Nagykorú lettél.
Most már a világ összes kocsmájában vásárolhatsz magadnak alkoholt, ha akarsz.
Elmondhatod magadról, hogy mennyi mindent megéltél már. 17 éves voltál, amikor
átrepülted az óceánt. Ez még önmagában nem nagy dolog, de Te egyedül voltál. Költöztél
egyik országból a másikba, az elmúlt két évben összesen 4 lakásba.
Boldog vagyok, hogy
része vagy az életemnek, pedig hányszor bosszantottál fel! Hányszor
ébresztettél kora hajnalban, mert Te már eleget aludtál, és társaságra vágytál,
vagy megéheztél. Hányszor túrtál ki minket az ágyunkból, csak hogy neked jusson
az egész, és a közepén aludhass. Hányszor kellett kidobnom a neked szánt
vacsorát, mert úgy döntöttél, ami tegnap ízlett, az ma már nem jó, és másra
vágysz. Hányszor takarítottam fel utánad a
fürdőszobát/konyhát/előszobát/szobát, amikor rosszul voltál. Milyen hihetetlen
bosszút álltál rajtunk, amikor új wc-t vettünk, ami a Te ízlésednek nem
tetszett, ezért megvártad, amíg elmegyek otthonról, majd a hosszú fehér szőrű szőnyegen
töltötted ki a mérged (és a beleid tartalmát).
Hogy aggódtunk érted, amikor olyan gyomorrontást kaptál, hogy három napig minden kijött belőled alul-felül, nem akartál enni-inni, és kínodban bemásztál az ágy alá. Hányszor kellett bemenekülnöm a telefonnal/skype-pal a hálószobába vagy konyhába, mert amikor nem látod a másik felet, azt hiszed, hogy veled beszélgetek, és élénk hangon hozzáteszed a magadét a beszélgetéshez.
És mégis… mindezek
ellenére feltétel nélkül tudlak szeretni. J
Egy fárasztó napon
sokszor arra gondolok, milyen jó lesz majd, ha hazaérek, és végre játszhatunk,
vagy az ölembe kucorodsz, és úgy nézzük az állatos filmeket a tévében. Milyen
jó veled délután összebújni, hallgatni a szuszogásodat, beleszagolni a
buksidba, és békésen elszenderedni melletted. Nagyon mókás, ahogy része akarsz
lenni a családi vacsoráknak, és külön szék kell neked, vagy valakinek az ölébe
ülsz, úgy nézed, ahogy eszünk. Ha valamelyikünk beteg, vagy fáj a feje,
teljesen kétségbeesel, arcod csupa aggodalom, és a magad módján (és hangján) megpróbálod
az ártó szellemeket elüldözni.
Sosem felejtem el,
hogy megijedt tőled a két villanyszerelő a hegyi faluban lévő házunkban, amikor
kimentél eléjük a teraszra, és állításuk szerint ilyen termetet még soha nem
láttak. És persze azt sem, hogy 3 napra eltűntél, mert az ágyneműtartó
sötétségét és hűvösségét pont megfelelőnek találtad az egész napos
szunyókálásra (mi meg végső kétségbeesésünkben már a fiókokat is kihúzgáltuk,
hátha valami csoda folytán ott találunk). A lakásban dolgozó asztalosokat pedig
kitartó oroszlánüvöltéssel próbáltad elüldözni, amikor már eleged volt a zajos
szerszámaikból és a felfordulásból (ők persze nagyon tiszteletlenül a térdüket
csapkodva röhögtek).
Hát ez vagy Te.
Hófehér, fekete, barna, szürke. Norvég és amerikai. Négy lábon járó
szórakoztatóipari egység és gengszter.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése