Az „élet iskolája” a középiskolai
matek tanárunk szálló igéje volt. Szinte minden második mondatában szerepelt. Nagyon
sokat nevettünk rajta; volt, hogy megszámoltuk: egy órán hatvanhat alkalommal
használta.
Visszatekintve már tudom, hogy nem annyira kinevetésre-, inkább
tiszteletre méltó, értelmes és érzékeny tanár volt. Tudta, hogy nem nagyon hat
meg bennünket a logaritmus, a deriváns, de a függvények és gyűrűk se értek el
hozzánk. Az osztály zsenijét kivéve, senkinek nem csillogott a szeme, amikor ezek
valamelyike került szóba. Emlékszem az érettségi előtt nem is erőltette tovább,
elővette a Kis herceget és abból olvasott fel az algebra feladatok gyűrése
helyett. Talán még soha nem volt ilyen csend és odaadó figyelem az óráján. Pedig
akkor, még csak pedzegettük a tanulságot; de a magot sikerült elültetnie.
