Nem kell horoszkópot olvasnom,
vagy időjárásjelentést, hogy tudjam, milyen frontok és energiák vonulnak ma át
felettünk. Elég, ha reggel autóba ülök és két sarok múlva már tudni fogom.
Vallom, hogy az ember jelleme
meglátszik a vezetési stílusán. És rájöttem, hogy az aktuális idegállapota és
hangulata is:)
Ez természetesen rám is igaz.
Néha ráérős vagyok, kicsit lassú is talán, és nem zavar, ha mások is azok.
Máskor bosszant, hogy „tötymörögnek” előttem és nem haladok, merthogy pörgős napom
van és haladni szeretnék. Néha kész őrület van az utakon...
Van azonban pár dolog, amit
ilyenkor sem engedek meg magamnak és amit másnak sem nézek el. Például nem
megyek előre a buszsávban és sorolok be a sor legelejére. Pláne nem olyan
erőszakosan, hogy a másiknak választása se legyen, hogy beenged-e. Aztán azt
meg végképp nem tartom elfogadhatónak, hogy ezután még csak egy kézlendítéssel
se jelezzem, hogy elnézést kérek, vagy köszönöm.
Tűrhetetlen aroganciának érzem,
hogy van aki azt gondolja, megteheti a másikkal, hogy semmibe veszi. Még akkor
is, ha az autók kasznija mögé bújva kicsit személytelenebb az interakció.
Hiszek a kérek és köszönöm
varázslatos erejében. Akár szemtől-szemben kommunikálunk, akár a volán mögött
játszuk a közlekedés nevű társasjátékot.
Egyenesen sportot űzök belőle,
hogy felvegyem a szemkontaktust a másik sofőrrel, ha például szeretnék
kikanyarodni egy araszoló sorba. Egy mosollyal, egy fejbiccentéssel bámulatos
dolgokat el lehet érni, a közlekedésben is. Aki nem hiszi, próbálja ki!
Ha gyakrabban használnánk ezt a
két egyszerű szót (vagy az annak megfelelő gesztusokat:), máris jobb lenne a
világ...
lejegyezte: fonóművek
kép forrása: pinterest és marcipánfotó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése