És most mi a következő lépés? Mert itt a
tavasz! Beindul az élet ezerrel. Látom. Itt bent, az ablakban, az orchidea szárán új hajtás lengedez, kint a
parton kihajtott a fűz, gyönyörű sárgára váltotta az elegánsan hajbókoló ágait, és látom,
hogy a kertben megmoccant a tobzódás.
De nem csak a hóvirág dugta ki kecses
harangocskáját, jön a tarack is. Hogy beszéljem meg vele, hogy nem kéne? Micsoda
diszkriminatív eljárás ez? Pedig fontos lenne. Nekem. Mert nem akarom, hogy ő jöjjön. A kerítés mentén hullámzó ágyás
szélén nem véletlenül van ott a fából készült elválasztó! Egyesek az egyik
oldalra, kettesek a másik oldalra, és szörnyű így leírni, de van olyan,
akinek/aminek a kerítésen kívül a helye.
De hogy jövök én ehhez? Tényleg. Miért
vannak kiváltságosok és még kiváltságosabbak? Meg tudom ideologizálni: mert
szelektíven gondozom őket. Tényleg. Másképp kezelem a talajt (ásó vagy csak
talajlazító), más fajta tápanyag utánpótlásról gondoskodom, és ott vannak a növénytársításaim, aztán itt ezt gyomlálom ki,
ott azt. És van olyan, aki jelenlétével összekuszálná a képet.
Úgy viselkedem velük, mint egy
teljhatalmú uralkodó. Én mondom meg, hogy mi legyen a rend, én mondom meg, hogy
ez a rend hogyan legyen és aki nem áll be a sorba, annak annyi.
Hol a határa a gondoskodásnak és a
gondozásnak. A növényvilág, köszöni szépen, vidáman el lenne az én
gondoskodásom nélkül. Na, jó - biztosan lenne olyan egyed, vagy túltenyésztett
faj - ami beadná a kulcsot. Természetes szelekció! Erre jövök én a
kaszával-kapával, locsolótömővel és a rendről alkotott elképzeléseimmel…
Aztán hálásan szemlélem az eredményt.
Gondozott, de a szomszédom szerint kissé bujára hagyott, kis kert. Válogatott
növényekkel, illatokkal, színekkel, bogarakkal, madarakkal és vakonddal. És
alibivel hat- nyolc- , néha tizenkét egész hónapra.
Ilyen az én kis kertem, hagyja magát
rendszabályozni, hagyja, hogy alakítsam és alakul. Szeretem.
És nem keresek párhuzamokat!
lejegyezte: ebarátnőm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése