Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érték. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érték. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 26., szerda

A cipő

A néni évekig őrizgette a cipőt a szekrény mélyén.  Az édesapja keze munkája volt, aki csizmadia mester volt annak idején.  Csak a férje viselte egy-két alkalommal, de ő sem élt már. Nagytakarításkor mindig megakadt rajta a szeme. Semmi értelme, hogy itt álljon, de leselejtezni, eladakozni sem volt szíve, mint azt más ruházattal és lábbelikkel tette. Jó lenne legalább egy kis pénzt kapni érte, hisz valódi bőr és igazi kézi munka – gondolta. Azon töprengett, hová is vigye. Végül gondosan selyempapírba tekerte és útnak indult vele.
Útja a város egyik cipőkészítő mesteréhez, egy fiatalemberhez vezetett, akit sokan dicsértek, hisz nagy talentum volt a szakmájában. Versenyeket nyert a munkáival és kezdett országos hírnévre is szert tenni. Az ifjú mester szemügyre vette az elé pakolt cipőt, megdicsérte a bőrt, a kidolgozást, az egykori mester hozzáértését, de sajnálattal közölte, hogy pénzt adni nem tud érte, nem szokott ilyesmit vásárolni. A néni elgondolkozott a hallottakon.
- Mégis itt hagyom a cipőt. Nem tudok vele mit kezdeni, csak áll a szekrényben. Itt jó helyen lesz, itt legalább ismerik az értékét.
- Várjon egy picit! – szólt rá a cipész, mielőtt még kiléphetett volna a műhely ajtaján. – Hadd adjak cserébe valamit! – A hátsó szobából előhozott egy prospektust az eddig készült legszebb munkáiról és a néni kezébe nyomta.
A néni otthon a kezébe vette a prospektust, hogy megnézegesse a gyönyörű cipőket. A lapok közül - legnagyobb meglepetésére - egy bankjegy hullt az ölébe.
Ezt a történetet a néni lányától hallottam. Szavahihető ember. Azóta az a fiatal cipész mester pedig nemzetközi hírnévre is szert tett. Aki nem hiszi, járjon utána.
Lejegyezte: Vica


2017. február 8., szerda

Pékség mesék - felcserélt pohár



Következő mesémet talán azok érthetik igazán, akik elmúltak már negyven évesek, és van tapasztalatuk az álláskeresés „áldásos” procedúrájában. Történetem főszereplője ebben a cipőben járt sokáig, de nehezített terepen, mert egy néhány meghatározó dologban kihívásokkal küszködik – és akkor még finoman fogalmaztam. Ott kezdődik a sor, hogy már túl van az ötödik ikszen és az iskolai végzettségét tekintve, hmm…, szóval vannak hiányosságai. Továbbá a társadalmi hovatartozása is nehezítő körülménynek számít az álláskeresésben, hiszen  „látványosan” roma származású.

Amióta a kis boltot viszem ez a kedves úr reggelente, munkába menet, nálam fogyasztotta el kávéját és mesélt.

2017. február 3., péntek

Kattintásra az egyetemi diploma



Tíz évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy idáig „fajul” ez az internet dolog. Amikor az első Google keresések alkalmával, elérhetetlennek tűnő információk birtokába jutottam másodpercek alatt, akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy ez az őrület nem csak azonnali infók szerzésére lesz jó a jövőben. 

Ma már a lehetőségek tárháza az interneten határtalan. A szó szoros- és tágabb értelmében is. Határtalan, mert bármelyik országból rendelhetünk magunknak terméket, vagy bármelyik országba vásárolhatunk magunknak repülőjegyet, szállást. De ami még ennél is durvább, hiszen az online szállás foglalás talán már mindenkinek hétköznapi dolognak mondható, de az online egyetem, az kérem még új dolognak számít (nekem legalábbis). Online nyelvtanfolyamot, tanácsadást, meditációt, rajz-tanfolyamot, informatikai képzést, és most már teljes körű online egyetemi kurzusokat találhatunk az interneten. 

2016. december 14., szerda

Gombócból is rengeteg


Idős bácsi száll fel az első ajtón, egyik kezében kopottas táska, másikkal a kapaszkodót markolja, nehézkesen mozog. A hozzá legközelebb eső ülőhelyen egy húsz év körüli lány ül, észbe kap hamar, de nem áll fel. Megkérdezi a bácsit, hogy le szeretne-e ülni. A bácsi egy pillanatra elgondolkodik, majd belekezd:

„94 éves vagyok kedves, gombócból is rengeteg (nevet). Maradjon csak, nem ülök le, csak két megállót megyek a piacig. Az nem sok, kibírom állva is, olyan nehéz itt a tömegben cserélni, inkább maradjon csak ülve.

Tudja, tojásért megyek a piacra minden héten egyszer, tízet veszek, az pont egy hétig elég nekem. Meg még veszek pár dolgot, kis sajtot, kenyeret, amire futja. Ebédet vagy vacsorát hoznak, de reggelizni is kell azt magam csinálom.

2016. november 16., szerda

Van remény

Ősz. Ködös borongós. Korán sötétedő és későn virradós. Valahogy az ember kedve is egyre alábbhagy. És a figyelme is. Mintha veszne a remény.


Dolgom volt a városban. Hosszabban kellett ott időznöm és több helyen egymásután. Úgy döntöttem, hogy beutazom autóval, majd tömeg-közlekedek. Mivel vidéken, a világ vége előtt eggyel lakom, a Népliget környékén terveztem hagyni az autót. Otthon gondosan bepakoltam a pénztárcámba mindent amire szükségem lehet, kiszámoltam a vonaljegyeket is, aztán egy rövid telefonbeszélgetésbe bonyolódva elindultam. Köd ide - borongás oda, meglepően sima volta forgalom és parkolóhelyet is varázsoltam magamnak. Már csak indulni kellett volna, bedobni magam a város keringőjébe, amikor kiderült, hogy

2016. október 24., hétfő

Zongorakoncert - akár az élet


A tegnap este zongorakoncerten voltam. Fergeteges élmény volt és már azt is tudom, miért. Azért, mert olyan volt, mint maga az élet.


Lassan indult. Pedig nem kellett hangolni. Pontosabban nem kellett hangolni a hangszert. A fülemet kellett. A fülemet, az agyamat, a szívemet kellett rányitni erre a csoda világra. Lassan indult, igazán lassan. Előbb csak néhány pöttyintés, mintha nyári eső kerekedne a semmiből. Nagy, kövér pöttyök voltak. Nyomot hagytak, de ezek a nyomok még nem keltettek semmilyen érzést. Még kívülről figyeltem. A lépcsőn felszaladó léptek feszülése még nem halt el a lábaimban, a karomon még ott volt a ruhatárba leadott kabát melege, az arcomon még éreztem a tovahaladó villamos suhanását, a fülem még tele volt a külvilág zajával. Aztán elhalványultak. Elhalványultak, mint

2016. június 8., szerda

Trolira fel!

Busz, troli, villamos vagy metró... Melyiket szeressem? Imádok tömegközlekedni. Egyrészt mert zöldebb, mint az "egy ember - egy autó" felállás, másrészt ott mindig van valami izgalmas történés. Ok, legyen a legutóbbi troli-élmény.

Esett az eső. Van ilyen Budapesten. És olyan is van, hogy nincs fedett várakozó kialakítva. S ilyenkor ott áll meg az ember lánya ahol tud. Mert ha járdaszegélyhez közel várakozik türelmetlenül, akkor alulról fröccsentik rá a vizet az autókerekek, ha óvatosan a kerítés mellé húzódik, akkor a kert fáiról csurog a nyakába az extra áldás – lehet választani. Végre megjött az 52-es troli. Szinte vágni lehetett a párát az utastérben. Biztosan ezért voltak képtelenek az utasok tájékozódni. Hiába volt kiírva mindenhová, hogy felszállás az első ajtónál, a másik kettő meg szinte kiabált, hogy leszállni itt; a felszálláshoz mindenki a hátsó ajtókhoz sorakozik, míg az első ajtónál tömött sorban türelmetlenkedtek a leszállni vágyók. Feljutottam. Dohogtam tovább. Minden és mindenki csöpögött. Csodák csodája

2016. május 23., hétfő

Mert van, amit nem adunk el...

Nagyon szeretem a bolhapiacot.
Itt, ahol most élek, hagyománya - sőt kultúrája van. S vannak nagy klasszikus helyek, amelyek minden nagyobb útikalauzban benne vannak, ahol hetente vagy akár naponta is lehet bóklászni. S vannak kimondottan hely specifikus – inkább esemény számba menő piacok, amelyeket évente kétszer, például az őszi - és a tavaszi nagytakarítás idején rendeznek meg. Míg az előbbin leginkább „kereskedők” kínálják a portékát és csak a nagyon dörzsöltek tudják, hogy mikor érdemes oda menni nagyot akasztani – pont, mint az Ecserin -, addig az utóbbin a helyi lakosok pakolnak ki, és ezeknek egészen más a jellegük.