Live your life!

Ez a kép kint volt az irodai íróasztalom fölött motivációként. Teltek a hónapok és a kép nem motivált, sőt elkezdett nyomasztani. Reggelente, a laptopom „bebútolását” várva nem tudtam nem ránézni és egyre erősebben kerített hatalmába az érzés, hogy valami hiányzik. Nyomasztott a minden reggel rám törő gondolat, hogy egyedül én vagyok a felelős, hogy azt az életet élem-e, amit szeretnék. Az utolsó döfést az adta meg, amikor egy, a cégtől távozó kolléga búcsúzásként rámutatott a képre és azt mondta, ez a te életed. Olvasta volna a gondolataimat, hogy némiképpen irigylem, még akkor is, ha nem önszántából távozik? Irigylem, mert ez egy lehetőség arra, hogy valami újba kezdjen? Nem tudom, de levettem a képet és a fölöslegessé vált iratokkal együtt a megsemmisítőbe dobtam.

Hónapok, sőt évek teltek el azóta és eljött a pillanat, hogy felvállaljam a felelősséget. Soha nem gondoltam, hogy ilyet teszek. Hogy elcserélem a biztosat a bizonytalanra, de megtettem. Tizenhat év után elhagytam a jól fizető, nagyvállalati munkámat, ahol akár még komoly vezetői karrier is várt volna rám, hogy kitaláljam, mit is szeretnék még az élettől.
Megtaláljam, hogy mi az, amiben örömömet lelem, mi az, amit el kell még végeznem, mi az, amit hátrahagyok. Itt az ideje, hogy belevágjak egy új életbe.

Otthagytam az ablaktalan, levegőtlen irodát és tárgyalókat, a jól dokumentált folyamatokat, a rutint. Már nem adott örömet. Egyre távolabbinak éreztem a bennem élő és a külső valóságot. Egyre kevésbé tudtam azonosulni azzal, amit naponta teszek. Hogy jól végeztem-e a munkámat? Igen is, meg nem is. Formálisan kifogástalan volt, amit elvégeztem, de nem tudtam beleadni szívemet, lelkemet. A külső szemlélő számára még akár lelkesnek is tűntem, de ez is csak a profizmus része volt.

Lassan elfogytak körülöttem azok az emberek, akikkel sikerült némi jókedvet csempészni a rutinba. Akikkel néha gyerekes csínytevéssel leptük meg egymást.

Folyamatosan tanultam, képeztem magam és igyekszem megújulni, de már ez sem adott annyi energiát, amivel újabb lendületet tudtam volna venni. Nem találtam a helyem és ahhoz sem volt energiám, hogy egy hasonló vállalatnál bizonyítsak és pörgessem a mókuskereket, ami lássuk be, nagyban nem különbözhet az elmúlt tizenhat évtől. Megsavanyodtam, elfáradtam, beszűkültem...

Pozitív gondolkodás ide vagy oda, nem tudtam arra koncentrálni, hogy mit szeretnék. Egyedül azt tudtam, hogy mit nem. Ez is valami, hát induljunk ki ebből! Hát elkezdődött és rajtam áll, hogy mit hozok ki belőle. Rajtunk áll, hogy azt az életet éljük-e, amit szeretnénk. Közhely? Lehet, de újra jó érzéssel teszem ki a képet, még ha bizonytalan is, hogy mit hoz a holnap.

lejegyezte: fonóművek

a kép forrása: https://www.holstee.com/pages/downloads