A néni évekig őrizgette a cipőt a szekrény mélyén. Az édesapja keze munkája volt, aki csizmadia mester volt annak idején. Csak a férje viselte egy-két alkalommal, de ő sem élt már. Nagytakarításkor mindig megakadt rajta a szeme. Semmi értelme, hogy itt álljon, de leselejtezni, eladakozni sem volt szíve, mint azt más ruházattal és lábbelikkel tette. Jó lenne legalább egy kis pénzt kapni érte, hisz valódi bőr és igazi kézi munka – gondolta. Azon töprengett, hová is vigye. Végül gondosan selyempapírba tekerte és útnak indult vele.
Útja a város egyik cipőkészítő mesteréhez, egy fiatalemberhez vezetett, akit sokan dicsértek, hisz nagy talentum volt a szakmájában. Versenyeket nyert a munkáival és kezdett országos hírnévre is szert tenni. Az ifjú mester szemügyre vette az elé pakolt cipőt, megdicsérte a bőrt, a kidolgozást, az egykori mester hozzáértését, de sajnálattal közölte, hogy pénzt adni nem tud érte, nem szokott ilyesmit vásárolni. A néni elgondolkozott a hallottakon.
- Mégis itt hagyom a cipőt. Nem tudok vele mit kezdeni, csak áll a szekrényben. Itt jó helyen lesz, itt legalább ismerik az értékét.
- Várjon egy picit! – szólt rá a cipész, mielőtt még kiléphetett volna a műhely ajtaján. – Hadd adjak cserébe valamit! – A hátsó szobából előhozott egy prospektust az eddig készült legszebb munkáiról és a néni kezébe nyomta.
A néni otthon a kezébe vette a prospektust, hogy megnézegesse a gyönyörű cipőket. A lapok közül - legnagyobb meglepetésére - egy bankjegy hullt az ölébe.
Ezt a történetet a néni lányától hallottam. Szavahihető ember. Azóta az a fiatal cipész mester pedig nemzetközi hírnévre is szert tett. Aki nem hiszi, járjon utána.
Lejegyezte: Vica
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése