Várjuk a júniust, mert mindjárt vége van a sulinak. Gyermekként vágyunk az elvárások nélküli, játékokkal teli szabadidőre. Emlékszem gyerekkoromban azokra a hosszú hetekre, amikor testvéreimmel a közeli erdőben bicikliztünk, süvített a szél a fülünk mellett a sebességtől. Szabadnak éreztük magunkat, megszűnt az idő, csak a játék és az új bicikli útvonalak felfedezése volt a fejünkben, ami elképesztő nagy fantáziát, szinte megélt meseszerű élményeket hozott. A kis domb, amire feltekerni egy váltó nélküli Tacskó biciklivel nem kis kihívás volt.
Ismertük szinte az összes fa odvát, azokat a fákat amikre fel tudtunk mászni, ismertük a kis erdő minden egyes szegletét. Az erdő közepén álló teniszpálya mellől „jófejségből” szedtük össze a kiütött teniszlabdákat, amiért mindig kaptunk egy kis limonádét. Ezen apropóból kezdtünk el kupakokat gyűjteni, majd még többet és még többet. Aztán elkezdtük rendszerbe rakni. Tonikos kupakot a tonikoshoz, limonádésat a limonádéshoz, és így tovább. Végül már a teniszpályánál dolgozók is segítettek, nekünk gyűjtötték a kupakokat. Több száz darabos gyűjteményünk volt. Féltett kincsként őriztük hosszú éveken keresztül.
Azért az erdei létben
való féktelen robogás sem mindig veszélytelen. Néha volt egy kis horror is,
amikor Nudli bácsi (felnőtt fejjel azóta sem értem, hogy lehet valakinek ez a
beceneve?) az erdőőr, rendszeresen megfenyegetett, hogy kilyukasztja a
gumijainkat. Ekkor iszonyatosan megijedtünk, de iszkiri közben, kipirultan,
hangosan nevetve léceltünk le a dombról. És mi ettől voltunk boldogok akkor. A közösen
megélt cinkosságoktól, a közös élményektől, amitől megszűnt a világ és az idő
körülöttünk. Szabad, elvárások nélküli, igazi gyerekeknek érezhettük magunkat. Felhőtlen,
száz százalékosan megélt hetekben volt részünk.
A gyerekkori élményeim
adtak okot arra, hogy elgondolkozzam felnőttként, mi az a tevékenység, ami
ilyen felhőtlen, szabad és időtlen élményt ad. Számtalan helyzetben érzem jól
magam, de azt, hogy megszűnjön körülöttem a világ, és elfelejtkezzem minden
dologról, amiben nap mint nap élek, nem tudok felmutatni. Jó lenne egy kicsit
ilyen módon újra gyereknek lenni, maradni.
Életem egyik küszöbén így negyven felé keresem azt az érzést, ami akkor megadatott, részem lehetett benne. Ha megtaláltam, újra jelentkezem :-).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése