Siker,
fény, csillogás… Mozicsillagok, vörös szőnyeg, ruhaparádé… Meglepetések,
evidenciák, megható beszédek. Ez megy minden évben… Szemfényvesztés? Varázslat?
… én már nem is figyelem a tendenciát. Volt amikor a botrányé volt a főszerep,
volt amikor a jótékonyság, az együttérzés volt a trendi, de alapjaiban a Gála
örök. Akárcsak a szimbóluma, maga a szobor.
Szobor?
Inkább csak szobrocska? Ha csupán a tényekre vagyunk kíváncsiak vele
kapcsolatban, segít nekünk a wiki.
De
ki van a szobor mögött? Szerintem ez a varázslat része...
Nem
tudhatunk mindent, nem ismerhetjük, csak sejthetjük a részleteket. Tudjuk,
például, hogy ki tervezte a szobrocskát: Cedic Gibbson. Gibson akkoriban
(1927-1928) az MGM Stúdió művészeti vezetője volt. Az aranyozott szobor,
szögletes art deco stílusban, egy férfit ábrázol, nagyon hosszú karddal (…)
maga előtt, amint egy filmtekercs-dobozon áll szál-egyenes tartásban. A
kivitelezés és az ihlet, nem kétséges, korhű. De ki volt az i(h/l)lető?
Erről
már csak városi legendák szólnak, sehol semmi konkrétum.
Az
egyik eredet történetet, természetesen, szerelem szövi keresztül-kasul.
A tervezéssel megbízott Gibbsonnak, az abban az időben méltán nagy
népszerűségnek örvendő jegyese, a szép és tehetséges Dolores del Rio segített
modellt találni (az álompár, akik támogatják egymást?). Ő ajánlotta a Mexikóból
a Huerta-féle forradalom támogatása miatt távozni kényszerült, a filmipar
területén már akkoriban otthonosan mozgó barátját, Emilio Fernandezt. Fernandez
jó kiállású tehetséges fiatalember volt, aki modellként és színészként is
megmutatta magát. – Később aztán átült a kamera másik oldalára és előbb
forgatókönyv íróként, majd rendezőként is alkotott. Az ő nevéhez kötődik az
első olyan latin amerikai film, a María Candelaria, amely
1943-ban elnyerte a Cannes-i Nagy Díjat - micsoda meglepetés -, a főszerepben
Dolores del Rio-val. – A fiatal Fernandez a felkéréssel kapcsolatosan eleinte
vonakodott, majd beadta a derekát (is). Így visszatekintve, igen,
felfedezhetünk hasonlóságokat az amerikai őslakós felmenőkkel rendelkező
színész és az enyhén szólva stilizált szobrocska a között, de lehetett volna
bárki más is a modell, hiszen akkoriban is nagy volt a választék fess
fiatalemberekben.
Egy
másik érdekesség (?) a szobor nevéhez kötődik. Ugyanis a szobornak tíz évig nem
volt külön neve: az Akadémia Díjának hívták, mindaddig, míg 1939-ben el nem
nyerte a máig is használatosat, amiről aztán a Gálát is elkeresztelték. A sztori szerint: „Margaret Herrick, az
Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa legelső munkanapján körbejárta a házat,
és közelről megvizsgálta a kis szobrocskát." Minél tüzetesebben
vizsgálgatta a szobrot, annál biztosabb volt benne, hogy az hasonlít
nagybátyjára, a texasi Oscar Pierce-re. Így lett a szobor beceneve Oscar. Hogy
hogy kerül a nagybácsi Texasból Hollywoodba? Senki se tudja.
Azóta, világszerte
évente egyszer, egyes források szerint 40 millió, mások szerint 1 milliárd ember,
nagy izgalommal, élő egyenesben követi a kis szobrocska sorsát.
Alkotók, alkotások, művészek álmodnak róla. Aki a kezébe foghatja, az aztán
alig ereszti. Pedig azt mondják: nem a győzelem, a részvétel a fontos. Mi pedig
örvendezünk a felejthetetlen alkotásoknak.
További információk itt:
lejegyezte: ebarátnőm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése