Vidék - főváros (vidék?)

Vidéken nőttem fel, egy falusias jellegű városban, ahol ha nem is ismert mindenki mindenkit, azért nem lehetett úgy végig menni az utcán, hogy ne találkozzon az ember legalább egy, de inkább több ismerőssel. Az egyetemet egy nagyvárosban végeztem, majd az élet úgy hozta, hogy dolgozó nőként már a fővárosban debütáltam. Első perctől kezdve imádtam. Magával ragadott a nyüzsgés, a belváros hangulata, a kávézók, teázók, városi parkok világa. A végtelen program lehetőség pedig a szabadságot jelentette számomra.

Biztos voltam benne, hogy soha nem fogok újra vidéken élni. Nem értettem, hogy a szüleimhez hasonlóan, miért bajlódik valaki saját kerttel, zöldségek termesztésével, amikor a piacon mindent megkap az ember lánya, ha akarja akár még tisztítva, pucolva, felszeletelve is.

Pedig nincsenek rossz emlékeim a kerttel kapcsolatban, sosem kellett naphosszat a földeken kapálnom, a kerti munkában való részvétel önkéntes alapon működött nálunk, így én leginkább csak a csodás eredményt élveztem.

Jó néhány év eltelt azóta, hogy a fővárost választottam életem színterének, és még mindig jóban vagyunk. Nem lett elegem a tömegből, a reggeli dugókból, a mai napig rácsodálkozom a Margit-hídról elém táruló látványra és élvezem, hogy bármikor könnyen össze tudunk futni a barátokkal, hogy egy jóleső sörözéssel pihenjük ki a munka fáradalmait.

Az utóbbi hetekben mégis azon kaptuk magunkat a párommal, hogy házakat nézegetünk az interneten.

Méghozzá vidéken.

Mivel a munkánk továbbra is Budapesthez köt, ezért csak a környező települések jöhetnek szóba, de nem is a helyszín az igazán lényeges, hanem, az hogy a házhoz nagy kert tartozzon. Napról-napra erősödik ugyanis bennem a vágy, hogy a reggeli vajas kenyérhez saját termesztésű retket egyek vagy éppen lekvárt főzzek a ház végében álló barackfa terméséből.

És különben is: van jobb kikapcsolódás munka után, mint kigyomlálni a veteményest, meglocsolni a palántákat és gyönyörködni a két kezünk munkájában?

 

lejegyezte: felhőjegyzet