Éretlenek - filmajánló

Kultusz film volt akkoriban, a 80-as években. Sokat beszéltünk róla, körülbelül ilyenformán:

• Láttad, mikor…
• Szakadtam a röhögéstől…
• Az milyen volt!...
• Nekünk is így kéne…

És hol máshol folyt volna mindez a csevej, mint a suliban. Mert az Éretlenek, a francia vígjátékfilm -gyártás egyik gyöngyszeme, a diákságot magával ragadta. Pergő cselekményével, fergeteges humorával,  és nem utolsó sorban puskázási trükkjeivel. Sok hasonló témájú film követte azóta, de az alap valahogy ez maradt, legalábbis a negyvenes éveit taposó korosztálynak.

Ha valaki nem látta volna még, íme a cselekmény ( vigyázat, spoiler veszély :D)

Ballagási beszéd

Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy gyerekkor. Voltak benne babaházak, rózsaszín kisruhák, menetelő katonák, kisautók és Star Wars figurák. Volt benne sok sírás, hangos kacagás, pöttyös bögre, hintapalinta. Volt fogtündér, télapó, húsvéti nyúl és Jézuska. Vacsora utáni tejbegríz, kávéba mártott kockacukor, szegfűszeg illatú karácsony, nagymama homlokpuszija és elalvás előtti mese.

Ezeket a meséket érdeklődve hallgattuk, mint akik sejtik, hogy ez nemcsak puszta kitaláció, mint akik tudták, hogy ennek hasznát veszik még egyszer. Emlékszem a mesére a legkisebb királykisasszonyról, akit a logikája mentett ki a bajból, a szegénylegényről, aki elment szerencsét próbálni, és

Az iskola élete

Nem tegnap volt, mégis élénken emlékszem rá!

Nekem személy szerint sokat jelentettek az iskolaévek, néha úgy érzem, mintha az iskola élne bennem tovább. Nagyon meghatározó volt szinte minden mozzanata, s bár az egésznek a tanulásról és az átadott tudásról kellett volna szólnia, nem hiszem, hogy a logaritmus, a hidrogén kötés vagy a monozigóták szaporodási módja az, amit a mindennapi életben hasznosítok. Inkább néhány tanárnak a hangját, a hangsúlyos mondatát, a tantárgya iránt mutatott szenvedélyét hordozom magamban.

Az élet iskolája

Az „élet iskolája” a középiskolai matek tanárunk szálló igéje volt. Szinte minden második mondatában szerepelt. Nagyon sokat nevettünk rajta; volt, hogy megszámoltuk: egy órán hatvanhat alkalommal használta.

Visszatekintve már tudom, hogy nem annyira kinevetésre-, inkább tiszteletre méltó, értelmes és érzékeny tanár volt. Tudta, hogy nem nagyon hat meg bennünket a logaritmus, a deriváns, de a függvények és gyűrűk se értek el hozzánk. Az osztály zsenijét kivéve, senkinek nem csillogott a szeme, amikor ezek valamelyike került szóba. Emlékszem az érettségi előtt nem is erőltette tovább, elővette a Kis herceget és abból olvasott fel az algebra feladatok gyűrése helyett. Talán még soha nem volt ilyen csend és odaadó figyelem az óráján. Pedig akkor, még csak pedzegettük a tanulságot; de a magot sikerült elültetnie.