Tizenéves hősök

A mai tizenévesek? Ugyan! Kezelhetetlenek, felszínesek, lusták, csak a neten lógnak, nincsenek valós kapcsolataik – mondogatják sokan a szokásos sztereotípiákat. Mi, akik nap, mint nap hosszabb időt töltünk velük, - vagy, mert van tini a családban vagy, mert a munkánk hoz össze velük, - tudjuk, hogy ha nehezen kezelhetőek is, de igazi egyéniségek. Sőt, most hatványozottan azok, hisz a gyermekkor burkát feszegetik magukról lefelé, próbálgatják szárnyaikat és keresik az utat, hogy merre is induljanak. Ez persze nem egy jól átgondolt tudatos folyamat. De még kívülről is izgalmas megtapasztalni, ahogy a másban oly flegma kamasz váratlanul érdeklődést mutat valami iránt, sőt lelkesedni kezd. Azt, hogy vannak barátai, akik mellett kitart tűzön-vízen át. Azt, hogy kivillantja az arany szívét olyankor, amikor nem is gondolnánk, és azt, hogy még mindig kisgyermekes bájjal tud levenni minket a lábunkról.

Beszakadt egy család alatt a jég a Balatonon másfél hete. A hét éves kislány nem, de a szülők a jeges vízbe kerültek. Több ember is tartózkodott a parton, de csak álltak és tehetetlenül nézték, hogy mi történik. Csupán két tizenhat év körüli fiú cselekedett.

Van remény

Ősz. Ködös borongós. Korán sötétedő és későn virradós. Valahogy az ember kedve is egyre alábbhagy. És a figyelme is. Mintha veszne a remény.

Dolgom volt a városban. Hosszabban kellett ott időznöm és több helyen egymásután. Úgy döntöttem, hogy beutazom autóval, majd tömeg-közlekedek. Mivel vidéken, a világ vége előtt eggyel lakom, a Népliget környékén terveztem hagyni az autót. Otthon gondosan bepakoltam a pénztárcámba mindent amire szükségem lehet, kiszámoltam a vonaljegyeket is, aztán egy rövid telefonbeszélgetésbe bonyolódva elindultam. Köd ide - borongás oda, meglepően sima volta forgalom és parkolóhelyet is varázsoltam magamnak. Már csak indulni kellett volna, bedobni magam a város keringőjébe, amikor kiderült, hogy

Fimajánló - Hósüti

Három embernek kell túlélnie egy fiatal lány halálát: a sofőrnek, aki felvette, amikor stoppolt, a kamionsofőrnek, aki a halálos balesetet okozta, és a lány anyjának, aki autista. Ez a film a túlélésről szól, a megbocsátásról, arról, hogy nem kell tökéletesnek lennünk a teljes élethez, és arról, hogy talán nem is egy életünk van, hanem sok rövidebb, egymás után, amik néha sötétek, és néha napsütésesek. Támogatás nélkül pedig semmik vagyunk… és néha azt is megéri támogatni, akiről azt gondoljuk, gyűlöl minket. A tolerancia azt jelenti, hogy képesek vagyunk valakit hagyni úgy élni, ahogy ő szeretne, és amiben lehet, segítjük, ha igényli. Aki pedig saját bevallása szerint önző, attól még lehet remek barát és lelki társ, de higgyünk a szavainak. :-)

Kedvenc mondatom a filmből: „Mindig magányos emberek mellé ülök le, mert nekik vannak a legjobb történeteik.”