Ott a hegyen

Szeretem a hegyeket. Szeretem a meredek erdők hűs-zajos csendjét, szeretem a rohanó, játékos patakokat, szeretem a nyári havat. Szeretem a sziklákat. Itt csak az számít, hogy ki vagy és mennyire tudod, hogy mire vagy képes. Az számít, hogy légy jelen, éld a pillanatot, figyelj, és hogy ne told túl, senki és semmi kedvéért.

Így van ez, és ezt meg kell tanulni. Én is megtanultam az idő egy igen érdekes bugyrában. 

A Királykőn túráztunk. A tervek szerint egyik nap délelőtt felkapaszkodtunk az erdőn át a menedékházig, s csak másnap akartunk tovább menni a láncos úton a gerincre. Gyönyörű idő volt, június közepe.

Menjünk a hegynek

Kirándulni Erdély szívéből csakis hegynek fel lehet. Hogy melyik hegyet választod, kedves kalandozni vágyó, az már ízlés kérdése. 

Választhatod a vadregényeset, a zord fenyvesekkel. Mondjuk a Hargitát, ahol a talaj tűlevél takarójáig soha nem süt le a nap. A tisztásokon viszont vidít a pisztrángos patakcsobogás, a madárfütty s a mókus-szöszmöt, bokor alatt pedig rókagomba, erdei-eper, málna, szeder vagy az áfonya csalogat, épp aminek itt a szezonja.

Vagy választhatod a szelíd bükköst, a csíki Somlyók gyönyörű, szálegyenes, szürke csíkos erdeit, ahol májvirág, berki szellőrózsa, gyöngyike és madársóska színesíti az avart. Ide inkább ősszel kanyarodj és akkor szemkápráztató lesz a szín-szinfónia, amiben az őzek rőt bundáját alig fogod észrevenni.

Ha tengerszemre vágysz, elmehetsz a Retyezátig, de ha egzotikus tőzeglápot is szeretnél mellé

Ha hív a hegy

Gyanútlanul kezdtem lapozgatni a magazint, a második oldal után már nem tudtam letenni, nagyjából a tizediknél pedig ébredezni kezdett bennem egy réges régi szenvedély emléke. Pedig évek óta nem gondoltam rá, már nem haragszom ugyan, de nem több, mint egy távoli idegen, nehéz elhinni, hogy valaha közünk volt egymáshoz. És most mégis úgy érzem, hogy dolgunk van még egymással, nekem és a Hegyeknek. Újra érzem a vágyat, hogy elinduljak fel a hegyekbe, mint régen, amikor még ez volt az életem. Amikor még ezerszer többet ért egy jó bakancs a legmenőbb tűsarkúnál, amikor egész héten terveztünk, számoltunk, böngésztük a térképet, hogy aztán hétvégén fogjuk a hátizsákunkat és elinduljunk meghódítani valamelyik hegységet. Amikor egész napos talpalás után a hegyen töltöttük az éjjelt, és a kelő nappal indultunk tovább. Legjobban a hajnalokat imádtam, a köd mögül előbújó csúcsok látványát, amik ránk  vártak.

Aztán pontosan tíz évvel ezelőtt egy pillanat alatt ért véget mindez.