Könyvkihívás

Mindig szerettem olvasni, de két éve, így év elején, a kolléganőm miatt kissé új fordulatot vett a dolog. Mondhatni színt kapott. Ő hívta föl a figyelmem egy könyvkihívás játékra, amit 2015-re hirdettek meg. Ötven pontot soroltak föl, melyek alapján összeválogathatunk és elolvashatunk ötven könyvet az év folyamán. Persze mindet nem sikerült teljesíteni, főleg időhiány miatt, de nagyon jó játék volt eszerint válogatni az olvasnivalók közt:

 

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/2015legkemenyebb-kihivasa-50-konyv-1-ev-alatt

Dóri és Dömdödöm

Dóri régimódi lány volt. Fűszernövényeket nevelgetett az ablakpárkányán, legtöbbször szoknyát hordott, mindenféle színes virágokat préselt le, falta a romantikus regényeket és éppen szerelmes volt.

Szerelme tárgya nem tudta ezt, legfeljebb sejtette. Együtt dolgoztak és sokat beszélgettek munkán kívüli dolgokról is. Mivel Dóri nem vette föl a ma divatos lerohanós stílust, ami a lányokra lassan jobban jellemző, mint a fiúkra, nem tudta hogyan mondja el érzelmeit virágnyelven, ha a testbeszéd már nem elég. Kapott bőven cinkos pillantásokat, széles mosolyokat, egy-egy mélyebb elmerülést a másik szemében, de nem volt biztos benne, hogy nem érti-e félre. 

Nyári komolykodós

Nyár, szünet, pihenés kikapcsolódás. Nekem erről a könyv jut az eszembe. Ez az egyik jeles időszak az évben, amikor rendszeresen vásárolok könyvet. Nyaralás előtt. Nagyon szeretem a hűvös könyváruházak polcai közötti bóklászást, az ízlelgetést, kóstolgatást, beleolvasást, s aztán, ha megvan a zsákmány, akkor már magát az élményszerű elmerülést az olvasmányban. Elmesélem tavaly nyári élményemet. Igazán említésre méltó.

Mikor elérkezett a „nagy nyári könyvvásárlás” ideje, kincsre leltem; három könyvet is vettem egyszerre az írótól: Salman Rushdie-tól.

A játék

A minap a magyar költészet napja volt. És mi nagyon szeretjük a verseket. Ti is?

Játsszunk tovább!

„A művészet, titokban és mélyen, a művész lelkében, semmi egyéb, mint a játékösztön egyik megnyilvánulása.” (Márai Sándor)

„Minden gyermek született szófacsaró, versfaragó és költő.” (Kosztolányi Dezső)

Az e-book illata

Már ovis koromban kezdődött. Na nem az e-book-kal, hanem a könyvekkel. Imádtam őket. Eleinte csak új illusztrációkat készítettem a Grimm Legszebb Meséihez. Persze színes ceruzával, hogy véletlenül se lehessen kiradírozni, és persze, hogy szebb legyen. Szinte minden oldalt elleptek a vízfejű-, kerek hasú-, és pálcika kezű-lábú emberkék.

Anyukám rendszeresen látogatta a helyi könyvtárat, és többnyire magával vitt engem.  Ilyenkor leadott a gyerek részlegen. Járkáltam a polcok közt, leemeltem találomra egy-egy szimpatikus példányt, átlapoztam, és a képek alapján próbáltam megfejteni, vajon miről szólhat. Végül kiválasztottam párat, amiket hazavittem magammal és az őrületbe kergettem a családot azzal, hogy olvassák már el nekem. Persze mindenki időhiánnyal küzdött, anyukám még a Nők Lapjában található mese helyett is inkább csak a mellette álló verset olvasta föl. Alig vártam már, hogy megismerjem a betűk misztériumát, és ne legyek másokra utalva.

Hogyan éljük túl a telet?

Félreértés ne essék, imádom a telet. A jeges napsugarak sziporkázó szánkózását a mindent jótékonyan betakaró fehér hótakarón,  a hópihékkel kergetőző szelet, a recsegősen hideg holdfényes éjszakákat. Ó igen, nincs is ennél szebb. És micsoda öröm kinn lucskosra hancúrozni magunkat vagy kesztyű - sapka - sál - csizma - nagykabáttal felvértezve csendben beolvadni a tájba. Vagy - igen, igen ezt is nagyon szeretem! – amikor bentről, a duruzsoló melegből, gőzölgő tea mellől bámulhatom a csodás téli tájat. Ja, kérem, fenséges.

Na, de hol van a TÉL? Hol van ez a tél? Vásár- és ünnepnapokon, úgy hallottam, előfordul. De a legtöbb, ami egy városi ember számára jár a télből az a szürkeség, felhők, szmog, latyak és valami meghatározhatatlan csapadékforma.  Ha szerencsések vagyunk, talán egy hétvégére vagy kettőre meg tudunk szökni, ki az igazi TÉLBE, de ami a hétköznapjainkat keretezi, azt csak túlélni lehet.  Az ember mindig szeretett és szeret vigadozni, és az sem véletlen, hogy a téli időszakra ilyen sok vigasság jut. Itt van a karácsonyi készülődés, az Új Esztendő és vízkereszttel kezdődik a farsang.  Ezek mind - mind a mi túlélésünket szolgálják.  S mivel nem lehet mindig vigadozni, íme néhány ötlet, hogy hogyan éljük túl ezt a szürke izét:

Az ember és az ő legjobb barátja

Néhány hete olvastam el Fekete Istvántól a Bogáncsot. Anno kimaradt nekem ez a remekbe szabott kötelező, de most bepótoltam, és nagyon örülök, hogy a kezembe került. Sokféle gondolatot ébresztett bennem emberről, kutyáról egyaránt.

Azt kell mondanom Fekete István ezen regénye is méltán híres. Lenyűgözött az a rengeteg információ és/vagy intuitív tudás, amit a kutyákról beleszőtt. Érdekelne, volt-e sajátja, vagy honnan tudta ezeket a dolgokat konkrétan a pulik természetéről. Kiemelkedően  hiteles, meggyőző, valós és megindító is egyben, ahogyan megszemélyesíti a kiskutyát. Változatosan és élethűen tárja elénk a gondolatait az érzéseit.

Na meg ez a rengeteg kaland, amin keresztül megy Bogáncs…

Végig nagyon olvasmányos és lebilincselő. Néhol vicces és megmosolyogtató, de legtöbbször szívet tépő és a sorok mögött kőkemény emberi sorsok és tragédiák húzódnak meg.

Hogy EZ a mese, az nem kérdés!

Én nagyon későn kezdtem el olvasni, valahogy nem érdekeltek a betűk. Szívesebben bogarásztam, szöszmötöltem a fűben, este meg nagyon gyorsan álomba merültem a napi futkosás után. Anyának voltak próbálkozásai. Emlékszem még a térhatásos Hófehérke és Csipkerózsika könyvekre, de jobban érdekelt a színük, formájuk, mint a tartalom.

Aztán 4. osztály után iskolát váltottam. A korábbi osztály sport osztály volt, reggel 5-re jártunk korcsolya edzésekre a fedett jégpályára, senki nem ért rá könyvekkel bíbelődni. Ez az új osztály viszont egy „normál” osztály volt és itt már a Monte Cristo grófjáról szóltak a szünetek.

Olvasni jó!

Sajnos szomorú igazság, hogy a mai, rohanónak nevezett világban nem olvasunk eleget.

Pedig olvasni jó…Találd meg a neked valót!

Ne lapozz,ne menj tovább, ha szereted az izgalmas ,szerelemmel átszőtt krimiket!

Igen, van ilyen, és pedig Karen Rose regényeiben. Ne ijesszen meg a terjedelme, mert ha egyszer elkezded olvasni, már bánni fogod, hogy nem kétszer ilyen hosszú! A főszereplő mindig szívdöglesztő. Szinte magad előtt látod azt a magas, markánsan szúrós, de egyben csodálatos tekintetű hapsit, akibe rögtön beleszeretsz, de egye fene, átadod a szintén csinos, bájos hősnőnek, mert olyan aranyosak együtt! Közben egy Agatha Christie logikáját megszégyenítő, fordulatos krimit olvasol és a végén újra keresed azokat a momentumokat ahol már tudnod kellett volna, hogy ki is a gyilkos!