A költészet és én

Szeretem a verseket.  Olvasom őket, és el szoktam töprengeni azon, hogy milyen sok minden belefér néhány sorba. Tűnődni szoktam azon is, hogy milyen sok "munka" így megírni néhány rímelő sort, hogy mi, akik olvassuk, magunkénak és gyakran igazán az adott pillanatnak - élethelyzetnek szólónak érezzük ezeket. 
Szeretem a verseket. Szeretem a kortárs írókat is. Tetszik, ha mernek és akarnak, de mégis nehéz elhinnem, hogy olyan nagyok élhetnek közünk ma, mint mondjuk Vörösmarty, Petőfi vagy Ady (pedig biztosan vannak, csak valahogy ez a kortárs szemüveg torzít - remélem...). 
Szeretem a verseket. Szeretem, ha hangossá válnak. Szeretem hallgatni és nagyon-nagyon szeretem mondani. Ilyenkor mindig magával ragad a ritmus, a dallam és olyan szép, ahogy játszani lehet a hangsúllyal színezve, kiemelve vagy akár meg is változtatva a mondanivalót. 

Szeretem a verseket! Ti is szeretitek?

Ma van a költészet világnapja. Ismét elgondolkodtam azon, hogy
milyen sokat kaptam már gyerekkoromban is a költészettől. Röviden: odafigyelést, elismerést és szeretetet.  A versek révén figyeltek fel rám a tanáraim. Így vették ők észre, hogy ez a szürke kisegér, akit én alakítottam az iskolában, többet is tud, mint amit első látásra mutat. Köszönettel tartozom azoknak a pedagógusoknak, akik oda figyeltek és segítettek nekem, hogy szavalhassak, hogy úgy adhassam elő az imádott verseket, hogy átmenjen az üzenet. Az az üzenet, amit én a kedves irodalom tanáraim segítségével újra meg újra értelmeztem, megéltem és szerettem. Elismerést is kaptam a versek révén, nem is keveset. Versenyeken vettem részt, díjakat kaptam…. És kaptam szeretetet, hisz olyan jó volt a gyerekeimmel együtt verset tanulni, átadni azt, ahogy áramlik mindez bennem. S jó volt látni, hogy nekik is örömet okoz, hogy őket is elismerik, hogy ők is imádnak szavalni. Köszönöm!

 Örömmel osztom meg veletek, a szívemnek egyik legkedvesebbet - ez a vers volt az, ami az első elismerést hozta nekem és amellyel a lányom ugyanúgy sikert aratott!

Petőfi Sándor:

SZEGET SZEGGEL

Jaj, a hátam, jaj a hátam
Odavan!
Szomszéd bácsi kiporozta
Csúfosan.
Átkozott a görcsös fütykös
Somnyele!
Mellyel engem oly pogányúl
Csépele.

Mért is tart hát kertet s benne
Körtefát?
És az isten rá gyümölcsöt
Minek ád?
Csábitólag kandikált a
Körte rám;
Csábjait ki már sehogysem
Állhatám.

Átugortam a palánkon -
Átesém!
Hogy megingott bele májam
És vesém.
S nem elég ez; szomszéd bácsi
Rajtakap,
S akkor jött még a valódi
Haddelhadd.

Én teremtőm! mért is értem
E napot?
Megrakott, hogy minden csontom
Ropogott.
Nesze, monda, nesze másik,
Harmadik!
És a mindentudó tudja,
Hányadik.

Jelen volt a holdvilág a
Lakzinál;
Búsan nézte: szomszéd bácsi
Mit csinál.
Fellegekből vett magára
Gyászmezet,
És megosztva szenvedésem
Könnyezett.

Ő, csak ő nem könyörűle
Egyedűl;
Három a tánc! monda, s egyre
Hegedűlt, -
Hegedűlt a bottal hátam
Közepén,
Keservesen, siralmasan
Jártam én.

...De'szen jól van! kiheverem
Én e bajt.
S visszakapja még a kölcsönt,
Vissza majd.
Tudjuk, hányat vert az óra,
Tudjuk ám!
Ön is rak a tüzre rosz fát,
Bácsikám.

Ablakunkhoz estenként mért
Sompolyog?
Vettem észre, hányadán van
A dolog.
Más szemében ő a szálkát
Megleli,
S az övében a gerendát
Feledi.

A deákné vászonánál
Ő se' jobb:
Engem dönget a lopásért
S szinte lop;
Lopni jár ő, csókot lopni
Nénihez,
Míg anyánk a bibliában
Levelez.

Tegye lábát ablakunkhoz
Ezután:
Fogadom, nem nézek által
A szitán.
Megugratni vagy anyánkat
Hívom át,
Vagy leöntöm dézsa vízzel
A nyakát!

https://www.youtube.com/watch?v=F0P9HbU1IHM

lejegyezte: tintaflinta