Nosztalgia

Először azt hittem, hogy baj van: megöregedtem. 

De jobban belegondolva erre nem látok sok esélyt, hiszen több, mint tíz éve vagyok változatlanul huszonéves, friss diplomás. Ugyan korábban is voltak már az "öregedésre" utaló gyanús jelek, de végül minidg kiderült, hogy csak félreértés történt.  Például, előfordul, hogy a középiskolások, de még az egyetemisták is gondolkodás nélkül  ”Jó napot kívánok” – kal köszönnek, sőt a minap nekem szegeztek egy  ”Néni kérem!” megszólítást is.

No de ez van. A mai fiatalság jól nevelt és udvarias, nem azt nézi kivel beszél, inkább azzal törődik mit mond, nem kell ebből egyéb következtetést levonni.

A másik, ami gyanakvásra adott okot, az az, hogy az autómban a korábbi zenecsatornákat felváltotta a Kossuth rádió, de egy gyors közvéleménykutatás során kiderült, hogy a barátaim is egyre inkább ezt az adót részesítik előnyben, így ez sem lehet az öregedés jele, hiszen természetesen velem együtt ők is fiatalok maradtak.

Most pedig az gondolkoztatott el, hogy tegnap, miközben vidékre utaztunk a szüleimhez, az autóban ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy elolvassak egy verset. Ebben önmagában még nincsen semmi különös, de abban már igen, hogy bár ott volt velem szeretett Okostelefonom, nem kerestem rá, mert nem csak szimplán olvasni szerettem volna, hanem rám tört a vágy, hogy levegyem a polcról a jól ismert kötetett, forgassam, lapozgassam, beszippantsam a régi, kicsit poros illatát.

És ez nem egyedi eset. Bár határozottan szeretem, hogy a zsebemben hordom a világot, és bármikor bárminek utánanézhetek, mostanában mégis előnyben részesítem a régimódi módszereket. Nem az interneten keresek új recepteket, hanem szakácskönyveket lapozgatok, és két új hobbimhoz sem a világhálón keresek segítséget, hanem beszereztem néhány könyvet és szaklapot.  Valahogy kézzelfoghatóbb és hitelesebb így. Ez az öregedés jele lenne?  Apropó, új hobbik. Mostanában varrok és fűszernövényeket termesztek. Szerencsére úgy néz ki, nem vagyok vele egyedül, mert számos irodalmat találtam a témában. Érdekes kettőssége ez a generációnknak. Mert miközben minden információ és áru szinte azonnal, otthonunkból könnyedén beszerezhető, mégis egyre többen próbálunk visszatérni az alapokhoz: otthon sütjük a kenyeret, lekvárt és szappant főzünk, ruhát varrunk. Ez vajon önmegvalósítási láz, vágy arra, hogy teremtsünk valami sajátot, valami kézzelfoghatót, vagy ahogy egyik barátom mondta, törekvés arra, hogy gyermekeink se csak az ipodon nézett meséből ismerjék a kecskét és a tehenet?

Személy szerint én azt gondolom, hogy részemről ez nosztalgia. Szeretnék visszakapni egy darabot a gyermekkoromból, amikor még a kertből került friss paradicsom az asztalra, amikor Nagyim esténként zoknit stoppolt, vasárnaponként pedig kalácsot dagasztott. Amikor még fiatal voltam, és csókolommal köszöntem a harmincasoknak. Mert bárhogy is szépítem, a nosztalgia bizony a korral jár!

  lejegyezte: felhőjegyzet