Oldalak

2014. március 10., hétfő

Az ember azt hiszi, hogy mindegy, de nem!


Ez biztosan a pasiknak sokkal egyszerűbben megy, nekem nem volt az.
Leszögezem nem az életem értelme az autóvezetés, de elboldogulok vele. Későn kezdtem el a vezetést, nem ez volt álmaim netovábbja, de jött a mindennapos rutin és az évek során meg volt minden: főváros, és vidék M0 és M71, belföld és külföld, egyedül és társaságban, nagyobb fennakadás nélkül, lazán.
Igen, lazán vezetek. Ha kell óvatosan, ha kell tempósan. Megy előre, tolatva, franciásan parkolva, elboldogulok vele mindenképp. Azt már meg szoktam, hogy egy autóval nem lehet hosszú kapcsolatot ápolni, 2-3 év és jön a következő: kisebb, nagyobb, újabb, viseltesebb, többet is „elhasználtam” már.

Most jött el az ideje az automatának! Pont most, egy más országba költözés legelején, amikor az utcákat nem ismerem, a közlekedési kultúrához lövésem sincs, a nyelvet sem értem tökéletesen (sem)… Új ország ide vagy oda, az élet mindent felülír: az eső szakad, a gyerekért menni kell az oviba, ami legalább félóra gyalogút, hegyre fel és nincs esernyő… nem marad más megoldás csak a kocsi.
Tolatással kezdődött, aztán jött egy rövid, de keskeny egyenes szakasz – ezen a közel száz méteren sikerült legalább négyszer lefejelni a kormányt! Nem értettem, ennyire más lenne ez az autó, mint bármelyik másik, amit eddig vezettem!
Aztán felgyulladt az a bizonyos lámpa és kiláttam a pánikomból – ha nem a kuplung lábamat használom a fékhez, hanem a gáz lábammal fékezek, akkor minden olyan simán megy, mintha rajzolnánk. Együtt:D, az autó meg én!
Igen kérem, az ember azt hiszi, hogy mindegy, de nem! És milyen igaz. Alig négy komolyabb bólintásba került és a gyér forgalomnak köszönhetően koccanás nélkül megtanultam, bizony nem mindegy, hogy melyik lábam, mert mindenik máshoz szokott, abból pedig, amihez hozzászokott nem enged egykönnyen.
Ezek után már csak azon kuncogtam magamban, hogy milyen vicces látvány lehetek, ahogy időnként kétségbeesetten kalimpálok a váltós kezemmel, minden lassításnál és gyorsításnál, de hát minden azért nekünk sem lehet egyszerreJ


lejegyezte: ebarátnőm
A kép részlet. az eredeti kép: André Kertész Fiatal női vesenyautó vezető 1928.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése