A szotyi - avagy annak még...!

Napközben felfigyeltem egy furcsa zajra, rendszeres időközönként potyogott valami az ablakpárkányomra.

Tudom, hogy mezei poloska invázió volt (még mindig naponta egy-kettőt kidobok az ablakon a lakásból), de azért reméltem, hogy nem egy bosszúszomjas kamikáze mezei poloska hadsereg ostromolja meglehetősen gyatra célérzékkel a résnyire nyitott ablakomat.

Kinéztem az ablakpárkányra, és elképedve láttam, hogy tele van szotyizva.

Baromira felidegesített, hogy egy akkora paraszt lakik fölöttem, aki arra sem képes - ha már bunkó módjára teleszotyizza az utcát, ahelyett, hogy a kukába dobná -, hogy akkorát köpjön, hogy ne az alatta lakó ablakpárkányára

A befagyott tó

Még sosem láttam ilyet azelőtt.

Hétvégén azon morfondíroztunk, hogy hová vigyük el a kutyát kicsit rohangálni ebben a cudar hol -6, hol -10 fokos hidegben. Nem igazán volt kedv a hegyekhez, nem igazán volt a kedv a hideghez. Inkább csak le akartuk tudni, hogy a hétvégi kutyafárasztás meglegyen.

Aztán hirtelen jött az ötlet! Menjünk a Balatonhoz, mintha azt mondták volna a rádióban, hogy a jegesedés szép látvány. A lustaság viszont győzött útközben és rábeszéltük a kutyát, hogy jó lesz neki a Velencei tó is. Tó ez is az is, hideg van itt is ott is, így a jegesedés majd itt, közelebb is biztos megfigyelhető. Így jutottunk el Velencére.

Ilyen a csodát, amit itt tapasztaltunk, én még sosem láttam ezelőtt.

Az egész tó egy elképesztő, összefüggő jégtábla. Tükörsima

Boeing, Boeing – színdarab ajánló

Az idei színházi évadban a Thália színház lett a kedvencünk. Azért a Thália, mert vicces, vidám, lendületes, fordulatos, látványos darabokat játszanak és szerintem nagyon jól csinálják, amit csinálnak.

Mostanában a komoly, gondolkodásra ösztönző, szívfacsaró darabok helyett inkább a kikapcsolódást nyújtó, laza, vicces színházi élményekre vagyunk fogékonyak. A hétköznapok darálója után valami olyan kell, ami az agyat az űrbe lövi és ellazít, kikapcsol, feltölt. A Tháliában a mi igényeinkhez tökéletesen passzoló, zseni előadások vannak.

Ajánlom mindenki figyelmébe, aki

Sportkarrier, de milyen!

Már általános iskolában jól látszott, hogy "nagy" sportkarrier áll előttem. Amilyen sportszakkör csak elérhető volt, én mindegyikben részt vettem.

Először a kosarazást próbáltam ki, mert nagyon érdekelt. Igaz, kicsit sem vagyok kosaras alkat, mindig is a tornasor hátsó végen kalimpáltam. Messze nem lehetett zsiráfnak csúfolni, de gondoltam nem minden a termet és fürgeséggel, kitartással kompenzálom mélynövésemet. Néhány év után azonban be kellett látnom, hogy ebben a sportágban hobby szintnél többre nem vihetem.

Ha BMV, akkor legyen….

Januárban kezdődött a vég. 90-es speedlimitnél 70km/h tempónál kicsattogott elém az őzike, hiába mentem lassabban, mint a megengedett sebesség, a visszapillantót magával vitte (bár nem tudom mire használhatja). Ez a kis malőr 25 ezerbe került, plusz a bal ajtóra domborzati térképet kreált, mert hemperegni támadt kedve. Az én vadonatúj - használtan vásárolt, de akkor is - álomjárgányomon. Így a tükör mellé szereztem egy ajtót is meglepiből magamnak, 10 ezer pénzike.

Titkaim

Nemrég olvastam itt a Gubancbon: az egyik szerkesztő felülvizsgálta, mit is lehetne kezdeni a titkaival. Végül úgy döntött: egy Privát kiállításban megmutatná őket. Ez mekkora ötlet!!! Teljesen magával ragadott az írás. Karinthy sorait juttatta eszembe: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.” Fantasztikus. Nem is értem, ez nekem miért nem jutott eddig eszembe?!

Milyen izgalmas lenne látni a kiállítást - azaz a titkaimat - megszemlélők arcán a reakciókat:

az elnéző mosolyt (milyen esendő is az ember!)

az eltöprengést (mi minden történik másokkal!)

a megkönnyebbülést (lám-lám: nem csak az én lelkiismeretemet terheli ilyesmi!)

a zavart (ez teljesen távol áll tőlem!)

a rácsodálkozást (ez akár az én titkom is lehetne!)

a megdöbbenést (na, ne, de tényleg, ez már sok!).

Nyulat húsvétra

Az lenne jó, ha karácsony fehér lenne, a húsvét meg napos-virágos; esetleg fehérnyuszis. Hát, ez nem mindig jön össze. Nem is olyan messze például 20 cm hó esett a minap. Csak úgy, húsvétra, mert karácsonykor nem tetszett ;). 

Nem is erről, hanem a híres nyulakról akartam itt szólni. Nyulak, akik jól jönnek, ha nem lehet kimozdulni, de nem várják el tőlünk, hogy élethosszig gondozzuk őket. Mese nyulak, rajzfilm nyuszik, jópofák; húsvétra.

Elsőnek itt van mindjárt gyermekkorom esti meséinek magyar szereplője a Kockásfülű nyúl. Zöld volt és repült, rózsaszín kockás fülekkel és rombusz alakú rózsaszín nózival, ismeritek? Abszurd kinézete ellenére, én nagyon szerettem. Jó volt látni a bátorságát, az önzetlen segítőkészségét és nagyon imponált a nagy kockás füle, amivel még repülni is tudott. Annyira jól sikerült kis mese volt ez, hogy

Szoknya kerestetik!

Ruhákat vásárolgattunk a hétvégén, mondván …”megint nőtt a gyerek”. Külön igények fogalmazódtak meg. Ezek egyszerűnek tűntek, mégis nagyobb fába vágtuk a fejszénket, mint gondoltuk. Egy órányi válogatás után arra gondoltam, hogy feladok egy hirdetést, hátha előkerülnek azok a dolgok, amiket kerestünk.

Valahogy így:

Kedves tini-nőcis ruhadarabok, mélyen tisztelt publikum!

Fiatal, prepubertás korban lévő, lányként funkcionáló egyén keresi hozzá illő szoknyáját, harisnyáját. Olyat, ami nem kislányos, nem kivágott és nem is felnőttes. Olyan tinis-nőciset. Kérem, ne tegyék ezt ezzel a korosztállyal, hogy nem találok, csak nadrágokat az üzletekben. Bevallom, időnként jólesik a nadrág hideg téli estéken…… de tavaszodik.

Fejünk felett a lék

Új lakba költöztünk. 

Igen, nekünk ez volt az első. Az első saját. 

És szerettük, minden apró hibájával együtt. Szerettük, mert a mienk volt. És majdnem olyan, mint ahogyan megálmodtuk. Volt benne több szoba – ilyet szerettünk volna és több szint – na jó, ez nem volt feltétel. Aztán voltak szép nagy ablakai, kicsit áteresztőek, de majd csak felújítjuk. És volt benne kandalló, mondjuk a begyújtási kísérletünkkor mind a két alkalommal beriasztott a füstjelző. Tűz az nem lett. Mindegy, jól néz ki és lakájos. Rámegy ugyan a gatyánk a törlesztő részletekre, de magunknak törlesztünk. És majd apránként szép lassan jön a többi is. És tényleg más érzés haza jönni. Olyan otthonosan énes érzés. Lazítós és örömteli.

Dugófigyelő

Autómat megjavították. Megint vezetek. Dolgozom. Autóval szelem keresztbe-kasul a várost, a közlekedés aktív részese vagyok.  Ha akarom, ha nem feltúrták a várost. Ha akarom, ha nem, sokan ugyanolyan kényelmesek, mint én. Hihetetlen, de a forgalmi dugó szinte összes változatát átéltem egy hét leforgása alatt.

A dugóban ülve, első reakcióm: kissé ideges vagyok. Nem érek oda időben, ahol egyébként várnak. Második gondolatom: mivel nem tehetek róla, ezért nem idegeskedéssel, hanem értelmes dologgal fogom eltölteni az időt. Harmadik gondolatom: mi a franc lesz az az értelmes dolog? Negyedik gondolatom: egyre több verzió van már a fejemben. Ötödik gondolatom: megszületett az elementáris, korszakalkotó ötletem: az autóvezetők viselkedését fogom nézni… persze páholyból:)

Végre vége! És én?

Nem szeretem a hideget, nyáron születtem, anyám szerint kánikula volt, azóta is a kánikulában érzem igazán jól magam. De ez a nyár kifogott rajtam. Persze, ehhez az is kellett, hogy akkor rontson ránk a hűs, amikor pont nem hívtuk és akkor tüzeljen a legjobban a nyári nap sugára, amikor arra semmi szükség nem volt, sőt.

Nos, ennyit a mindenki által megélt csoda nyárról – mert hogy ez volt a nyár jobbik része – az időjárás. Aztán csak sorjáztak a végeláthatatlan tennivalók: gyerekeket ide fuvaroz, aztán oda. Kertet gyomlál, füvet nyír. Öntöz reggel, öntöz este. Férjet a kánikulából fellocsol.

Az a bizonyos

Nők…

De tényleg! Mindenből olyan nagy ügyet képesek csinálni. Például, hogy az öv, a táska és a cipő, na, ezeknek aztán mindenképp passzolniuk kell egymáshoz, színben, anyagban. stílusban. 
Hát igen, ha lúd legyen kövér: legyünk igényesek a megjelenésünkre. S ezzel el is jutottunk a kálváriánk avagy az élvezeteik – kinek-kinek vérmérséklete szerint – csúcsára. Mert ezeket a darabokat be kell szerezni.

Van úgy, hogy a szóban forgó nő meglát egy gyönyörű cipőt. Aztán napokig csak erről álmodik. Többször indokolatlanul elsétál az ominózus lelőhely környékén és megemlíteni is szörnyű: be-bemegy. Ugyanabba a boltba. Mondjuk két hét lefogása alatt akár tízszer is. Körbejárja, mustrálgatja, vágyainak tárgyát; gondolatban hozzápasszítja a

Pakk-olás

Hogyan tudunk egy döntésünkkel önmagunk ellenségévé válni? Hát úgy, ha elmegyünk bevásárolni. Gondoljunk csak bele. Toljuk a 100 Ft-os érmével működő mély kocsit, hogy megtöltsük különböző féle étkekkel. Természetesen bevásárló-listával indulunk neki a nem kis tornamutatvánnyal felérő „túránknak”. Sorról-sorra csak rakjuk-rakjuk a termékeket a mély kosárba, míg végül megtelik.

Polcról le, bevásárlókocsiba be. Egy. Fizetésnél bevásárlókocsiból ki, futószalagra felpakolni ugyanazt a mennyiséget. Kettő. Futószalag beindul, a nóta indul. Futószalagról újra be a kocsiba. Három. No persze nemcsak úgy hányaveti módon.

Szokatlan tárgyak, amiket magammal viszek nyaralásra

Sokszor autóval utazom, időnként repülővel, és a 

tárgyak furcsasága vagy a furcsa tárgyak mibenléte illetve száma ennek megfelelően változhat.

Nézzük most az autós változatot, mivel repülőn a legtöbb esetben kézipoggyásszal utazom, így ott aztán tényleg meg kell gondolni, mit viszek magammal!

Az én fura tárgyaim az autóban, amik a nyaralásra is velem jönnek:

• Ami nincs: GPS! És nem is lesz! A térképet olvasni nem tudó, emberekkel nem kommunikáló, agysejtjeiktől szabadulni akaró embereknek való. Szerintem.
• Nagyméretű kukazsák. Tudom, furán hangzik, de jó okom van rá: egyszer egy novemberi kiránduláson,