Tegnap este együtt a család. Ülünk a nappaliban szeretetben, csendesen
beszélgettünk az éppen aktuális megoldandókról.
Egyszer csak jön a legkisebb, hogy őneki még van egy kis matek házija,
segítsek. Fejem tízszeresére dagadt hirtelen: miért este jut eszébe, amikor
százszor megkérdeztem a délután folyamán, van-e házija. "Nem volt".
Nyelek egyet-kettőt-hármat, majd mondom „Ok, nézzük”. Oszthatóság, halmazok.
Látom, gyerkőc azt sem tudja, hanyas a kabátja. Még bele sem melegedünk igazán,
amikor kitör a balhé. Zokog, hogy ő a legbutább az osztályban, mert nem tudja a
szorzótáblát, és osztótáblát… és hogy azt mondta neki a tanító néni, nem mehet
harmadikba (!!!), ha az utolsó szorzó-osztótábla felmérője - ami pár nappal az
iskola befejezése előtt lesz -, nem úgy sikerül, ahogy az szerinte elvárható.
Pafff.
Pár napja beszéltem a tanító nénivel. Ilyet nekem nem mondott!
Egyáltalán... Miért a gyerekkel beszéli meg, hogy meg akarja buktatni, miért
nem velem, szülővel????
Elgondolkodtam: milyen okos, érdeklődő kislányom volt nekem, mielőtt
iskolába ment volna. Tudott számolni, ismerte a betűket, tájékozott volt, alig
várta, hogy iskolás legyen. Két nagyobb tesóján csüngött, leste minden
szavukat, mozdulatukat, mint egy szivacs, szívta magába a tudást. Gyors
észjárású, intelligens, nagydumás kiscsaj volt az én pici lányom.
Most második osztályos (alsós!!!), és utál iskolába járni… :(.
Egyetlen dolgot szeret az iskolában, a barátait.... De, lehet ezen csodálkozni?
Csak egy rövid ismertető - a teljesség igénye nélkül - a
másodikos matek tananyagból azoknak, akiknek nincs ilyen korú gyerekük: alig 3
hónapja (!!!) kezdték el a szorzótáblát tanulni, az osztótáblával együtt. (Az
osztás az egyik legnehezebb matematikai műveletnek számít, csak megjegyzem!)
Mostanra tudniuk kell elölről-hátulról-oldalról, de még álmukból felébresztve
is. Két hónapnyi szorzó-osztótábla tanulás után elkezdték venni a maradékos
osztást (!!!!) és olyan bonyolult feladatokat oldottak meg, amelyekben volt
osztás, szorzás, kivonás, összeadás (ehhez ugye tudni kell még egy két dolgot,
például a műveleti sorrendet!!!). És így lazán (!!!) a tanév végére:
az oszthatóság.... Jó, nem kellett a szabályokat bevágniuk, de azt tudni
kellett, például, hogy a 42 osztható-e hárommal.
Mélységesen szomorú vagyok, keresem, hol a hiba.
Miért kell gyerekeinket stresszelni, az önbizalmukat megtörni,
megszégyeníteni? Miért kell életkori képességeiket meghaladó tananyagot beléjük
kényszeríteni? Miért nem lehet játszva tanítani? Hagyni elmélyülni, letisztulni
a megszerzett, éppen megtanított ismeretanyagot. Hagyni ízlelgetni,
tapasztalni, tudássá fejlődni az adatokat?
Az én legokosabb kislányom butul! Nem okosodik az iskolában, hanem egyre
butább lesz! Hogy lehet ez?
Mit lehet tenni?
lejegyezte: egy kedves vendégünk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése