Szakítás férfi (?) módra, avagy a leghülyébb utolsó mondatok

„Úgy döntöttem, nem megyek már haza többet. (…) De most ezt felejtsd is el, hiszen szülinapod van, menj, bulizz egy jót a barátaiddal!” – Ó igen! A megfelelő időzítés mindenek felett!

„Nem fog ez működni. Neked macskád van.” – Mintha nem tudtad volna az első perctől kezdve, ráadásul nálad is lakott.

„Te jobbat érdemelsz nálam.” – Hát az egyszer biztos.

„Bocs, de mégsem megy nekem ez a férfi-nő dolog. Igen, tudom, hogy már meg is főzted a vacsorát, sőt, fel is tálaltad, mivel azt mondtam, hogy már úton vagyok, és kb. 10 perc múlva ott leszek, de én most inkább mégsem megyek oda.” – Anyád. Nézzél tévét.

Domb ház

Új őrület, irányzat hódit az építőiparban és építkezők körében. Zöld házakat, domb házakat, öko házakat építenek maguknak a tehetősek. Vagy ez nem csak pénzkérdés?

Nekem is volt egy álmom, igazából eredetileg nem is az enyém, hanem az akkori páromé volt, amit én is magaménak éreztem. Az volt az álmunk, hogy ha egyszer sok pénzünk lesz, építünk magunknak egy földházat. Olyan házikót álmodtunk, amely egy domboldalba épül, a fény felülről áramlik be az üvegtetőn, illetve arról az oldalról, amelyik nem a domboldalba ékelődik. Az egész házat a földbe süllyesztve képzeltük el, nyáron kihasználva a föld hűvösségét, télen pedig a melegét. Álmodoztunk még napelemekről és szélmalmokról, amik alternatív energiával látnak el minket, kímélve a környezetet. 

Bányai Júlia százados

Mi jut eszünkbe, ha ezt halljuk? 1948? Emléktábla, egy iskola, egy utca, vagy egy tér? Pedig a szabadságharcos amazon kalandos életéről ifjúsági regény is született (Thury Zsuzsa, 1951). Ez azonban még nem jelenti azt, hogy tudjuk is, hogy ki volt Bányai Júlia.

Szegény sóbányász családba született 1824-ben az erdélyi Vízaknán. Mikor felcseperedett megismerkedett egy nemesi származású ügyvéddel, Sárossy Gyulával (aki csak közeli névrokona a korábbi cikkünkben említett Aranytrombita szerzőjének). Hamarosan össze is házasodtak. 1848 március 15-ét a házaspár együtt töltötte az események sűrűjében, hiszen a férj köztudottan a reformeszmék támogatója volt. Aztán beütött a baj, a férfi megbetegedett és néhány hónap múlva meghat. A fiatal özvegy ismét műlovarnőként próbált szerencsét – hiszen már lánykorában is ezzel tartotta fenn magát. Ez az akkori időkben az illusztrációnkhoz hasonló módon zajlott: a hölgy lovaglóruhában, féloldalasan - női módra - ült a lovon, mely elegánsan lépdelt, galoppozott vele a cirkuszi porondon, és végrehajtotta az utasításokat.

Lovaglóruha ide elegancia oda, azért ez nem volt egy társadalmilag elfogadott munka. Az az előnye azonban már korábban is megvolt, hogy Júlia megtanult néhány dolgot,

Sorsich Júlia: ízig-vérig (kém)nő egy teknőben

Nőnap után vagyunk s  nemzeti ünnepünk, Március 15-e előtt. Mennyi izgalmas történet kötődik hozzájuk és az ezt követő napokhoz, hónapokhoz, évekhez. Sokszor nehéz különválasztani a legendát a tényektől, de nem is baj, örülünk annak, hogy egyáltalán fennmaradtak. Ezek a különleges történetek sok esetben nőkről, különleges nőkről szólnak. A szabadságharcnak számos női amazonja volt, akik támogatták az embereiket, tették a dolgukat, és még sokkal többet is annál.

Egy ilyen különleges nő volt Sorsich Júlia is, a kémnő. Az ő bátor tettéről egy korabeli helyi lap így írt: a „Szolnokon lévő német haderő kikémlelésére szülővárosa iránti szeretete vezette, mert azon hír volt elterjedve, hogy Szolnok, ha bevétele nem sikerülend, fel fog perzseltetni.” A szándékot kicserkészni még hagyján, de megvinni, át a Tiszán, az volt a nehéz feladat: „mert az átmenetel nagyon nyaktörő munka volt, mert Szanda felé sehol sem lehetett átmenni, a csónakok mind be voltak lakatolva, s a Tisza-parton mindenütt őrök valának felállítva. Fokorúnál próbált tehát átmenni. Kérésére a fokorúi tiszttartó egy nagy sütőteknőt és lapátot

Másik mese, de milyen hab?

Jó kis nőnap volt, igaz?  Virágos, kék eges, hideg.

Van, aki utálja - van, aki imádja. Van, aki érti és tudja, hogy honnan ered, mire való ez a nő-ünnep és van, aki csak élvezi. Jó ez így, hogy mindenki másképp egyforma. Pedig a világunkat az is segít megérteni, ha szépen és átláthatóan dobozolhatjuk: egyformát az egyformához. Hiába tiltakozunk ellene, a klisék fontosak! Segítenek abban, hogy eligazodjunk és a kevésbé fontos dolgainkat könnyedén tudjuk kezelni. A világ persze változik, s ezzel együtt nekünk is érdemes a dobozainkat időnként átrostálni, a hasznosat megtartani, azt, pedig ami felett elszaladt már az idő, azt - nos - kiszuperálni vagy átalakítani. Vannak olyan dobozaink, melyek szezononként  cserélhetünk, akár csak a divatholmikat, s vannak olyanok, amelyeket évszázadokban telik lecserélni vagy akár átalakítani. Így vagyunk ezzel a nők, nőiesség, a nő szerepe, a női sorsok és még sorolhatnám történetekkel is. Voltak korok az emberi történelem során, amikor ez a téma nem is volt kérdés. De volt olyan, amikor nem volt említésre méltó; vagy volt, amikor borzasztó volt és volt, amikor beszéd-, sőt vita téma is lehetett.

Kosztolányi Dezső : Nők

Nem kamasz-szerelem kis hevületében 
beszélek. 
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól 
vallok, 
nők, rokonaim. 
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám, 
mint senki más, 
s szeretlek is benneteket. 
Zavarosak, mint én, 
termékenyek, mint én, 
zavaros források, melyekből aranyat mostam, 
igazi aranyat. 
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, 
de igazabbak 
a meddő gondolatnál, 
a büszke hazugnál, 

Üres járat

Távoli zajok szűrődnek be az ablakon, közelebbieket enged át a nem túl jól záródó bejárati ajtó. Autók zúgnak el az utcán, mentő vagy tűzoltó száguld valahol jól hallhatóan életet menteni, zsibog a város. Ajtó csapódik, kisgyerek óbégat, bicikli ütődik a falnak, nyüzsögnek a lépcsőházban. Nappal a szomszédok zajai jól kivehetőek, a környezet zajosságában csöndesnek tűnik a lakás. Nincs benne hangosan ketyegő óra, nem szól a rádió.Csend van, várakozás teljes csend. A nappaliban ül és térdei között leeresztett kézzel a falat nézi, miközben ezek a gondolatok megfordulnak a fejében. Lassan ebédidő lesz, de ez is csak azért jut az eszébe, mert máskor ilyenkor a konyha vidám ritmusa vezeti a lakás-szinfóniát. Most csend van. Nagy, várakozás teli, szomorú csend.

Gyere közelebb

Megismerkedni valakivel a legjobb dolog. Fejest ugrani egy merész kapcsolatba... Hm, próbáljuk ki. Eldönteni, hogy mi jó nekem, az a legnehezebb. Pici rezdüléseken eligazodni, érzések apró szeleit megérezni, figyelni, együtt lélegezni. És mennyire húzzuk le a cipzárt? A lelkünk cipzárját... Ez az igazi kérdés.

Találkoztam vele. Épp egy érthetetlenül eltűnt férfin törtem a fejem, amikor eszembe jutott a barátaim buzdítása, hogy éljek merészen. Hagyjam magam mögött a jó kislányt, legyek rossz kislány, úgy igazán. Merész sms-sel indítottam a randevút, azonnali választ kaptam.

Foci gyorstalpaló, kezdőknek

Igen hölgyeim, ahogy szerdán beharangoztuk, eljött a nap, amire a férfitársadalom egy része (is) fanatikusan vár, elkezdődött a négyévente megrendezésre kerülő foci VB és vagy bosszankodunk az elkövetkező időszakban, vagy megpróbáljuk a legtöbbet kihozni ebből az őrületből.

Ha szeretnék több időt együtt lenni a párunkkal,  akkor szurkoljunk együtt, és hogy könnyebben menjen, itt az idő egy kis továbbképzésre. (Egyébiránt elnézve némely csapat játékosait, - szerintem - csendben, chipset majszolva sem olyan rossz a felhozatal Csak nehogy elhízzunk a végére…)

Nyakkendő kötési technikák, nem csak férfiaknak

Vajon miért utálják a férfiak a nyakkendőt és ki találta ki, hogy hordaniuk kell, ha egyszer ők maguk ennyire nem szeretik? Sajnos a válaszokat nem tudom, de azt igen, hogy 10 öltönyös, nyakkendős kollégámból 9 utálta, és alig várta, hogy munka után a hátsó ülésre dobhassa. Olyan is volt, aki a fiókjában tartotta, és csak akkor vette fel, fintorgások közepette, mikor ügyfélhez indult tárgyalni. 

Hölgyeim és Uraim, tisztelettel kérdezem, tudnak Önök nyakkendőt kötni? Én azt gondolom magamról, hogy tudok. De, ha sokáig nincs rám szükség, néha azt sem tudom, hogy kezdjek hozzá. Nekifutok lelkesen, majd bosszankodva nézem a gubancot amit létrehoztam. Aztán újra és újra összegubancolódik de néhány próbálkozás után általában sikerül valamit alkotni, azaz megkötni a nyakkendőt. Olyan ez mint a biciklizés, végleg nem lehet kitörölni, de azért jó ha edzésben van az ember.