Gombócból is rengeteg

Idős bácsi száll fel az első ajtón, egyik kezében kopottas táska, másikkal a kapaszkodót markolja, nehézkesen mozog. A hozzá legközelebb eső ülőhelyen egy húsz év körüli lány ül, észbe kap hamar, de nem áll fel. Megkérdezi a bácsit, hogy le szeretne-e ülni. A bácsi egy pillanatra elgondolkodik, majd belekezd:

„94 éves vagyok kedves, gombócból is rengeteg (nevet). Maradjon csak, nem ülök le, csak két megállót megyek a piacig. Az nem sok, kibírom állva is, olyan nehéz itt a tömegben cserélni, inkább maradjon csak ülve.

Tudja, tojásért megyek a piacra minden héten egyszer, tízet veszek, az pont egy hétig elég nekem. Meg még veszek pár dolgot, kis sajtot, kenyeret, amire futja. Ebédet vagy vacsorát hoznak, de reggelizni is kell azt magam csinálom.

Nyulat húsvétra

Az lenne jó, ha karácsony fehér lenne, a húsvét meg napos-virágos; esetleg fehérnyuszis. Hát, ez nem mindig jön össze. Nem is olyan messze például 20 cm hó esett a minap. Csak úgy, húsvétra, mert karácsonykor nem tetszett ;). 

Nem is erről, hanem a híres nyulakról akartam itt szólni. Nyulak, akik jól jönnek, ha nem lehet kimozdulni, de nem várják el tőlünk, hogy élethosszig gondozzuk őket. Mese nyulak, rajzfilm nyuszik, jópofák; húsvétra.

Elsőnek itt van mindjárt gyermekkorom esti meséinek magyar szereplője a Kockásfülű nyúl. Zöld volt és repült, rózsaszín kockás fülekkel és rombusz alakú rózsaszín nózival, ismeritek? Abszurd kinézete ellenére, én nagyon szerettem. Jó volt látni a bátorságát, az önzetlen segítőkészségét és nagyon imponált a nagy kockás füle, amivel még repülni is tudott. Annyira jól sikerült kis mese volt ez, hogy

Szép dilemma

Szépkorúak
Nagy a dilemmám:
Soha sem hittem volna, hogy így fogom érezni magam.
Sokszor mondták: majd meglátod ötven után……!
De mit? No, én soha sem, hiszen azzal nem változik semmi. Vagy mégis?
Igen? Vagy mégsem?
No, de vajon hogyan lehetséges ez?
Felmerülnek eddig magától értetődő kérdések.

Hogyan tovább?
Vegyünk egy példát az életemből, a „szépkorúságomból”.
Szakmaiságom. Mindig úgy gondoltam, hogy életem végéig képzem majd magam, hiszen az
információk csak úgy dőlnek. Azonban megfogalmazódott  bennem a kérdés: mit csináljak az eddig
megszerzett tapasztalataimmal, ismereteimmel? És újból előtört belőlem, hogy „ezt már tudom", újat,
újabb kihívást szeretnék.

Választhatsz!

Törődj bele! Ezt kaptad!

Vagy ne...

Reggel 9-kor két jól szituált hölgy friss frizurával, vadiúj kiskosztümben, decens dekoltázzsal, de meglehetősen lelombozott kedvvel, fénytelen tekintettel betér az étterembe.

Helyet foglalnak, majd kérnek két duplát. Nem kávét, barackot.

Szótlanul felhajtják. Egymás után.

Alig telik el néhány perc, nyílni kezdenek. Mint a virágok. Felélénkülnek, beszélgetés indul. Szemük fénnyel, csillogással telik meg.

De a csevegésük tele van panasszal.

Bőröndből élek

Az otthon ott van, ahol megállunk… Dehogy van ott, igazából ebben a történet foszlányban nincsen otthon.

Részlet az életem 35-dik életévének első fejezetéből, ha naplót vezettem volna, valahogy így néztek volna ki a bejegyzések:

2013.02.04 az angol projekt megfeneklett, sürgősen oda kell utaznom, segíteni a helyi vezetőnek kitalálni, hogy üzleti vagy IT oldalról mivel lehet áthidalni a nehézséget, mielőtt a baj még nagyobb lesz…

2013.02.05 londoni út jóváhagyása megérkezett, holnap indulok, este be kell pakolnom az átalakító konnektort, hogy a laptopomat használni tudjam, 3 napi business cucc + egy kényelmes utazós,  valami vízhatlan cipő, esernyő na meg persze kabát a ködös, párás, esős idő ellen…

Ugrás

Hogy került ide? Egy távoli ország ismeretlen nevű hegyei között zubogó folyó fölött magasodó sziklára. Hogy? Persze. Felmászott. De miért? Miért nem bír a fenekén maradni? Miért kell neki mindig bizonyítani? Egyáltalán nem volt kötelező felmásznia, sőt, még most sem lenne késő visszamászni, szépen, ugyanazon az útvonalon, ahogy felmászott. Előtte többen megtették, miután lenéztek a 14 méteres magasságból. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Sőt, ehhez kell igazán bátorság, felvállalni, hogy valamihez nincs merszünk, és visszalépni, amíg nem késő. 

Most akkor mi lesz? Egy biztos, itt nem maradhat, döntenie kell! Hatalmába kerítette egy furcsa érzés, minden ízében félelem fogta el, de már tudta, hogy ugrani fog. Egy pillanatig még kivárt, le kellett győznie a rettegést, úrrá kellett lennie az elméjének a teste felett. Ez egyáltalán nem természetes, hogy csak úgy, kedvtelésből sziklákról ugráljunk.

Bányai Júlia százados

Mi jut eszünkbe, ha ezt halljuk? 1948? Emléktábla, egy iskola, egy utca, vagy egy tér? Pedig a szabadságharcos amazon kalandos életéről ifjúsági regény is született (Thury Zsuzsa, 1951). Ez azonban még nem jelenti azt, hogy tudjuk is, hogy ki volt Bányai Júlia.

Szegény sóbányász családba született 1824-ben az erdélyi Vízaknán. Mikor felcseperedett megismerkedett egy nemesi származású ügyvéddel, Sárossy Gyulával (aki csak közeli névrokona a korábbi cikkünkben említett Aranytrombita szerzőjének). Hamarosan össze is házasodtak. 1848 március 15-ét a házaspár együtt töltötte az események sűrűjében, hiszen a férj köztudottan a reformeszmék támogatója volt. Aztán beütött a baj, a férfi megbetegedett és néhány hónap múlva meghat. A fiatal özvegy ismét műlovarnőként próbált szerencsét – hiszen már lánykorában is ezzel tartotta fenn magát. Ez az akkori időkben az illusztrációnkhoz hasonló módon zajlott: a hölgy lovaglóruhában, féloldalasan - női módra - ült a lovon, mely elegánsan lépdelt, galoppozott vele a cirkuszi porondon, és végrehajtotta az utasításokat.

Lovaglóruha ide elegancia oda, azért ez nem volt egy társadalmilag elfogadott munka. Az az előnye azonban már korábban is megvolt, hogy Júlia megtanult néhány dolgot,

Lebstück Mária főhadnagy

Lebstück Mária, főhadnagyi rangig vitte a szabadságharc honvédseregében. 

Ő volt az, akinek regényes életét Jókai Mór jegyezte le, és aki Huszka Jenőt és Szilágyi Lászlót operett írására ihlette. 1830 augusztus 15-én született Zágrábban. Apja, egy jómódú horvát kereskedő, a legjobb nevelést akarta biztosítani lányának, így 13 éves korától Bécsben élő nagybátyjánál nevelkedett, iskoláit is ott végezte.

Állítólag a császári ezredes nagybácsi, báró Simonich Boldizsár életvitele gyakorolt jelentős hatást a fiatal lányra, aki az 1848-as bécsi forradalom kitörésekor férfiruhát vásárolt magának, egy ismerős cipészmester feleségével levágatta a haját és Lebstück Károly néven csatlakozott az egyetemi légióhoz. A jogászokkal együtt küzdött a márciusi és az októberi bécsi forradalom idején, és Károly, azaz „ Karl” állítólag igen jól bánt a fegyverekkel. A bécsi forradalom leverésekor időlegesen „visszavedlett” nővé, így tudott elmenekülni. Magyarországra szökött. Ez sem volt könnyű dolog a háborús viszonyok miatt: egyszer egy felrobbantott híd miatt kellett vesztegelnie, máskor jeges folyóba pottyant.

Menni vagy nem menni...

... nyugdíjba. Ez az én - dilemmám immár jó néhány éve. 

Először elmehettem volna 57 éves koromban - előrehozott nyugdíjba -, de nem mentem. Nem mentem magamért, és most már biztosan tudom, hogy a kilenc évvel fiatalabb párom miatt sem mentem. Azt gondoltam, hogy biztosan nem szívesen vette volna, hogy a barátnője nyugdíjas. Akkor ez volt egyik szempont, de nem az elsődleges. 

A nyugdíjtól való félelmem kísér, mióta közel került maga a lehetőség. 

Aztán elmehettem volna a "40 éves" rendelettel. Amióta kiadták, bármikor elmehettem volna, de nem mentem. Most pedig már 62 éves leszek és itt az öregségi nyugdíjkorhatár. A félelmem egyre csak nő. Úgy félek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől.

Az első érett nyár

Év közben az osztályteremben, vagy nagyszünetben a kávéautomatánál szinte jelmondatunkká, általános szólásunkká vált, hogy „Csak egyszer legyen vége” vagy „Csak ezt éljük túl” és a „Nyár legyen, semmi más”. Túl az érettségin azt kell mondanom, hogy vége lett, túléltük és nyár van. És teljesen más érzés, mint amilyennek gondoltuk mondjuk október vagy március környékén.

Ez az év tényleg nagyon hajtós volt, de a napok során valahogy hozzászoktunk a tanuláshoz. Rutinként rögzült, ami furcsának tűnhet, de kicsit még hiányzik is, hogy kinyissam az irodalomkönyvet ebéd után. Persze ne túlozzunk. Soha nem élveztem még ennyire a semmittevést, mint június 18.-a óta, de valahogy az a hatalmas megkönnyebbülés, amiről mindenki beszélt, nem egyből jött. Szépen, fokozatosan tudatosult bennem, hogy hoppá, nem kell felhúznom az ébresztőórát! Elpakolhatom a szanaszét heverő könyveket a lakás minden pontjáról és nyugodtan nézhetek Trónok harcát, akár egész nap, miközben a legfinomabb nyári gyümölcsöket csipegetem. Buli hétköznap? Sima ügy! Egész éjszakás beszélgetés a barátnőkkel? A legjobb! 

A döntés szabadsága – újabb epizód

Korábban már írtam arról, milyen érzés számomra, amikor mások akarnak dönteni az igényeimről, minősítik a döntéseimet vagy csak osztják a jó tanácsokat – kéretlenül.

Gyerek vagy munka? Az újabb téma, amiben rettentő okos környezetem csak úgy zúdítja rám a jobbnál jobb véleményeket és ötleteket. 

Vállalkozó vagyok, „mockosz kisz vállalkozó”, akire a társadalom egy része úgy tekint, mint akinek minden az ölébe hullik egy csettintésre. Azt el sem bírják képzelni, mekkora felelősség, kockázat, kiszámíthatatlanság ez, és hogy sokan azért csináljuk, mert annak idején rákényszerültünk, vagy mert így azzal foglalkozhatunk, amit igazán szeretünk, és eldönthetjük, mit vállalunk és mit nem. Na de ez egy másik cikk témája lehetne.

Kérdezik tőlem, meddig akarok még a szülés előtt dolgozni.

Egyszerű! Keressünk gazdasági modell szerint

A munka világába bekerülni és aztán igazán jól csinálni, nem egyszerű.

Sokunk álma a „tedd, amit szeretsz, és többé nem kell dolgoznod egy napot sem”, de a megvalósításhoz kell valami különleges. Megtalálni az „álommelót”, talán ez a legnehezebb, mert aztán, ha már megvan, elkap bennünket a „flow” és sodor, észre sem vesszük, hogy jobb esetben másod-,  s ami gyakoribb: rosszabb esetben elsőhegedűsként van jelen életünk zenekarában. Maga a keresés időszaka viszont nagyon lélekölő tud lenni. Keresgélés közben tekinthetjük a dolgot modern rabszolgaságnak, vagy érezhetjük azt, hogy útvesztőben tévelygünk, a megtalálás kényszere visz bennünket tovább.

Modern rabszolgaság?

Kedves nőtársaim, hányszor gondoljuk mi nők, hogy csak mert biológiailag „XX” kromoszómával születtünk már belénk is van kódolva a rabszolgaság.

Persze nem mindenki érzi ezt így, s ez így van jól; és igen, ezek a mindennapi feladatok csak akkor válnak rabszolgaság szagúvá, ha úgy éljük meg őket. No de melyikünk fejében nem fordult meg, hogy ha visszamehetne az időben határozottabban kezelné a női egyenjogúság kérdését. Pedig nem is bonyolult feladat ez, talán csak egyensúlyt kéne teremteni munka, háztartás, és önmegvalósítás között - mint ahogy barátném is szokta volt mondani. Nekem személy szerint nem igazán megy, hol egyik, hol másik kap nagyobb hangsúlyt és tolja hol ide - hol oda az egészséges vagy lehetséges közép utat.

Álláskereső útvesztő

Anyagias világban élünk, pénz és sikerorientált, önmegvalósítós, multinacionális környezetben, ennek minden előnyével és hátrányával. Előny alatt értem, hogy bárki aki valamiféle tehetséggel van megáldva, eséllyel indulhat. Hátránya pedig, hogy véleményem szerint lélek és ember-romboló tud lenni egy túlzott elvárásokkal teli, kizárólag eredmény orientált, humán értékeket látszatra elismerő valóságban elhanyagoló mókuskerék.

Olyan állomásra érkeztem az életemben, ahol az álláskeresés malomkerekei őrölnek körülöttem is. Meg kell találnom a helyem, azt a céget ahol szükség van rám és persze azt, amire nekem szükségem van.

Nem csak klasszikusok és nem csak szépek

Vicces, show, klasszikus, zene – ezek a szavak egyre jobban hangzanak együtt manapság és látunk rá példát, hogy lehet ezt igényesen is csinálni. Hogy a nők otthon vannak ebben a műfajban, mi sem bizonyítja jobban, mint a "Magyar táncok". A következő felvételen a német kvartetet (Salut Salon) népszerűsítő klipp látható, alább pedig néhány koncert gyöngyszemet gyűjtöttünk ki Neked a Ralf Pleger által készített koncertfilmből. 

Mireille Guiliano 12 jó tanácsa az üzleti életben sikerre vágyó nők számára

Egy olyan hölgy 12 javaslatát gyűjtöttük össze, aki több mint 20 éven keresztül volt a Veuve Clicquot luxus pezsgőmárka szóvivője, az LVMH felsővezetője, és a Clicquot Inc. igazgatója. Ő Mireille Guiliano, aki ma leginkább könyveiről, A francia nők nem híznak vagy A francia nők karriert csinálnak című írásairól ismerhetünk. 

Mireille azért írta meg A francia nők karriert csinálnak című könyvét, mert viszonylag kevés könyvet írtak nők nők számára az üzleti életről. A nőknek kevesebb segítség jut az üzleti életben vezetőként: sem mentort, sem olyan tapasztalt női vezetőt nem könnyű találniuk, aki segítene nekik sikereket elérni, holott erre nagy igény mutatkozik.

Korábbi írásunkban bővebben is olvashatsz róla.

Oscar, avagy ki van a szobor mögött

Siker, fény, csillogás… Mozicsillagok, vörös szőnyeg, ruhaparádé… Meglepetések, evidenciák, megható beszédek. Ez megy minden évben… Szemfényvesztés? Varázslat? … én már nem is figyelem a tendenciát. Volt amikor a botrányé volt a főszerep, volt amikor a jótékonyság, az együttérzés volt a trendi, de alapjaiban a Gála örök. Akárcsak a szimbóluma, maga a szobor.

Szobor? Inkább csak szobrocska? Ha csupán a tényekre vagyunk kíváncsiak vele kapcsolatban, segít nekünk a wiki.

De ki van a szobor mögött? Szerintem ez a varázslat része...

Nem tudhatunk mindent, nem ismerhetjük, csak sejthetjük a részleteket. Tudjuk, például, hogy ki tervezte a szobrocskát: Cedic Gibbson. Gibson akkoriban (1927-1928) az MGM Stúdió művészeti vezetője volt. Az aranyozott szobor, szögletes art deco stílusban, egy férfit ábrázol, nagyon hosszú karddal (…) maga előtt, amint egy filmtekercs-dobozon áll szál-egyenes tartásban. A kivitelezés és az ihlet, nem kétséges, korhű. De ki volt az i(h/l)lető?

Erről már csak városi legendák szólnak, sehol semmi konkrétum.

Ügyfélszolgálat mesterfokon

A közelmúltban együtt dolgoztam egy olyan egyesülettel, amelynek munkatársai idős, demens emberek (dementia: az értelmi képességek lassú, folyamatos leépülése) ellátásával foglalkoznak: biztosítják számukra a szabadidő kulturált eltöltését, a családi és társadalmi kapcsolatok fenntartását, segítenek a problémák megoldásában, a konfliktusok megelőzésében. Mindezt azért, hogy ezek az emberek megőrizzék, visszanyerjék önbecsülésüket, személyes hatékonyságukat, életviteli készségeiket, és a lehető legtovább a társadalom és a család hasznos tagjának érezzék magukat.

Az egyesület munkatársai elképesztő türelemmel, elfogadással és kitartással fordulnak az ellátottak felé, tisztelettel, udvariasan és kedvesen kommunikálnak velük még akkor is, ha minden nap újra és újra el kell mondaniuk, hogy kik ők, vagy hogy merre van az ebédlő.

Egy női vezető, aki tetszik nekünk: Mireille Guiliano

Mireille Guiliano több mint 20 éven keresztül volt a Veuve Clicquot luxus pezsgőmárka szóvivője, az LVMH felsővezetője, és a Clicquot Inc. Igazgatója. Stílusa, eleganciája, életszeretete és tapasztalatai révén sokunk előtt állhat példaképként. Ma leginkább könyveiről, A francia nők nem híznak vagy A francia nők karriert csinálnak című írásairól ismerhetjük. A francia nők nem híznak című könyvében tanúbizonyságot tesz a jó ételek, a pezsgő, a csokoládé és a romantika iránti szeretetéről. A könyv bestseller lett sok országban, és eddig 37 nyelvre fordították le.

Vezetése alatt a Veuve Clicquot piaci részesedése Amerikában az egy százalék alatti értékről több mint 25%-ra emelkedett. Stratégiai megközelítését az ultra-prémium márkák pozicionálásáról és fejlesztéséről gyakran idézik.

Izzadó szinglik

Nemrégiben kezembe került egy színvonalas női magazin egyik száma, amelyben – természetesen a legfontosabb, szigorúan tudományos cikkek elolvasása után – egyszer csak észrevettem egy hirdetést.  Az egyik nagy kozmetikai márka izzadás gátló dezodort reklámoz. Egy fotót is láthatunk egy szép arcú, ám nem túl vidám fiatal nőről (kissé ráncolja a szemöldökét, még a kép is fekete-fehér), és mellette egy hosszú „önvallomást” arról, hogy milyen nehézségei voltak eddig az izzadás miatt, és milyen optimista most, hogy az új stift segítségével már más lesz számára az idei nyár.