a színen a vicces fiatalember. Jól öltözötten, öltönyben, nyakkendősen, a kezében egy jó nagy pereccel jelent meg a karzat lépcsőjén. Furcsán szögletes mozgására figyeltünk föl. Tétován álldogált, keresve a helyét, majd leült nem sokkal előttünk találomra egy üres székre (volt belőle választék). Már ment az előadás egy ideje, mikor észrevettük, hogy befejezte a perecevést és fészkelődve egyre lejjebb csúszik az ülésen.  Elaludt. Most már biztosra vettük, hogy részeg.