Először a kosarazást próbáltam ki, mert nagyon érdekelt. Igaz, kicsit sem vagyok kosaras alkat, mindig is a tornasor hátsó végen kalimpáltam. Messze nem lehetett zsiráfnak csúfolni, de gondoltam nem minden a termet és
fürgeséggel, kitartással kompenzálom mélynövésemet. Néhány év után azonban be
kellett látnom, hogy ebben a sportágban hobby szintnél többre nem vihetem.
Aztán a futással próbálkoztam. Futni mindenki tud, vékony
voltam és szálkás, ráadásul valami megszállott belső erő hajtott, ha eldördült
a kilövés. Rövidtávon minden osztálytársamat lefutottam (a fiúkat is!). Tornatanárunk,
nevezzük Sanyi bának, úgy döntött ígéretes futó versenyző válhat belőlem. Én nagyon
boldog voltam, mert a kosár után végre megcsillant a remény az igazi sportkarrierre. Tisztességesen gyakoroltam, futottam rövid és hosszabb távokat egyaránt. Aztán rövid idő elteltével elindultunk az első futóversenyre egy szép őszi délutánon. Sajnos nem
jutottunk messzire, mert lerobbant a busz. Nagyon csalódott és szomorú voltam,
de Sanyi bá nem adta fel, kiálltunk az út szélére és stoppal indultunk tovább.
Oda is értünk a versenyre, de későn. A futó versenynek vége volt, már az eredményt is kihirdették.
Sanyi bának támadt azonban egy mentő ötlete, ha már ott vagyunk, valami
történjen címmel körülnézett milyen versenyszámok vannak még hátra. Talált
lehetőségeket, engem a megkérdezésem nélkül benevezett a távol ugrásra.
Távol ugrás ???? Ezekkel a rövid lábakkal, amik nekem vannak??? De
hát én nem is tudok távol ugrani! Azzal azonban nem lehetett vitatkozni, hogy
ha már itt vagyunk, próbáljuk meg, mit veszíthetünk. Összeszedtem hát magam, és tudjátok az a
belső erő, amit említettem ott volt belül, nekifutottam hát és óriási
lendülettel, a sportágra jellemző fortélyokat nem ismerve ugrottam egyet. Kalimpáltam a levegőben, a testemet valahogy előre engedtem, fogalmam sincs
hogyan de fejjel előre a távolugró homok láda szélébe érkeztem és sikerült szó
szerint a fűbe harapnom. Óriási nevetés és tapsolás közepette feltápászkodtam.
Sanyi bá érkezett rá nem jellemző módon lelkendezve, hogy az eredményem
érvényes és nem is akármilyen. Ez az ugrás a 3-dik helyet jelentette. Nyertem
egy bronzérmet! Ezekkel a rövid lábakkal! Én! A futóverseny helyett...
Elképzelhető, hogy ez az élmény is hozzájárult, hogy bátor, kísérletező
egyéniséggé váltam, sok mindenbe bele merek vágni és csak akkor mondom, hogy
nem tetszik, vagy nem tudom, ha már kipróbáltam. Mert sohase lehessen tudni, lásd távolugrás 3-dik hely fent :)
lejegyezte: sziluett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése