Az a bizonyos

Nők…

De tényleg! Mindenből olyan nagy ügyet képesek csinálni. Például, hogy az öv, a táska és a cipő, na, ezeknek aztán mindenképp passzolniuk kell egymáshoz, színben, anyagban. stílusban. 
Hát igen, ha lúd legyen kövér: legyünk igényesek a megjelenésünkre. S ezzel el is jutottunk a kálváriánk avagy az élvezeteik – kinek-kinek vérmérséklete szerint – csúcsára. Mert ezeket a darabokat be kell szerezni.

Van úgy, hogy a szóban forgó nő meglát egy gyönyörű cipőt. Aztán napokig csak erről álmodik. Többször indokolatlanul elsétál az ominózus lelőhely környékén és megemlíteni is szörnyű: be-bemegy. Ugyanabba a boltba. Mondjuk két hét lefogása alatt akár tízszer is. Körbejárja, mustrálgatja, vágyainak tárgyát; gondolatban hozzápasszítja a
ruhatárához és a kilátásban lévő életeseményekhez. Aztán, amikor már elért a tűrésküszöbig – legtöbb alkalommal mégis hirtelen felindulásból -, megveszi. Hazarohan a zsákmánnyal. Óvatosan leteszi az asztalra a finom fogású dobozt. Játékosan megbillenti a fedelet és várja a csodát. Szerencsére az esetek nagytöbbségében nem történik semmi. Semmi selyempapír-zörgés vagy sarok-koppanás, amíg a vásárló nő újra nem piszkálja meg a dobozt, a csodacipő magától nem dugja ki az orrát belőle. Türelmetlenségtől és az izgalomtól kissé nyirkos tenyérrel alanyunk aztán mégiscsak félrelöki a titokzatos doboztetőt, gyöngéd mozdulatokkal lefejti a selyempapírt és ott a csoda: A cipő. És jöhet a becéző édesgetés, a hamupipőkés lábra illesztés (néha mostoha tesó stílusban, mert a boltban nem volt választék a méretből) …és aztán a konyhakeringő, nappali foxtrott és a hálószoba cha-cha-cha a kiválasztottal. …és hozzá próbálja az egész ruhatárat. Az egyik összeállítás jó, a másik még jobb. Igazi „mert megérdemlem” érzés mámorában úszik, amikor bekövetkezik a katasztrófa. Hiába a tökéletes ruhakompozíció, ha nincs hozzá tökéletesen illeszkedő táska. Egyiknek az árnyalata, másiknak az anyaga, harmadiknak a stílusa nem passzol. Nagy sóhaj kíséretében a cipő bekerül a selyempapíros dobozágyikóba és indul a hajsza. Új táska kell!  És öv is! Boltra bolt, áruháza áruház, butikra butik. Már minden barátnő, barát és ismerős tudja, hogy pontosan milyen darabokra vadászik. És hajtja, és kergeti… közben a cipő benn kuksol a dobozban, a vadászó nőnk pedig az életeseményeken a régi jól bejáratott szettben jelenik meg (Ó, drágám, ne is kérdezd, ezer éves már, pedig képzeld…). De nem adja fel! Biztos benne, hogy meg van valahol az a táska és az az öv, csak meg kell találni, és ha megvan, ő megfogja találni, ha addig él is.

Innen már csak két lehetőség van: vagy megkerül a keresett kiegészítő, és gondosan, a bolti tükör előtt összepróbálva a csoda cipővel együtt bevonul a jól összepasszított ruhatárba, vagy a dobozos cipő áttipeg az örök álom kategóriába és annyi sóhajt gyűjt be a szekrény aljában hányódva, hogy egy szép napon megszakad a varrás az oldalán… és mehet a ruhagyűjtőbe…

Használhatatlan, mert kimegy a divatból, anélkül, hogy valaha bejött volna… Mert mit ér egy csodacipő, ha nincs hozzá táska és öv. Ugye?

lejegyezte: ebaratnőm