Mióta ismét Magyarországon élek keresem a helyem, nem tudok betelni az itthonnal, a barátokkal, a lehetőségekkel. Programok sokasága kínálkozik, de csak kevés olyan akadt, ami ilyen sok adrenalint és jó érzést adott, mint a minapi nagyszabású I bike Budapest.
Ott voltam és írásra ösztönző élmény volt. Azt eddig is tudtam, láttam, hogy a hollandok nagy biciklis nemzet, de, hogy itthon ennyi embernek van két kereke, és hogy mi, sokan, bringások képesek vagyunk összegyűlni egy igazi bicajos fesztiválra, azt nem gondoltam volna. Óriás meglepetés volt, hogy nem fértünk el a gyülekező ponton, hogy a környező utcák túlcsordultak az érkezőkkel és hogy csak jöttek, és jöttek az emberek két keréken.
Aztán elindult a menet. A tömegben egészen kicsi pontnak éreztem magam, de magával ragadott a nagyság, ahogy a várost megbénító erővel hömpölyögtünk át a lezárt utcákon. Az autósok nagy bánatára a menet hosszabb lett, mint amire bárki számított, és így elég nagy dugó alakult ki, annak ellenére, hogy hosszú hetek óta hirdették a szervezők, hogy ez a nap a bicikliseké, aki teheti, jöjjön kerékpárral és ne üljön autóba.
Ott voltam és írásra ösztönző élmény volt. Azt eddig is tudtam, láttam, hogy a hollandok nagy biciklis nemzet, de, hogy itthon ennyi embernek van két kereke, és hogy mi, sokan, bringások képesek vagyunk összegyűlni egy igazi bicajos fesztiválra, azt nem gondoltam volna. Óriás meglepetés volt, hogy nem fértünk el a gyülekező ponton, hogy a környező utcák túlcsordultak az érkezőkkel és hogy csak jöttek, és jöttek az emberek két keréken.
Aztán elindult a menet. A tömegben egészen kicsi pontnak éreztem magam, de magával ragadott a nagyság, ahogy a várost megbénító erővel hömpölyögtünk át a lezárt utcákon. Az autósok nagy bánatára a menet hosszabb lett, mint amire bárki számított, és így elég nagy dugó alakult ki, annak ellenére, hogy hosszú hetek óta hirdették a szervezők, hogy ez a nap a bicikliseké, aki teheti, jöjjön kerékpárral és ne üljön autóba.
De nem is az autósokról szeretnék beszámolni, nem róluk szólt ez a nap, hanem a budapesti biciklis társadalomról. Körülbelül 3 órán át tekertünk a városban mire megérkeztünk a Margitszigetre. Útba ejtettük az Erzsébet hidat, az alagutat, elkerekeztünk a Hősök tere mellett, és a végén, a Nagyréten gyűltünk össze. Összetömörültünk mindannyian a záróakkordra.
A tavaszi biciklis szezon megnyitójának is szánt esemény utolsó mozzanata az volt, hogy mindannyian egyszerre emeljük a magasba a biciklinket. Érkezésünk után, míg a vártuk, hogy mindenki bekarikázzon, melegítettem, megpróbáltam felemelni a bringámat. Sokszor nekirugaszkodtam, de nem ment. Túl nehéz a járgányom és én csak 2 hete kezdtem jógázni –nyafogtam – szóval, az izomhelyeimmel kizárt volt, hogy résztvevője legyek az emelésnek. Aztán jött a visszaszámlálás, készült, morajlott a tömeg (több mint tizenötezer ember volt jelen). És akkor, a jelre nagy örömrivalgás kíséretében mindenki a magasba emelte a biciklijét és a rét egy bicikli kerekekből álló masszává avanzsált. Nekem is sikerült, a jó öreg adrenalin segített! Ahogy a többiek emelték én is nekirugaszkodtam és nem tudom hogyan, de a levegőben volt a bicajom és percekig tartottam.
Jó élmény volt a felvonulás, és a szervezők szavaival élve, minden nap I bike Budapest van, amikor biciklin ül az ember.
Ui: A 350 ingyen, lélekből dolgozó szervezőnek ezúton is hálás köszönet.
lejegyezte: sziluett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése