Nehéz kérdés ez egy
fényképésznek, hogy mi a fontosabb, főleg, ha hagyományos fehér-fekete képekben
álmodja vagy láttatja a világot… Ez jut eszembe, amikor legutóbb egy igen
érdekes cikket találtam egy újságban Ata Kandóról. S ahogy a honlapját nézem, világos lesz minden, hiszen ő „fénnyel rajzol”, nagy-nagy jósággal és szeretettel!
Kaland és
megmérettetés, felbecsülhetetlen értékű életmű és ennek koronájaként boldog békés évek. Az idei a 103-ik!
Tudjátok, kiről írok?
Ő, aki 2015-ben (102 évesen!) albumban adta ki a nagyon korai műveit és nagy sikert aratott velük. Aki 2011-ben (98 évesen!) indította a weboldalát, melyet egyre többen és egyre nagyobb érdeklődéssel
böngésznek. Aki 2001 óta Hollandiában vonult vissza (88 évesen!), de utána még kiadott két
albumot, mely nem kis példányszámban pillanatok alatt elkelt. Aki 1979 és 1999
között a tengeren túl élt és dolgozott nagy sikerrel. Aki 1961-ben és aztán a
témától mélyen megérintve 1965-ben ismét az Amazonász mentén barangolt és az
őslakos indiánok életterének megmentésére igyekezett felhívni a figyelmet az
ott készült és több kiadást is megért munkáival. De nem csak az ellehetetlenülés
szélén lévő erdőlakók, hanem a mindennapjaink részét képező, a minket oly
szorosan körülvevő állatvilág is a szívügye volt, és fotó-könyvet jelentetett
meg róla, hogy figyelmünket a velünk együtt élőkre irányítsa. Ő, aki 1961 óta
oktatja azt, aminek mestere többek között Utrechtben és Eischsedeben, mint a „fotográfia
professzorasszonya” és aki a három gyerekével olyan csodákat alkotott, mint az Álom az erdőben (1957 – amelyhez az
akkor tizenéves fia írta az összekötő szövegeket) és a Calypso és Nausikaa (amely szorosan követte az Álom sorozatot, de ez utóbbi kiadásban csak 2004-ben jelent meg).
Ata Kandó, aki az őszirózsás forradalmat követően mindent megtett, hogy a
Magyarországról a menekültek sanyarú sorsát vállalókat segítse. Violette
Cornelius munkatársával együtt az Osztrák-Magyar határon, a migránsokról
készült fényképeiből összeállított albumának bevételeit - negyed millió
dollárnyit - a bajban lévők és kiszolgáltatottak megsegítésére fordította. Ata
Kandó, aki a második világháborúban első férjével Kandó Gyulával együtt – aki
festő volt és a híres villamosmérnök Kandó Kálmán unokaöccse - zsidókat mentett.
Ezekben a zűrzavaros, nehéz években útleveleket hamisított, sőt a sajátját is egy
számára idegen asszony megsegítésére adta oda, megmentve az életét. Később ő maga
is menekült. Családjával, férjével és gyerekével, Párizsban talált menedéket és
aztán ő is kapott segítséget – mert a jóság visszakerül ahhoz, aki jó másokhoz –.
Robert Capa felkarolta és így kapott munkát, divatfotósként teremtette elő a
napi betevőt. Ata Kandó, aki 1913 szeptember 17-én született Görög Etelka néven
és jelenleg Hollandiában él.
Utólag is sok-sok
boldog születésnapot és szép fényeket drága, bátor, tehetséges Ata!
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése